2013. október 1., kedd

30. rész: Elég volt!

Sziasztok! Elérkeztünk a harmincadik részhez, taps! Ráadásul összegyűlt a 10 000 oldalmegjelenítés, valamint a 30 feliratkozó is, amiért nagyon hálás vagyok nektek! Ti vagytok a legjobb olvasók!
Ez a rész is az egyik kedvencem, megtörténik a nagy vallomás, páran elszólják magukat, Alex kirohanására is sor kerül, és ezek a dolgok mind hatással lesznek valami kulcsfontosságú, néhány résszel arrébb történő dologra... kicsi előre szaladtam, egyelőre koncentráljunk erre a részre, jó olvasást nektek! *Bia*

Emma szemszöge:

Veres csak várt, várt és várt. Várta a válaszomat, ami természetesen nem jött. Örültem volna, ha egyáltalán értem a kérdését, mert így elég nehéz dolgom volt. Viszont valószínűleg akkor sem tudtam volna felelni rá.
Alexre pillantottam, nem azért, hogy segítsen, hanem csak úgy. Hátha ránézek, és eszembe jut a szám. A szünetben elolvastam egy részt, amiben sok szám volt, de azt inkább nem próbáltam meg bemagolni, mert túl kevés időm volt. Alex is engem nézett, aztán egy pillanatra lehunyta a szemét. Veres elfordult, ő pedig tátogni kezdett.
Nyolcvankettő - ezt olvastam le a szájáról. Viszont a döbbenettől megnémultam, a szemem kitágult, és összezavarodtam. Alex, most komolyan, halál komolyan súgott!? El se akartam hinni!
- Hát Szalay, marad a hármas - lépett a naplóhoz a tanár. - Év végén se számíts jobbra.
Alex erőteljesen rám nézett, azt sugallva, hogy mondjam már.
- Nyolcvankettő - böktem ki, éppen mielőtt Veres bevéste volna a jegyemet.
- Tessék? - kérdezett vissza, én meg elbizonytalanodtam. Alexre pillantottam, ő bátorítóan bólintott, ezért megismételtem.
- Nyolcvankettő.
A tanár gyanúsan méregetett, nem akarta elhinni, amit mondok. Fél percig csak némán bámult rám, aztán felhorkant és ezt mondta:
- Mit bánom én, legyen négyes! - forgatta a szemét. Úristen! Úristen! Négyest kaptam!
Hálás pillantással jutalmaztam Alexet, aki csak bólintott. Viszont óra után, mikor visszaértünk a terembe, szerettem volna elhalmozni köszönömökkel.
- Alex! - léptem a padjához boldogan, mire ő csak megrázta a fejét és óvatosan körbemutatott. Á, értem! Az osztálynak nem tűnt fel a súgása, és ezek szerint nem is szerette volna, hogy kiderüljön. Viszont én annyira meg akartam hálálni! Na, majd később.
Úgyis föci jött, előtte volt a könyv és lázasan olvasgatta az anyagot. Franciaország. Keresztes csöngetéskor belépett a terembe, és levágta a cuccait az asztalra.
- Walter kap egy utolsó, legeslegutolsó lehetőséget - hívta ki felelni a fiút, aki most az egyszer valóban magabiztosnak tűnt, mindent elmondott, amit csak lehetett. Beszélt az iparról, mezőgazdaságról, nyersanyagokról, fontosabb adatokról és a turizmusról. - Végre összeszedted magam - dicsérte a tanár a felelés után. - Ötös. - Alex megkönnyebbülten sóhajtott fel, leült a helyére és beírta a jegyet.
Következhetett a halál, kémia tézé Foszlóval. Nekem egészen jól sikerült, előttem Alex is hosszú válaszokat írt, viszont a mellettem ülő Brigi nem sok jóra számíthatott. De ha jól sejtem, akkor az osztály többi része sem, talán Flórát kivéve.
- Ez elég kemény volt - kattogtatta a tollát Peti, mikor újra a saját termünkben voltunk.
- Nekem mondod? Mi a franc az a tíz a huszonharmadikon? Minek az? - fordult körbe Márk
- Te észlény, azt még én is tudtam! - bökte meg a telefonjával Patrik. - Azt már általánosban megtanultuk!
- Általánosban csajoztam - vont vállat Olivér.
- Miért, most mit csinálsz? - kérdezte tőle Márk.
- Tesó, asszem igazad van - tárta szét a karját Oli. - Most is ugyanazt csinálom!
- És ennek én nagyon örülök - villantotta gusztustalan vigyorát a fiú felé Jenny.
Angollal zártuk a napot, Ms. Cawley csütörtök lévén kicsivel elnézőbb volt velünk, engedte, hogy az óra utolsó tizenöt percében beszélgessünk. Mikor a tanár kiment a teremből összepakoltam és körbenéztem. Alex nem volt a teremben, ezért felkaptam a táskámat, és kirontottam az ajtón. Lesiettem a lépcsőn, kivágtam a bejárati ajtót és megpillantottam a fiút. Nem álltam meg, egyenesen nekirohantam, és a nyakába ugrottam. Kissé megtántorodott a hirtelen súlytól, de visszanyerte az egyensúlyát és megtartott.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köszönöm! - öleltem egyre szorosabban. Ugyanazok az érzések, mint előző este. Gyomor, szív, agy. A legfontosabb szervek felkavarodtak.
- Nem kell megköszönnöd - engedett el. - Segítségre volt szükséged, hát segítettem.
- De te sosem súgsz! Te magad mondtad - böktem meg a vállát, miközben elindultunk.
- Te kivétel vagy - mosolyodott el.
- Milyen értelemben? - néztem fel rá. Erre nem válaszolt, csak némán továbbment. - Hogy sikerültek a dogák? - kérdeztem, hogy oldjam a feszültséget.
- Jól, a nyelvtan különösen. Neked?
- Nekem is. Bár meggyűlt a bajom a kémia egyik feladatával. Hülye atomok - szomorkodtam. Azért remélem négyes lesz. - Viszont a többiek jól ráfáztak Emily miatt. Nem tudod miért nem jött?
- Miért kéne nekem tudnom? - kérdezte barátságtalanul. - Mondtam, hogy nem vagyunk olyan jóban!
- Ne kapd fel a vizet, csak érdeklődtem - tettem magam elé a kezeimet, védekező pozícióba.
Erre sem mondott semmit, én meg felhagytam a próbálkozással, tehát csöndben sétáltunk tovább, amíg el nem értük a házukat. Besétáltunk, Alex pedig rögtön az anyja szobája elé lépett.
- Szeretnék most egyedül bemenni - nyitotta ki az ajtót, majd becsukta maga mögött. - Szia anyu! - Hallottam, ahogy köszön.
- Szia! Emma? - érdeklődött felőlem Krisztina.
- Nincs itt - füllentette Alex.
- Nem úgy volt, hogy ma átjön? Pedig úgy vártam! És most Dóri is itthon van!
- Itt van, de ajtón kívül - magyarázta Alex.
- Miért nem hívtad be ide? Fiam, ne légy udvariatlan! Emma! Emma, gyere be! - kiáltotta.
Bizonytalanul benyitottam, és megpillantottam Alexet, amint anyukája ágya szélén ült. A nő a kezével inteni kezdett nekem, hogy menjek közelebb. Így tettem, mire Alex felpattant az ágyról és az ablakhoz tántorgott a hirtelen felállás következtében létrejött szédüléstől, majd kinézett az üvegen át a kopár, gondozatlan kertre.
- Ülj le, ide! - ütögette meg az ágya szélét, ahol az imént a fia ült. Engedelmeskedem. - Szóval, Emma. Hallom mi történt tegnap - kezdte az anya, mire Alex gyorsan ellépett az ablaktól és felrántott az ágyról.
- Ennyi elég is volt, köszönjük, anyu! - húzott ki a szobából, aztán becsukta az ajtót. - Bocs, de meg kellett magyaráznom, hogy hol voltam tegnap este - szabadkozott.
- Alex, semmi baj. Ez teljesen rendben van - nyugtattam meg. De ő már az indulásunk óta frusztráltnak tűnt, és zavart, hogy nem tudtam rájönni mitől. Talán a tegnapi nap okozta?
- Emma, de örülök neked! - lépett ki a konyhából Margó. - Hogy vagy?
- Jól, köszönöm - mosolyodtam el. - Te, hogy vagy? Úgy hallom, hogy Dóri itthon van.
- Igen, fent játszik a szobájában - mutatott a lépcső felé. - Menjetek fel, majd szóljatok ha szükségetek van valamire.
Alex kivételesen előre ment, és már ebből is tudtam, hogy nagy baj van. Valami nem volt rendben vele.
- Ülj le a szobámban - bökött a bal oldalon lévő ajtó felé -, én addig megnézem a húgomat - indult el jobbra. Beléptem a szobájába, ami egy fiúhoz képest szokatlanul rendezett volt. Egy ágy, rengeteg szekrény és egy íróasztal. Semmi különös, fiúszoba. Leültem az ágya szélére, és így pont átláttam Dórihoz.
- Elhoztam Emmát, de szépen megkérlek, hogy ne fecsegj neki - guggolt a kislány mellett a bátyja. - Ne mesélj neki a pónijaidról, mert ő tizenhét éves, és nem érdekli. Na, gyere - állt fel, megragadta a húga karját és átvezette hozzám. - Dóri, ő itt Emma, a barátnőm - mutatott be Alex, aztán amikor leesett neki, hogy mit is mondott pontosan, gyorsan korrigált. - Mármint, ő a barát barátnőm. Csak barát. Tanítvány - felsóhajtott. - Dóri, ő itt Emma, az osztálytársam. - Nem tudom miért, de kicsit rosszul esett, hogy így mutatott be. - Emma, bemutatom a húgomat, Dórit.
- Nagyon örülök, Emma - nyújtotta a kezét a lány, én meg óvatosan megráztam.
- Én is örülök neked - mosolyogtam rá. Dóri apró nyári ruhát viselt, olyat amit az üzletekben látni, és mindenki azt mondja rá, hogy milyen aranyos. Világos szőke haja kislányosan volt elcsatozva, és hatalmas kék szemeivel pedig kíváncsian rám meredt. Ahogy így együtt láttam őket Alexszel, feltűnt, hogy mennyire hasonlít az arcuk.
- Jó végre igazán látni téged, bár az ablakon keresztül már sokszor figyeltünk Alexszel - bökött bele a bátyja vállába, aki ennek hallatán leblokkolt. Nem tudtam kivenni a tekintetéből, hogy mire gondolt, de nem is értettem, hogy Dóri miről beszél. - Az én lüke tesóm azt mondta, hogy szeret téged - folytatta Dóri, mire Alexben megállt a vér, nagyra nyílt a szeme és ledöbbent. Ahogy én is! Dóri viccelt, biztosan viccelt! Hét éves, nem tudja miről beszél. És én miért akartam, hogy ne vicceljen? Te jó ég! Alex hirtelen rájött, hogy mennyire feltűnően viselkedik, tehát nemes egyszerűséggel felkapta Dórit és kiment vele a szobából, majd becsukta maga mögött az ajtót, aztán pedig Dóri szobájában rakta le végre a kislámy (ha jól hallottam), és az az ajtó is csukódott. Így már nem hallottam, hogy miről beszélnek. Alex... Alex szeret engem? Ez lehetetlen! Teljességgel lehetetlen!
Ezután egy furcsa, üvöltés és vinnyogás közötti hangot hallottam az ajtón túlról.
- Alex, te kiabálsz? - kiáltotta Margó lentről.
- Igen, csak véletlen belerúgtam Dóri egyik játékába - magyarázta meg, de valahogy úgy éreztem, hogy ez nem igaz. Kinyílt az ajtó, és bebaktatott. Szótlanul elővette a könyvét az íróasztala fiókjából. Ekkor észrevettem egy gitártokot a sarokban, ami nagyon kíváncsivá tett, viszont az nem a megfelelő alkalom volt a faggatózásra. - Folytassuk a verset...
- Alex... - szólaltam meg halkan, de ő figyelmen kívül hagyott.
- Második versszak, igaz?
- Alex...
- Nekem ez a kedvenc részem...
- Alex...
- Annyira mókás az egész...
- Alex! - nyomatékosítottam a hangom.
- Mi az? - kiáltott rám, én meg erre kicsit megriadtam, mivel ő nem szokott ilyen lenni. - Mi a franc ennyire fontos? Figyelj, a tegnapot nem fogjuk megbeszélni! Tegyél le róla, vagy ne, de nyugodj le végre! Én így nem vagyok képes segíteni, de talán már nem is tartasz igényt rá! Elfestegetsz, elvagy a saját kis világodban, és nem nyitod ki azt a két nyálkás bogyót az orrod két oldalán! Fel kéne ébredned, nem tűnik fel? Istenem, hogy is tűnne? Te Emma vagy, a kedves, vicces és vonzó lány, én meg Alex a nyominger! Elegem van ebből! Elég volt! Nem kellett volna súgnom! Nem kellett volna tegnap bepróbálkoznom! Nem kellett volna vállalnom a korrepetálást! Nem kellett volna ebbe a házba költöznünk! Nem kellett volna ennek így történnie! - túrt idegtől tajtékzó mozdulattal a hajába.
- Alex...
- Ne! Ne mondd ki a nevem! Menj el! Most menj el, mielőtt olyat mondok, amit nem kéne!
Mikor legközelebb feleszméltem, már a szobámban ültem, zavarodottan. Nem tudom szavakba önteni a gondolataimat, de az az egy biztos, hogy zavarosak voltak, mint a hömpölygő Duna. Semmit nem értettem. A kezem a Walkie-Talkie-ért nyúlt, a hüvelykujjam benyomta a gombot és a szám szavakat formált.
- Mi történt tegnap este?
Alex függönye be volt húzva, és már épp feladtam volna, mikor meghallottam zaklatott hangját.
- Egy szerelmes srác nem tudta megfékezni magát - válaszolta. És akkor megdermedtem.

18 megjegyzés:

  1. Wooow!Várom a kövit.Így tovább,és gratulálok!!!!!!

    VálaszTörlés
  2. jajajajjj ugy siettem , hogy en legyek az elso komis eeeess imet jeeeee.Ma csakis a te tortened tudott jobb kedvre deriteni.....hipphipp hurraaaaaa olyan jol irsz<3<3<3 eeees mar megint katasztrofalisan vaaarom a koviiiiiitxD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, de kerek három perccel lemaradtál az elsőtől :) De azért köszi!
      Hú, hát azt nagyon jó hallani, ha a jó kedvre derítettelek, az velem is ezt teszi!
      Nagyon köszönök mindent!
      Sietek vele holnap, nagyon jó lesz! :D

      Törlés
  3. Nagyon várom a következőt, klassz rész volt és egyszerűen imádtam!!!!!<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sietek vele holnap, nem lesz sok órám, szóval remélhetőleg korán fenn lesz!
      Köszönöm, örülök! :D <3

      Törlés
  4. OMFG! *sokkos állapotban bámulja a képernyőt* Bia te most aztán túllőttél a célon. Vagyis nem. Mert nagyon imádtam! Néhányszor szívrohamot kaptam a rész olvasása közben, és volt hogy lélegezni is elfelejtettem!
    Ez volt az eddigi leges legjobb rész. De imádom Alexet, kár hogy nem létezik ilyen srác a közelemben. Szívesen elfogadnám. :DD
    Komolyan sokkos állapotban vagyok még, kell egy kis idő amíg feldolgozom az olvasottakat.
    Nagyon imádtam! Alig várom a holnapi részt!!
    xx:Tam

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Folyton hatalmas vigyor ül az arcomon, mikor a te megjegyzéseidet olvasom! Nem túlzok, teljesen feltöltődöm ezektől a csodás soroktól, nagyon köszönöm neked!
      Na, azért lélegezni kéne, meg a színrohamokat is mellőzzük, kár lenne egy ilyen tehetséges bloggerináért!
      Ó, hát egy ilyen srácot én is örömmel fogadnék :D
      Igazán örülök, hogy ilyen hosszas sokkot okozott neked ez a rész, ez ösztönzőleg hat rám.
      Sietek vele holnap!
      Puszi <33

      Törlés
  5. Kedves Bia!
    Hú... Erre nincs jobb szó! Bocsánat, hogy az előző fejezethez nem kommenteltem, de tegnap még erre sem volt időm, veled is alig tudtam beszélni :/ Várom a következőt, és remélem hamarosan fenn leszel, mert szeretném elmesélni mit álmodtam! Örületes volt :D
    With love,
    Jesy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Jesy!
      Hú, köszönöm a kedves szavakat!
      Szóra sem érdemes, tudom mennyi dolgod volt ;)
      Én itt vagyok!
      Puszi,
      Bia

      Törlés
  6. szivárányt hányok. (képzeld el a képet, az vok most)

    VálaszTörlés
  7. Jujj de aranyosak! Nagyon jó rész, alig várom a következőt! :)
    Csak így tovább! Gratulálok az old. megj.-ekhez, és a tagokhoz, megérdemled őket, iszonyat jól írsz <3
    STBesty :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszett!
      Köszönöm! <3
      Puszi!

      Törlés
  8. Juj! =)))) Most már nagyon kíváncsi vagyok!

    VálaszTörlés
  9. Júúj ez egyre jobb és jobb! :D:D
    Nagyon klassz lett! Egyszerűen nem tudok betelni 1 résszel. :D
    Alex olyan olyan nem is tudom..kedves meg aranyos..VÁÁ. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, hát azt nagyon jó hallani!
      De aranyos vagy!
      Puszi <3

      Törlés