2013. október 7., hétfő

36. rész: Ha nincs ló, jó a szamár is, nem igaz?

Sziasztok! Itt is lenne a következő fejezet, tele izgalmakkal és konfliktussal. Nem is árulnék el többet, a részből minden kiderül! *Bia*

Emma szemszöge:

- Remélem most megkaptad a választ minden kérdésedre - vette oda, és már ment is volna tovább, de nyomatékosan megragadtam a karját.
- Azt... azt ott, hogy értetted? - tudakoltam még mindig zavarodottan. Pontosan tudta mire gondolok.
- Emlékszel, mit mondtam? Csak ki kéne nyitnod a szemed! - tárta szét a karját, de elég dühösnek tűnt. - Ugyan, csak rájuk kell nézni! - bökött Márk és Brigi felé, akik épp beszélgettek. Márk vigyorogva magyarázott valamiről, Brigi pedig éppen nevetett a fergeteges poénján, miközben megállás nélkül fogdosta és simogatta a karját. - Nem igaz, hogy nem veszed észre a srácot, aki őrülten, teljes szívéből szerelmes beléd! A másikat, aki menő, tud focizni, van hasizma és macsó mosolya, annak meg a hibái kerülik el a figyelmedet! Emma! Meg-csal té-ged! - tagolta kimértem az utolsó mondatát.
Ledöbbentem. Nagyon.
- Micsoda!? - nyíltak tágra a szemeim.
- Jól hallottad - vonta fel az egyik szemöldökét. - Jó szórakozást - indult el komoran. Még egyszer azonban visszafordult, mondani akart valamit, meggondolta magát, majd végül mégis elmondta: - Gyönyörű vagy...
És elment, lesütött szemekkel egyenesen le a lépcsőn. Követni akartam, de a lábaim makacs módon nem eresztettek. Legyőzöttnek, kicsinek és jelentéktelennel éreztem magam abban a percben. Hogy nem vettem észre? Hogyan kerülhette el a figyelmemet? Márk megcsalt Brigivel!? Komolyan? A választ talán máshogy kaptam meg, mint ahogy szerettem volna. Brigi lépett fel a színpadra.
- Britney Spears: Up n' down! Pelle Brigitta! - kiabálta a mikrofonba izgatottan Peti, de mintha bujkált volna a hangjában valami undorszerűség.
Elindult az intro. Sajnos vagy nem sajnos, de Briginek iszonyatosan erőteljes hangja van, és képes volt éppen úgy nyávogni, mint az énekesnő.
Lookin' so fire hot, a 20 out of 10!
Ego...
It's alright, to say you want it!
Folyamatosan Márkot fikszírozta, aki jól láthatóan, perverz módon vigyorgott rá. Egy-egy résznél a lány lesajnáló pillantásokkal ajándékozott meg engem.
I know you want me like kids want candy!
Menjetek a francba!
All of them girls you're with are probably hating me!
Az biztos!
Get inside my dirty mind
Milyen találó szavak!
So keep watching me go down and up and down!
És abban a pillanatban, ahogy Márk karjaiba érkezett a színpadról, tudatosult bennem, hogy mi is történt. Hirtelen leesett, megértettem. Megmagyarázhatatlan érzések kavarogtak bennem. Márk nem érdekelt! Ahogy megtudtam, hogy hazudott nekem, és már volt kézzel fogható bizonyítékom a parasztságára, a szerelemnek hitt érzés, mint egy falevél, lehullott. Kezdtem tisztán látni az elmúlt eseményeket, a szavait és az azokban rejtőzködő valótlanságokat. Közönyt éreztem, nemtörődömséget és mérhetetlen csalódást is egyben. Csakhogy nem Márk iránt. Brigi... ki tudtam volna kaparni a szemét! Hogy volt képes ilyet tenni velem? Megbíztam benne! Megbíztam!! És a legszomorúbb az volt az egészben, hogy tudtam milyen, tisztában voltam a lotyóságával, láttam már a technikáit, sőt, előfordult egyszer tizedikben, hogy egy fiú nekem panaszkodott arról, hogy mennyire elbánt vele. És jobban belegondolva meg kellett volna lepődnöm, amiért ez a két teljesen egyforma jellemű személy csak a harmadik évünk végén talált egymásra. Illetve... ki tudja? A szomorúság erőt vett rajtam, belemart a szívembe a fájdalom Brigi miatt, mivel egyes pillanatokban valóban barátként tekintettem rá. Könnyek folytak végig az arcomon, és letörölni se volt erőm. Így már senkim se volt. Nem volt barátom, Márk egyszerűen minősíthetetlen hűségileg. Nem voltak barátnőim, Brigi egy szemét dög, Jenny pedig a jobbkeze. És Alexem sem volt. Ez fájt a legjobban.
Brigi Márkot ölelgetve odatipegett hozzám a szédítően magas cipőjében, aminek már a látványától megfordult velem a világ. Hát még állni benne.
- Nem akartuk elmondani, de így alakult. Ez van, csajszi - viháncolt Brigi, Márk lazán mosolygott, miközben a másik Pelle a felsétált a színpadra és elkezdte énekelni a Your body-t Christina Aguilerától. És nem éppen a "clean version"-t. Amúgy pedig egyértelműen Olivérnek szólt a dal, aki ezt nagyon élvezte. De akkor ez már nem érdekelt, otthagytam a párt, és zokogva lesiettem a lépcsőn. És akkor eszembe jutottak a barátnőm szavai az általánosból.
Idefigyelj! Egy dolog van, amit muszáj, hogy jól megjegyezz! Soha ne felejtsd el, amit most mondani fogok! Ez a túlélés lételeme! Vigyáznod kell, mert ha nem figyelsz alaposan, talán elszalasztod életed legjobb lehetőségét! Ha valamikor, bármikor úgy érzed, hogy két srácot szeretsz, válaszd a másodikat! Jól figyelsz? Hogy miért a másodikat? Mert ha eléggé szeretted volna az elsőt, sose estél volna bele a másodikba! Felfogtad?
Lilla szerette túldramatizálni a dolgokat, de igaza volt, teljesen igaza. Kettesével vettem lefelé a lépcsőfokokat, ami nem volt egy ésszerű, sem pedig egy szerencsés dolog, mivel a mutatványt előtte még csak nem is próbáltam, tehát egy konkrétan leestem a földszintre. De nem érdekelt, csak beszélni akartam Alexszel. Viszont nem találtam a suliban, nem ült egy kopott padon se, nem találtam az iskola előtt, de még a mosdóba is bekopogtam lánylogika szerint, viszont semmi. Csalódottan baktattam vissza a másodikra, de amint meghallottam egy 11./b-s kornyikálását, inkább az első emeletre menekültem. Sötétség borította be az első emeletet, amitől ösztönösen kicsit meghátráltam, csak a másodikról és a földszintről szűrődött valamelyest fény, viszont ez korántsem bizonyult elégnek ahhoz, hogy bármit is lássak. Botorkáltam egy darabig tapogatózva, majd nemes egyszerűséggel levágtam magam a földre.
- Van ott valaki? - hallottam egy remegő, bizonytalan, de egyben ismerős hangot a sötétből. Alex?
- Te vagy az? - pattantam fel az örömtől, és igyekeztem a hang irányába óvatosan lépdelni.
- Emma? - ismerte fel a hangom. - Aúú! - kiáltott fel fájdalmasan, mivel a jelek szerint sikeresen belerúgtam. Valahol a termünk közelében lehettünk, és komolyan nem volt semmi világítás. Bátortalanul leültem mellé, és megmagyarázhatatlan okokból kifolyólag ismét zokogni kezdtem. Ültem a padlón, szánalmasan, sírva. Alex az egyik kezével átkarolt, a másikkal pedig megszorította a hideg kezemet. Az érintésektől felmelegedtem, hangosabban pumpált a szívem, viszont ennek ellenére kezdtem megnyugodni.
- Szerinted mi a baj velem? - hajtottam a vállára a fejem. - Mindig a legszemetebbet fogom ki! Ez annyira gáz!
- Nincs veled semmi baj - nyugtatott meg. - Csak rosszul választasz. - A szemem kezdte megszokni a sötétséget, tehát már láttam Alex körvonalait.
- Talán ezúttal végre sikerül jól - néztem a szemébe. Elkapta a fejét, én pedig csalódottan felsóhajtottam. Majd azt vettem észre, hogy már nem csak fogja a kézfejemet, de határozottan szorítja. Éreztem, ahogy kiáramlik a vér az ott helyet kapó ereimből, de Alex csak nem eresztett.
Nem volt más választásom, felszisszentem és kikaptam a szorításból a kezem, majd dörzsölni kezdtem.
- Ne haragudj - fordította ismét felém a fejét. - Csak ideges vagyok.
- Mitől? - suttogtam, mivel a helyzet és a sötétség megkívánta ezt a hangnemet.
- Tőled - adott egyszerű választ.
Tágra nyitottam a szemem, azt üzenve felé, hogy ne merje ismét elkapni a tekintetét. A szemembe nézett. Mélyen. Olyan érzésem volt, mintha belelátna a lelkembe, és elkezdene kutakodni, hátha talál valami érdekeset. De furcsamód ez az érzés cseppet sem volt negatív. Sőt, határozottan jólesett. Márk sosem nézett így rám.
Aztán felülkerekedett rajtam valami és felnyögtem:
- Az isten szerelmére, csókolj már m... - de nem tudtam befejezni a könyörgésemet, mivel egy ajak az enyémhez tapadt, így gátolva a beszédet. Alex megcsókolt. Alex megcsókolt! Édes volt és gyengéd, szinte alig hittem el, hogy valóság. A sötétségtől csak még izgalmasabb volt, az egész testem beleremegett, már fel se sorolom a szokásos érzéseket. Alex simogatta a hátam, belemászott a hajamba, én pedig szorítottam a nyakánál fogva. Soha többé nem akartam elengedni. Soha többé. Vajon lehetséges az, hogy kerek két hét alatt a véleményem egy emberről a legrosszabbról a legjobbra forduljon? Nem tudtam megválaszolni a kérdésemet, mivel Alex elhúzódott tőlem. Mi? Miért húzódott el?
- Ezt nem lehet... - állt fel. - Te most teljesen ki vagy készülve idegileg, kiderült, hogy Márk megcsalt, vigaszt keresel nálam, és félek... - egy pillanatig habozott -, hogy csak kihasználnál - tántorgott szédülten a lépcső felé, mivel túl hirtelen pattant fel.
És valamiért a mondata után már én sem voltam biztos a saját érzéseimben. Talán igaza volt, talán nem. Nem tudtam, és ez megrémített.
- Alex... - siettem utána. - Nem beszélhetnénk meg?
- Te mindig mindent meg akarsz beszélni! - förmedt rám, miközben utánasiettem. A földszintről felszűrődő fényben egyre jobban láttam őt, ahogy közeledtünk a lépcsőhöz. - A helyzet roppant egyszerű: én szeretlek, te viszont nem. És ez... ez... - kereste a megfelelő szót - borzalmas! Én nem tudok úgy együtt lenni veled, hogy te nem vagy száz százalékig biztos! Mert ami most az arcodon tükröződik az sokkal jobban hasonlít a bizonytalansághoz - mutatott a képemre. - Tudod, néha komolyan elgondolkozom, hogy egyáltalán mi fogott meg benned. Mert az eszed biztosan nem. Hiszen te még csak bele se gondolsz, hogy mennyire megtudsz bántani valakit akár egy szócskával is. De ez ebben a helyzetben nem is lényeg - rázta meg a fejét. - Csak egy dolgot szeretnék ha mindenképp tudnál: egy szavadba került volna, és én az elmúlt három év bármelyik percében ugrottam volna. Neked ő kellett. Ez érthető. Viszont azt ne várd tőlem, hogy miután ő eldobott magától, rögtön jöhetsz hozzám elsírni a bajaidat, minden el van intézve, és majd én szépen behódolok neked, innentől kezdve pedig el van felejtve minden, egy párt alkotunk. Én csak akkor kellek, ha neki te már nem. Ha nincs ló, jó a szamár is, nem igaz? Bár ez a közmondás talán meghaladja a képességeidet, csak az a gond, hogy ettől a naptól kezdve nem korrepetállak semmi pénzért. Tőlem akár meg is bukhatsz irodalomból! - És még csak ellenkezni sem akartam, bár nem is tudtam volna. Úgy éreztem igaza van. Várta, hogy megszólaljak, de nekem egy hang sem jött ki a torkomon. Ott álltunk, pár lépésre a lépcsőtől, én megsemmisülve a szavai hallatán, ő pedig feldúltan és frusztráltan. Alex hitetlenkedve felnevetett kínjában, beletúrt a tökéletesre fésült hajába és lerohant a lépcsőn.
Ahogy ott álltam, teljesen egyedül, magányosan, teljesen egyetértettem vele. Gonosz voltam.
Időközben a másodikon felcsendült az első dal, nekem pedig ennek hallatán az a kis maradék életkedvem is elment. Kimerült voltam és elkeseredett.

16 megjegyzés:

  1. Hát..ez valami fantörpikus volt, de komolyan :o Nagyon szuper lett, csak így tovább ;)
    Eszeveszettül várom a folytatást xD
    Puszi, Virág

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, igyekeztem :)
      Hozom holnap!
      Puszi,
      Bia

      Törlés
  2. Kedves Bia!
    Jól esett azért újraolvasni, hiszen a nyár azért már rég volt. Ugyanúgy megfogott, mint akkor, és szerintem bátran kimondhatom, hogy az egyik legjobb fejezet lett. Sok szerencsét, várom a következőt.
    With love,
    Jesy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Jesy!
      A nyár óta amúgy is rengeteget változtatgattam és javítgattam rajta, de örülök, hogy még mindig így gondolod!
      Köszönöm!
      Puszi,
      Bia

      Törlés
  3. hinnnnnye benne vok :D mondjuk én nem mondtam ilyet és nem igazán vok drámai de nembaj :) Márk meg hát... hulljon a férgese!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg nem mondtál ilyet és ez nem is igazán a te stílusod, viszont ST se gót :) na, ez majd később.
      El kell taposni!!

      Törlés
  4. Nagyooooooon jó lett!Imádtam!!!!

    VálaszTörlés
  5. Drága Bia!
    Most ez komoly? Teljesen ki vagyok akadva! Hogy történhetett ez meg? Mi a fene? Alex. Most tényleg, TÉNYLEG ilyen? Oké, valamilyen szintem megértem.. Na de akkor is, mégiscsak Emma az aki megcsókolta. Hogy lehetett ekkora bunkó?
    Imádtam!!! :D Kiakadás megvan, de remélem hamar csillapítod a dühömet. <3:)
    love, Tam

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Tammy!
      Hú, ahogy elnézem eléggé kiborítottalak ezzel a résszel. Szerintem valahol mindkettőjüket meg lehet érteni, hiszen Alexnek tényleg lehet valahol egy olyan érzése, hogy ez így rá nézve nem fair, míg Emmának valószínűleg nem volt hátsó szándéka. Az ügy bonyolult.
      Repesek, amiért ennyire tetszett, azért lesznek itt még érdekes dolgok...
      Puszi <3

      Törlés
  6. Szegény Emma, Alex mindenen felhúzza magát. Stréberek átka...
    De meg volt az első csóóóóók <3
    Brigi és Jenny továbbra is hülye picsák... de legalább Emma mostmár vágja, hogy mekkora egy állat a "pasija". Pff...
    Egyébként nagyon jó rész, várom a következőt :)
    STBesty :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pacsi, stréber koma! :)
      Remélhetőleg lesz még több is!
      Hát, a szeme felnyílt, csakhogy így jóformán egyedül maradt.
      Köszönöm! <3

      Törlés
  7. Annyira sajnalom , hogy csak most tudtam komizni....De mentsegemre legyen hogy a matektanar cseszeget. A lenyeg , hogy ismet fantorpikus reszt hoztal ossze, tele izgalomma. Ami pedig az uj, es jokepu Alexet illeti ...dramaian jooXD Ha joltudom ma raksz fel reszt amit nagyon varok..PUSZI

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne aggódj, a matektanárnak én sem vagyok kifejezetten a kedvence :/
      Köszönöm!
      Puszi <3

      Törlés
  8. Te jó ég. Csak most találtam rá a blogodra ezért ítok ilyen későn ehhez a részhez. Egyszerűen fantaztikus ahogy írsz. Olyan érzéseket vált ki belőlem ez a történet, hogy azt leírni lehetlenség. Őszintén bevallom én elsírtam magam. Sírtam....te jó ég. Félmetesen jól írsz. Erre....erre nincsenek szavak. Imádom. Tamara:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! *sokkos állapotban bámulja a gépet* Bevallom, én majdnem minden történeten képes vagyok sírni. Szerettem volna kiváltani hasonló érzéseket másokból, és, hogy ez sikerült az elképesztő. Köszönöm neked, hogy így a vége után is olvasod a történetet, sokat jelent nekem. Puszi!

      Törlés