2013. október 5., szombat

34. rész: Brigi!?

Sziasztok! Ez még nem a sulibuli, viszont lezajlik majd egy érdekes beszélgetés Brigi és Alex között, valamint a fiú nagy elhatározásra jut.
Ezenkívül szeretném megköszönni a 33 feliratkozót, nagyon hálás vagyok nektek! Valamint ahogy azt már észrevehettétek, ismét lecseréltem a fejlécet. Az igazat megvallva roppant hasonló az előzőhöz, csak most az új Alex díszeleg rajta, remélem tetszik nektek! *Bia*

Alex szemszöge:

- Akkor most jöjjenek a panaszok - görnyedt a jegyzetfüzete fölé az ofő. Majdnem mindegyik fiúra érkezett valami (beszólás, feleselés, mutogatás), meg persze a rossz jegyek. És a csalásokat se felejtsük ki, mert annak ellenére, hogy Emilyre sosem lehet semmit bizonyítani, minden tanár tisztában van vele, hogy ha az egész osztálynak ötös a dogája, akkor az csak az ő műve lehet. Mire feleszméltünk, már kicsöngettek. Aztán pedig be. Infóra... Nem a kedvenc tantárgyam, egész órán figyelhetem, ahogyan Emma Szemes után epekedik. Apropó Emma. Igazán büszke lehetek magamra, mivel szemmel láthatóan leesett az álla a változásomtól. De akkor sem vagyok. Nem számít mit teszek, hányszor bókolok neki, hányszor nevettetem meg, hányszor mentem meg részegektől az éjszaka közepén, attól még ő Márkkal marad. Szünetben, ahogy ez elhangzott a fejemben, Emma odalépett hozzám és kérdezett valamit. Nem hallottam, hogy mi volt az, mert közben a minket gyanúsan méregető Márkot figyeltem. Mielőtt válaszolhattam volna a lány kérdésére (bár fogalmam sem volt, hogy mi volt az), Márk odalépett hozzánk és egy kicsit arrébb húzta.
- Úgy várom a mai estét! - suttogta a lány fülébe. Nyilván a bulira gondolt. De előfordulhat, hogy ezt a péntek éjjelt is Brigivel kívánta tölteni. És éppen akkor tudatosult bennem, hogy Emma még csak nem is sejti, hogy Márk megcsalja őt! Ráadásul a barátnőjével! Már amennyire Brigi barátnőnek számít. Ekkor rám tört minden más hír is, amiket előző nap Flóra közölt velem, mert végre leülepedtek és kezdtem tisztán látni. Ezért csak pár másodperccel később vettem észre, hogy Márk vadan megcsókolta a lányt, mindenki szeme láttára szorgos nyelvcsatát rendeztek. Emma egy idő után láthatóan kínosan érezte magát, próbált elhúzódni de a srác nem eresztette. Ha Márk egy szívvel rendelkező egyén lenne, ez féltékenységnek lenne betudandó. De mivel ő egy szívtelen vadállat, egyszerűen csak:
a) fél, hogy ha én valami fatális véletlen folyamán elveszem tőle Emmát (lehetetlen), azzal az önbecsülése és a felsőbbrendűsége a sárba tipródna, úgy, mint a bőr ladba focin, vagy
b) ha Emma szakít vele, azzal végképp lejjebb csusszan egy kasztot, mivel eddig mindig ő "dobta a csajokat", esetleg
c) egyszerűen csak birtokolni akarja Emmát, tudatni a világgal, hogy bár neki titokban másik barátnője van, azért a lány még mindig az övé, és végül de nem utolsósorban
d) nem tudja fékezni a hormontúltengését, de Brigit nem smárolhatja le mindenki előtt.
Ezek közül viszont bármelyik lehetett. Mikor befejeződött a nyál ping-pong, már be is csöngettek énekre, tehát rohantunk fel a második emeletre. Ahogy az lenni szokott, elénekeltünk pár népdalt aztán azzal kapcsolatos feladatok voltak a könyvben, amiket Varga leosztályozott. Csupa ötös. És még Emily is nyugodtan hátradőlhetett, mindenki képes volt egyedül eldönteni, hogy kis szekund vagy nagy szekund, Schubert vagy Schumann, magyar vagy orosz, klasszicizmus vagy romantika.
Ezután következett a dupla angol, péntek lévén laza feladatokkal.
Aztán pedig a délután. Nem is gondoltam bele, hogy lesz délután. Mivel akkor haza kell sétálnom Emmával, beszélnem kell vele és a szemébe kell néznem. Mert bár már beszéltünk azóta (köszöntünk, meg ugye a Márkkal való csókja előtti kérdése), de azért az mégis más lesz. Tudta, hogy szeretem. Ő nem szeretett. De akkor most mi lesz? Úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna, mintha még mindig ugyanott tartanánk, ahol kedden? Nem tudtam. Semmit nem tudtam.
- Hé, Alex! - kiáltott utánam valaki. A gondolataimba merülve észre sem vettem, hogy kilépek az épületből. Feleszméltem, de nem tudtam, ki az. Megfordultam és... Brigi!?
- Mit akarsz? - kérdeztem unottan. Semmit, még az USA iparát sem gyűlölöm annyira, mint Pelle Brigittát.
- Csak, hogy tudd - kezdte gúnyosan -, semmi esélyed nála.
- Fogalmam sincs miről beszélsz- tettettem az ártatlant.
- Jaj, ugyan már! Vegyük úgy, hogy átugrottuk az ilyen részeket, és térjünk át arra, hogy én mindent tudok, és, hogy te mindent tudsz. Mert ez az igazság, vagy nem? - meredt rám. Bólintottam. - Csak figyelmeztetni akarlak, hogy vigyázz. Még ha el is varázsolod Emmát ezzel az undorító, új, menő külsőddel... - ellenkezni akartam, de belém fojtotta a szót. - Már a fél suli tudja, hogy miatta csináltad, inkább hallgass végig! Szóval - kezdte újra. - Még ha meg is szerzed, amit kötve hiszek, bár számomra az lenne a legelőnyösebb, hiszen akkor kedvemre lehetnék Márkkal... na, nem a sulira gondolok - vigyorodott el... "meg is szerzed", "kötve hiszek", "legelőnyösebb". Így hangzana ez a mondat, ha nem ketten lennénk: Még akkor is ha elcsábítod, ami tutira nem fog sikerülni, pedig számomra az lenne ám csak űberszupcsi, hiszen akkor kedvemre lehetnék Márkkal... Ő sosem használ ilyen okos szavakat, kivéve ha velem beszél. Olyankor próbál eszesnek tűnni, de ez elég rosszul áll neki. A dologhoz hozzátartozik, hogy ez nagyjából a negyedik alkalom, hogy beszélünk, és ebből három a sulival volt kapcsolatos. - Ne nézz így rám, tudom, hogy erről is tudsz! - célozgatott a múlt péntekre. - Láttam, ahogy rám sandítottál, mikor Márk és Emma csókolóztak. Bizonyára a feltűnő reakciómat vártad, de fel kell világosítsalak: nem ma kezdtem! Ha annyi ezresem lenne, ahányszor egy reménytelen lányt smacizni láttam a szeretőmmel - ettől a szótól undor ült ki az arcomra. Ilyen szavakat csak a felnőttek használnak! Hová tart ez a világ... -, akkor már rég nem ebben a suliban poshadnék! - És megint: "sandítottál", "bizonyára", "feltűnő reakciómat". - Hol is tartottam? - gondolkozott el egy pillanatra, és őszintén szólva én is elvesztettem a fonalat. - Szóval. Ha még sikerül is a dolog Emmával, ne feledd: nem először fordulna elő, hogy Márk visszakanyarodik egy régi barátnőjéhez - figyelmeztetett kárörvendő mosollyal. És a legszomorúbb az egészben az, hogy ő ezt még csak nem is bánná. Már látom felnőtt korában, egy társkereső oldal apróhirdetésében ez áll a neve alatt:
Vad, szenvedélyes férfit keresek minden mennyiségben. Csak egy éjszakára, természetesen. Szinglik kíméljenek!
Igen, a Pelle szülők ékköve lesz ez a lány.
- Köszönöm, hogy gondoltál rám, igazán jólesik - hálálkodtam szarkasztikusan. - De nem kell ettől tartanod. Nem fogunk járni.
- Ebben én is biztos vagyok, csak meg akartam bizonyosodni, hogy ezzel te is tisztában vagy-e. De egy dolgot véss az eszedbe! - bökött a homlokomra. - Ha netalántán úgy döntesz, hogy elmondod neki mi van köztem és Márk között, a boldogságát töröd darabokra - "bizonyosodni", "netalántán".
- Ha te úgy látod, hogy most boldog, akkor az Ofotértet tudom javasolni. Az én szemüvegemet is ők csinálták.
Látszott rajta, hogy valami frappáns választ próbál összerakni a fejében, de mikor ez nem sikerült, egyszerűen csak ennyit reagált:
- Elmész a francba - morogta, majd otthagyott.
Épp indulni akartam, mikor Emmát pillantottam meg kijönni az épületből.
- Alex? - állt meg mellettem bizonytalanul.
- Tessék.
- Indulhatunk? - kérdezte. Egy pillanatig elgondolkodtam, majd válaszoltam.
- Igen.
Megkönnyebbült.
- Brigi mit akart? - érdeklődött.
- Csak a szokásos. Nyaggatott, amiért nem segítettem neki angolnál - vontam vállat. Nem lehettem valami meggyőző, főleg, mivel nem is kérte a segítségemet angolnál, és ezt Emma is tudta.
Elindultunk a járdán, szó nélkül. Már épp azon voltam, hogy megtöröm a csendet valamivel, mikor megelőzött.
- Sajnálom a tegnapot. Mármint... nem lett volna szabad bemennem anyukádhoz, meg a húgod, meg a... - kért bocsánatot, de félbeszakítottam.
- Ne kérj elnézést. Nem kell. Én tehetek mindenről, nem így kellett volna történnie. De... csak... ne beszéljünk róla - makogtam zavartan. Nem akartam beszélni róla!
- Rendben. - Csönd. - Amúgy jól nézel ki.
- Köszönöm - mosolyodtam el.
- Miért? - nézett fel rám.
- Hogy miért csináltam? Hát, nem is tudom. Peti meg Flóra beszélt rá - tártam szét a karom.
- Értem.
Utána egy szót sem váltottunk, egészen az utcánkig.
- Akkor ma nálam? - tudakolta.
- Ötkor kezdődik a buli. Nem kell elkészülnöd? - csodálkoztam, mivel ő előszeretettel tollászkodik órákig.
- De! Tényleg, el is felejtettem! Mi lesz a verssel? Így nem haladunk - nyöszörgött kétségbeesetten.
- Átmegyek vasárnap - ígértem meg, bár korántsem voltam biztos benne, hogy valóban megteszem.
- Te miért nem jössz a buliba?
- Nem érezném jól magam - ráztam a fejem.
- De miért? - ráncolta a homlokát.
- Nem vagyok valami jó táncos - ismertem be.
- Hát jó. Akkor vasárnap - bólintott. - Azért ha valami gondom van a verssel, szólhatok?
- Persze. Szia! - köszöntem el, majd besétáltam a kerítésünk másik oldalára, valamint ő is hasonlóan tett a saját kapujukkal.
Délután átpillantottam hozzá, hogy meglessem mit választott a bulira. Fekete, flitteres ruha, fekete magassarkú, passzoló ékszerek. Csodásan festett.
- Szia anyu - üdvözöltem az ágyon fekvő nőt.
- Szervusz! - intett. - Nem Emmánál kéne lenned?
- Sulibuli lesz - legyintettem.
- Akkor meg nem ott kéne lenned?
- Ugyan már, hisz ismersz. Én vagyok az - emlékeztettem arra a cseppet sem elhanyagolható tényre, hogy megáldotta az ég egy botlábú fiúval.
- Hiszen most, hogy ennyire kikupálódtál, amit bár én nem látok, de biztosan csodásan festesz, igazán elmehetnél arra a bulira, és tudathatnád Emmával a dolgokat Márkkal és Brigivel kapcsolatban. Joga van tudni, és biztos vagyok benne, hogy örülnél ha ezt a hírt te közölhetnéd.
Eszembe jutottak Brigi szavai: csak összetöröm Emma boldogságát az igazsággal. De anyunak is igaza volt, minden joga megvan, hogy egy ilyen létfontosságú információról tudta legyen.
- Majd jövök - siettem ki anyu szobájából, és az emeletre igyekeztem, hogy előkeressem a pulóverem. Néhány perc után már úton is voltam.

14 megjegyzés:

  1. Kedves Bia!
    Jó rész lett, és tényleg látszik, hogy Alex a régi maradt, aminek nagyon örülök! Várom a következő részt :D
    With love,
    Jesy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Jesy!
      Reméltem, hogy örültök majd ennek, hiszen ő mégiscsak Alex!
      Puszi,
      Bia

      Törlés
  2. Nagyon teccik az új fejléc és eleve Logan Lerman *___* hmm. :-D
    Nagyon jó a történeted, már nagyon kíváncsi vagyok arra a sulibulira. Vajon Alex elmondja Emmának a dolgokat? O.o
    Jól írsz, szépen fogalmazol és a lényeg, hogy nem írsz hibásan, mert hidd el én már sok olyat olvastam ahol egy mondatban miniumum 5 hiba van. De vissza is a törihez :-) . Rendesen ki vannak dolgozva a karakterek és annak külön örülök, hogy most nem a csajszi zúg bele elsőnek a fiúba és nem kell az ömlengését olvasnunk..
    Ha jellemeznem kéne a történeted ez volna az: egyszerű mégis nagyszerű ^.^
    Hú, most látom, hogy kicsit "sok" lesz :-P Na megyek is feliratkozni rendszeres olvasónak. :-)
    Puszi, Virág
    Já, és még elfelejettem kérdezni, hogy mikor lesz kövi?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Virág!
      Hatalmas, széles mosolyt csaltál az arcomra a hosszú komiddal.
      Ahogy elnézem, Logan Lerman-t mindenki szereti, bár ki ne szeretne egy félistent? :)
      A sulibulit igyekszem elhúzni, két részből fog állni, de ígérem, hogy eseménydús lesz és izgalmas!
      Nagyon köszönöm a kedves szavaidat, igyekszem ügyelni a helyesírásra meg úgy általában az alapdolgokra, mint például arra, hogy az írásjelek után tegyek egy szóközt. Mivel engem ez szokott nagyon zavarni némely blognál.
      Igyekeztem olyat alkotni, ami teljesen átlagos, olyan értelemben, hogy nap mint nap megtörténik az emberrel. De azért szerettem volna valamilyen szinten megcsavarni a dolgokat, úgyhogy örülök, hogy ez sikerült.
      Hidd el, én csak örülök az ilyen hosszú és aranyos komiknak, szóval még egyszer köszönöm a kedves szavakat!
      Holnap felteszem a következő részt, azonban tanulnom is kell, meg lemenni vidékre a nagyimhoz ebédre, szóval igyekszem vele, valamikor dél és négy óra között megpróbálom felrakni, de előfordulhat, hogy csak később lesz rá lehetőségem. Viszont mindenképp hozom! <3
      Puszi,
      Bia

      Törlés
  3. na reméljük felemeli a seggét és elmegy a sulibuliba : DD kiwi vok mi lesz..

    VálaszTörlés
  4. Szia Bia!
    Nem nagyon tudom meg szokni az új Alexet.
    Szívből remélem, hogy belül a régi marad. :)
    Messze van még a gitáros rész? :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Hát, ezt őszintén sajnálom.
      Ne aggódj, a régi marad!
      Nagyon messze, szinte a legvégén!

      Törlés
  5. Drága Bia!
    Látom rengeteg komit kaptál, én is beállnék a sorba. Tetszett a fejezet, bár ez az Emma&Márk smárcsata kissé rontott a varázson. Alex helyében én már rég a sarkamra álltam volna, és mindent tisztáztam volna az érintettekkel. Egyre veszélyesebb játékot űznek, s már kezdem úgy érezni hogy hamarosan itt nagy botrány fog kikerekedni.
    Jó lett ez a rész is, már várom a következőt. :)
    xx:Tam

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Tammy!
      Jól érzed a dolgokat, már fel is tettem az új részt, bár a dolgok igazán csak a 36. fejezetben válnak komollyá.
      Köszönök mindent!
      Puszi,
      Bia

      Törlés
  6. Mekkora egy ribanc ez a Brigi... pffff....
    Nagyon várom a sulibulit! :)
    STBesty <3
    (sry h csak most komizok)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emlékeztet egy közös ismerősünkre... :)
      Semmi gond! <3

      Törlés