2014. július 30., szerda

Utolsó szavak

Sziasztok! Aki az előző blogomat olvasta - nem vagytok sokan - az már megszokhatta tőlem ezt a kis utolsó rész szerűséget. Csak pár gondolatot idebiggyesztek, szerintem érdekes lesz, remélem ti is így vélitek majd.
Most mondjam azt, hogy nagyon nem vártam ezt a napot? Mert így van. Szívem szerint húznám még egy darabig a blogot, hiszen imádtam ezt írni. Imádtam itt lenni veletek, imádtam válaszolni a komikra, és imádtam mindent, amit ettől a történettől kaptam.
Tehát.
Először is pár dolog a blogról. Mikor az előzőt befejeztem, viszonylag könnyen 'el tudtam engedni' azt a történetet, hisz már másnap, június 24-én írni kezdtem ennek a fejezeteit. Kitűztem magamnak ezt a száz részt, mint célt, és felemelő érzés volt, mikor annyi órányi számítógép előtt való sínylődés után végre sikerült befejeznem, augusztus 28-án. Volt itt minden: néha percekig ütögettem egyik ujjammal a laptop szélét, mert az ihlet, mint olyan nem volt hajlandó segíteni rajtam. Volt, mikor egy nap három részt, máskor csak pár sort sikerült írnom. Szerintem nem volt könnyű, és ezt bárki megmondhatja, aki ismer: nem telt el nap, hogy nem írtam volna. Nagyon komolyan vettem a feladatom, hisz tudtam, hogy ebben az évben már nem lesz időm úgy írni, hogy fel is tegyem azt, amit írok. Szépen a saját tempómban most is írogatok, ahogy az időm engedi, viszont ez közel sem lenne elég úgy, hogy akár hetente tudjak részt felrakni.
Viszont ez gondot is okozott, hiszen arra törekedtem, hogy befejezzem, nem arra, hogy minőségi legyen az, amit írtam. Ezért szeptembertől is minden nap volt dolgom a bloggal, javítgattam a hibákat, hozzáadtam bekezdéseket, de még így is sokkal könnyebb volt, mintha az egészet kellett volna megírnom.
Voltak nehézségei ennek a történetnek, mármint a megírásban. Először is mikor egy óráig kerestem, hogy akkor most nyelvtanon mit csináltak előző órán, mert ha dogát írtak akkor azt ki kell osztani, meg hasonlók. Persze erre nem sokan figyelnek, de vannak/voltak/lesznek olyan olvasóim, akiknek a memóriája ezeket elraktározza, ezért szerettem volna ezekre is figyelni. Aztán az órarend szerint kellett haladnom, ami néha nem volt olyan jó, mivel ha én azt szerettem volna, hogy aznap földrajz legyen mert akkor majd Alex így meg úgy, akkor azt nem tehettem meg. A tanárok nevét is szépen meg kellett jegyeznem, mert egy ideig jegyzetet használtam, hogy ne mondjak én se hülyeséget. A tíz fős osztály gondot okozott olyan szinten, hogy egyéniségeket akartam teremteni és szépen ki is kellett dolgozni ezeket. Bevallom, hogy Peti emberezését csak úgy a harmincadik résznél találtam ki, szóval mehettem vissza, hogy odabiggyesszem a szócskát a megszólalásai elejére illetve végére.
Szeretném előszedni azokat a jó kis közhelyes sablonokat, ugyanis most került sor arra, hogy hálát nyilvánítok nektek. Ugyanis én úgy véltem, hogy ez a blogom sikeresebb lesz, mint a másik. De nemhogy kétszer, hanem tízszer-hússzor olyan sikeres lett, mint a másik. Ráadásul rengeteg olvasóm elolvasta azt is így a befejezés után, ami dicséretes. Szóval mindenki, aki valaha szánt rám időt, megnyomta a 'tetszik' gombot, írt nekem pár sort, feliratkozott, írt a chatbe, írt nekem, olvasta a blogot... most szépen tapsolja és ölelje meg magát, hisz megérdemli. Nekem olyan örömet okoztatok vele, hogy úgy éreztem volt értelme rászánnom a nyaram. Köszönöm! Aki vezetett valaha blogot, az tudja milyen érzés ez. Mint a suliban az ötös, vagy a munkahelyen az elismerés és a fizetésemelés. Volt értelme leülni a gép elé minden áldott nap, és szerkesztgetni, majd feltenni a részt. Nélkületek nem sikerült volna, és ezt halál komolyan mondom! Érezzétek magatokat a történet részének, hiszen ti voltatok azok, akik végigolvasták, nem pedig én. Hálás vagyok mindenkinek, szeretném ha mindenki tudná, hogy köszönöm!
Néhány számmal untatnálak titeket...
- 62 600+ oldalmegjelenítés
- 1532 komment
- 275 csere
- 101 bejegyzés
- 81 feliratkozó
- 20 díj
Minden, ami She's Next Door - cikkek, kritikák
Kritika
Ajánló
Interjú
Cikk szerűség
Kritika
Interjú
Dal - amiről ha előbb tudok, talán része lehetett volna a történetnek...
Még azt szeretném elmondani, hogy néha a komik között kisebb-nagyobb beszélgetések alakultak, amikből jobban megismerhettelek titeket, valamint ti is engem, szerintem ez egy felettébb jó dolog, ilyennel nem sok oldalon találkoztam.
Hogy lesz-e a következő blogom? Roppant hülye kérdés. Természetesen! Éppen a tizedik részt írogatom, ez nem lesz száz, viszont a fejezetek körülbelül háromszor olyan hosszúak lesznek, mint az itteniek, így nem is lesz majd minden nap rész - de ismerhettek annyira, hogy nem nagyon lesz se szünet, de három napnál több kihagyás. Február-március, valamikor akkortájt szeretném majd publikálni a részeket, ha lement ez az egész felvételi, továbbtanulás, félévi hajcihő. Most hagyom egy kicsit a hazánkat, Amerikába, egészen pontosan Miamiba utazom veletek. Ehhez a következő kis ismertetőmmel szeretnék kedvet csinálni nektek:
A minnesotai Amy Prince világéletében táncos szeretett volna lenni. Erre lehetőséget is kapott, azonban feladta egy fiúért, akiről kiderült, hogy nem érdemelte meg eme kiváltságot, viszont akkor már nem volt megállás. Abban az évben mindent elvesztett. Lehetőségét a karrierre, a barátját, a szüleit... Szerencsére sikerült visszatérnie az életbe, ami pár év múlva pedig kárpótolta is egy tehetségkutatóval, amit a messzi Floridában rendeznek. Nem volt rest felkerekedni barátnőjével Pink-el, és jelenlegi barátjával, az édes Matt-el, hogy átverekedje magát a nehézségeken, és végre azzal foglalkozhasson, amit igazán szeret. Csakhogy megjelenik a színen Tay, és igyekszik megnehezíteni ezt sajátos, különc, meglehetősen bunkó stílusával. A felettébb feminista Rachel, a roppant kedves Davis és a különös múltú Kim lesz többek között szerves része történetünknek.
Ebben a blogban majd kiélhetem számtalan szenvedélyem. Először is: amerikai nevek, istenem! Szerintem annyira gyönyörű külföldi nevek vannak, teljes odavagyok, hogy most alkalmazhatom őket. Csakhogy párat említsek: Cassidy, Shannon, Leroy... Aztán ott van még az is, hogy ez egy pár évvel idősebb korosztály, huszonöt az átlag. Így a karakterek kicsit felnőttesebbek, komolyabbak, és már az ő szerelmük nem is olyan 'gyerekes'. Meg a problémáik is sokkal fontosabbak és életbevágóbbak, szeretek ilyenekről írni. Tay személyét imádom írni. Szeretem az ilyen gonosz emberkéket, ő egyébként kicsit sem olyan, mint Márk. A bunkósága sokkal értelmesebb, mint neki. Mármint úgy értem, hogy jóval gazdagabb a szókincse, csípősebbek a megjegyzései, de mégis mindnek van értelme. Arról meg aztán ne is beszéljünk, hogy több, mint húsz szereplőt kell így-úgy kidolgoznom, és ez kihívás, magasra tettem a lécet de remélhetőleg megugrom.
Nagyjából így fog kinézni a történet, még rengeteg szereplőm lesz, viszont egyelőre még csak róluk tudok beszámolni. Amint elkészül a blog, már készítem is a bejegyzést ide, úgyhogy érdemes feliratkozva maradni. Február a tervezett időpont, de még nem vagyok biztos semmiben. Meglátjuk, legkésőbb március közepe, de szerintem meglesz a február.
Nem is tudom mit írhatnék még, ami érdekes lenne nektek. Lényegében mindent elmondtam a részek előtt, néha utána. Talán újra szeretném hangsúlyozni, hogy büszke vagyok rátok, és magamra is. Szerintem nem sok blog mondhatja el magáról, hogy három hónap alatt begyűjtött nyolcvanegy rendszeres olvasót. Ha ti ezt nekem ítéltétek, akkor csak annyi a dolgom, hogy elfogadom és örülök neki. Köszönöm!
Februárban érkezem, addig is mindenkinek kitartást a sulihoz, boldog karácsonyt!