2013. október 21., hétfő

50. rész: Honnan tudtad?

Sziasztok! Sűrű nap, sajnálom. Nem tudtam korábban hozni a részt, prózamondóverseny, matekverseny eredményhirdetés, ide-oda keringés a város egyik feléből a másikba, és még semmit nem tudtam tanulni. Viszont szerintem Emma és Alex szombatja már mindenkit izgat, tehát itt is lenne, nem húzom az időt. *Bia*

Alex szemszöge:

Van egy elméletem. Szerintem azok a dolgok, amik lehetetlennek tűnnek, de végül mégis megtörténnek, azok a legcsodásabb dolgok. Vegyünk például Emmát és engem. Három héttel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy egy szombati napon az ajtaja előtt fogok állni egy csokor virággal. Erről álmodni sem mertem volna. De most, hogy valóban ez volt a helyzet, az örömöm és elégedettségem mérhetetlennek bizonyult. Megkaptam azt, amire vágytam. Olyan ez, mint egy beteljesült álom. Ha az ember nagyon akar valamit, mindennél jobban vágyik valamire, és végül megkapja amit szeretne, annál fantasztikusabb érzés nem létezik.
Bár őszintén szólva tartottam egy kicsit Emma szüleitől. Mit szólhattak, mikor a lány magára vállalta a balhét? Biztosan nem voltam a kedvencük. Habár mint kiderült, hétfőn megkapja a méltó büntetését az igazi tettes, de azért nem hittem, hogy a Szalay szülők tárt karokkal fogadnak majd. Ennek ellenére azonban az ajtónak támasztottam a kezem. A szél lágyan fújt, a hőmérséklet kellemes volt, és én bekopogtattam.
- Nyitom! - hallottam Emma izgatott hangját odabentről, majd nyílt az ajtó.
- Szia - köszöntem neki. - Ezt neked hoztam - nyújtottam át a rózsaszín liliom csokrot (amit előzőleg Margó nyomott a kezembe azzal, hogy mindenképpen vigyem át).
- De édes vagy, köszönöm! - vette el széles vigyorral. - Gyere be! - invitált.
A már megszokott helyünkre, a konyhába ballagtunk, ahol keresett egy vázát a virágnak. Hatalmas kupleráj tornyosult a helyiségben, Emma a padlóra tudta csak hirtelenjében elhelyezni a virágokat.
- Ne aggódj, mindjárt keresek neki helyet. A szüleim most nincsenek itthon, de...
- Emma, ki jött? - hallottam egy hangot az emeletről.
- A bátyád? - tudakoltam kissé ijedten.
- Igen - kapta fel a vázát, majd gyorsan a nappaliba sietett vele, ott talált neki méltó helyet. - Ez gyönyörű, még egyszer köszönöm. Ádám, gyere le, szeretnék bemutatni valakit! - kiáltotta fel az enyémhez hasonló bizonytalansággal. A lépcsőn felől hangos dobogás szűrődött ki, majd az említett megjelent a színen.
- Alex, bemutatom a bátyámat, Ádámot. Ádi, ő itt a barátom, Alex - mutatott be minket egymásnak.
- Alex, már sokat hallottam rólad - szorított egyet a kezemen. Erős, mély hangján szólított meg, rejtélyesen pillantott le rám, magas termetével. - Nagyon vigyázz a húgomra, mert megtalállak!
- Ádi! - parancsolt rá Emma, egy szigorú pillantás kíséretében.
- Ne aggódj, nekem is van egy húgom, teljesen megértem az álláspontod.
Igyekeztem az eszemmel villogni, ha már termetileg és erőügyileg nem lettem volna képes felvenni az egyetemistával a versenyt.
- Most magatokra hagylak titeket - mormogta alig hallgatóan az orra alatt, majd így is tett. Elég titokzatosnak tűnt így elsőre.
- Ne haragudj rá, a széltől is meg akar óvni - legyintett Emma.
- Ez érthető - vágtam rá.
- Amúgy, miért jöttél? Mármint... szombat van, és... - hebegte, de félbeszakítottam.
- Egyszer azt mondtad, hogy jöjjek ide szombaton, rúgjam ki a bátyádat és követeljem a segítségedet rajzból - emlékeztettem erre a gondolatmenetére. - Én most csak egy randit követelek - tártam szét a karom.
- Olyan hülye vagy - nevetett fel.
- Tudom - vontam vállat. - Szóval? - vártam a válaszát.
- Ádi meg fogja érteni. - De még hozzátette: - Azt hiszem.
- Jó, de sietnünk kell - sürgettem a falon lógó órára pillantva
- Mégis miért? Egyáltalán hova megyünk? - vetődött fel benne a kérdés.
- Útközben megtudod! Készülj el, az utcán várlak - nyomtam egy gyors puszit a homlokára.
Ennyivel nem érte be, egy nőies, határozott mozdulattal belekapaszkodott a felsőmbe, és közelebb húzott magához. Szenvedélyes csókot lehelt a számra.
- Most már mehetsz! - eresztett el.
- Lent várlak! - intettem neki még mindig kissé bódultan.
A kerítés előtt megállva megpillantottam egy utcai padon zokogó lányt. Ösztönösen felvetődött bennem a kérdés, hogy vajon Emma sírt-e hasonlóan miattam, miattunk. Ezzel a gondolattal alaposan elszöszöltem volna, ha Emma készült volna el fénysebességgel.
- Ádám azt mondta, hogy megnéz valami meccset - vont vállat, a kapuval babrálva. - Szóval hova megyünk?
- Euro Center - válaszoltam, miközben sikerült felnyitnia a kaput és megragadva a kezét elindultunk tempósan sétálva.
- Rossz emlékek - futott végig a hátán a hideg.
- Nem kell aggódnod. Ez jelentősen jobb lesz - nyugtattam meg.
Az úton sétálva szinte hallottam, ahogy kattog az agya, szerette volna megfejteni az úti célunkat.
- Elszórok egy kis morzsát, mert látom, hogy nem bírsz magaddal - adtam meg magam. - Margó rá van kattanva egy kuponos oldalra, ahol műszaki cikkektől kezdve, wellness hétvégéken át, egészen a halpedikűrig minden fellelhető, persze sokkal olcsóbban. Talán láttad a moziban, hirdették, hogy lehet mozitermet bérelni, és bevinni a saját filmedet. Margónak ez nagyon tetszett, vett legalább tíz kupont, és Dórival rengeteget el is használtak. Szerencsére sikerült eltennem néhányat, mielőtt felélik. Úgyhogy meg fogunk nézni egy filmet a moziban, de csak ketten leszünk - avattam be tervembe.
- Jól hangzik - vigyorodott el. - Mit nézünk meg?
- Nem akarom lelőni a poént - ráztam meg a fejem.
- Utállak! - ciccegett sértődötten.
- Én is szeretlek - szorítottam egyet a kezén. Elpirult.
Felszálltunk az éppen érkező buszra és sikerült elfoglalnunk két széket.
A következő megállóban egy idős, ráncos nénike csoszogott fel a jármű lépcsőjén, helyet kutatva magának. Természetesen gyorsan felpattantam, viszont Emma egy határozott mozdulattal visszarántott, majd ő maga kínálta fel a saját helyét a hölgynek.
- Hadd legyek egyszer én is udvarias - suttogta a fülembe, mialatt a néni ledobta magát mellém, meg sem köszönve Emmának.
Mikor az Euro Center közelében lévő buszmegállóban kiszálltunk (amihez kulcsfontosságú emlékek kötöttek minket), megtorpantam és Emmát magam elé állítottam.
- Azt hiszem, hogy itt elkezdtünk valamit - hajoltam közel hozzá, de még mielőtt megcsókolhattam volna, a mutatóujját a számra helyezte.
- Nem zavarnak az emberek? - tudakolta.
- Milyen emberek? - toltam el az ujját kizárva a külvilágot, majd megcsókoltam.
Becaplattunk a bevásárlóközpontba, és persze Emma tekintete rögtön az ékszerboltra tévedt.
- El fogunk késni - jegyeztem meg, kezénél fogva rángatva őt a mozgólépcső felé.
- Jó, menjünk - sóhajtott fel megadón.
A mozgólépcső egészen a célpontunkig, a moziig vitt minket, ahol a már jól megszokott színek és éttermek fogadtak minket, hiszen ha máshogy nem, de Péter bával is többször jártunk arrafelé programokon.
A pénztárhoz léptünk, és átnyújtottam a kinyomtatott kuponokat a férfinak. Alaposan szemügyre vette őket, majd bólintott.
- Kérsz valamit enni? - adtam a tudtára.
Percekkel később már bántam a kérdés feltételét, ugyanis Emma először hosszú percekig csak vacillált, majd mikor végre dűlőre jutott magával az árat kezdte nehezményezni. Tehát ő elvolt ezzel, így sikerült mindent pontosan megbeszélnem az időközben megjelent mozigépésszel.
- Most komolyan, mit nézünk? - tudakolta, mikor a 4-es moziterem felé vettük az irányt.
- Most már igazán kivárhatnád - legyintettem felé, majd igyekeztem nem eltévedni a sötétben, mivel a kontaktlencsém állapotát figyelembe véve (vagyis azt, hogy elhajítottam, és valahol Márk kertjében kezd új életet) nem volt rajtam, ami a világosban még nem okozott szörnyű gondokat, de a fények kigyúlása után hunyorognom kellett a lábam elé. Emma követett, miközben sértődötten morgott, amiért nem voltam hajlandó megosztani vele a film címét. - Hova akarsz ülni? Előre, hátra, középre?
- Minél messzebb tőled! Dühös vagyok! - tettetett. Fejcsóválva beültem a legutolsó sorba, ő pedig valahol elöl foglalt helyet.
- Indíthatom? - hajolt ki fölöttem egy férfi.
- Igen, köszönjük - bólintottam. Már jártam ott a nap folyamán, hogy odaadjam a DVD-ket.
Teljes sötétség borult ránk, és még a reklámokat sem kellett hallgatni, bár ehelyett Emma csámcsogása töltötte be a termet. Ekkor felcsendült a számára ismerős zene, a képernyőn megjelent egy varrás, utána pedig Colin Firth és Jennifer Ehle neve. Büszkeség és balítélet. Emma lemerevedett, az étel megállt a szájában majd hátrafordult. Nem láttam az arcát a sötétség miatt, de biztos voltam benne, hogy a döbbenet árnyalataiban pompázik.
- Honnan tudtad? - kérdezte elképedve.
- Láttam - vontam vállat önelégülten. - Itt az ideje, hogy mellém ülj.
Felkapta a holmijait és felbaktatott a lépcsőn.
Ami nem volt egy egyszerű folyamat, mivel volt egy pulóvere, táskája, üdítője, pop corn-ja, valamint nachos-a, tehát amíg a lépcsőn felért, ezeknek a felét sikeresen elszórta.
- Köszönöm - foglalt helyet bepréselve magát mellém, ami szintén kihívásnak bizonyult, így jobbnak láttam ha segítek.
- Nem kell. Szívesen tettem.
- De igen, kell! - erősködött. - És meg fogom hálálni, megígérem!
- Rendben - hagytam rá, habár egyáltalán nem tartottam igényt ilyesmire.
- Akkor most öt óráig bámuljuk a képernyőt? - ráncolta a homlokát.
- Nem mindenki olyan elvetemült, mint te - világosítottam fel. - Csak a harmadik és utolsó részt kapod meg.
- Abban vannak a legjobb részek - helyeselt.
- Kezdődik - böktem a vászonra, úgyhogy Emma odaszegezte a tekintetét.
A karfán pihenő kezébe helyeztem az enyémet, ujjait az enyéimbe fontam. És ezúttal még csak meg sem kísérlete elrántani a kezét. Anélkül, hogy rám nézett volna, széles mosoly ült ki az arcára.
A majdnem két óráig tartó maratont Emma kis híján megkönnyezte, viszont sikeresen féken tartotta magát. Volt valamiféle varázsa az egyedüllétnek. Feltettünk a lábunkat, és nem kellett aggódnunk az előttünk ülő, magas személytől, a mellettünk helyet foglaló, smároló pártól, és a folyamatosan beszélő kamasztól. Csak ketten voltunk. Teljes sötétségben, egyedül.

***

- Csodálatos volt - fékezett le a kapuban, mivel hazáig rohant, alig bírtam lépést tartani vele. Állítása szerint ki kellett nyújtóztatnia a lábait, mivel elgörnyedtek az üléstől.
- Ez volt a cél - mosolyogtam.
- Tudod mi jutott eszembe? A vers... még semmit nem tudok! - vágott kétségbeesett arckifejezést.
- Mindenképp! - helyeseltem. - És akkor segíthetnél nekem összehozni valami elfogadható rajzot.
- Meg persze ott van a sok témazáró. Ha jól emlékszem, akkor nagyon sok mindenből már csak az összefoglalás van hátra. Tehát jövő héten írunk fizikából, földrajzból, angolból, irodalomból, bioszból... és mivel nekem éppenséggel egy zseni a barátom... - célozgatott.
- Ha arra akarsz kilyukadni, hogy tanuljunk együtt, részemről rendben - egyeztem bele.
- Akkor holnap - bólintott. - Átjössz, vagy...
- Gyere te, anyu örülne neked - jutott hirtelen eszembe anyu könyörgése, miszerint "vigyem már át a barátnőmet".
- Rendben. Szia! - csókolt meg még egyszer utoljára. - Ez sokkal jobb elköszönés, mint amikkel eddig illettük egymást.
- A morgásokra, meg a te Viszlát Emma! civakodáslezárási hülyeségeidre célzol? - vonta fel az egyik szemöldökét.
- Sajnálom - húztam el a számat.
- Ugyan. Mindketten hibásak voltunk - vett egy mély levegőt.
Egyikünk sem szerette volna fojtatni a beszélgetést, így mindketten betértünk a saját kerítésünk túloldalára, majd a a bejárati ajtón belépve újra a saját világunkban találtuk magunkat.

18 megjegyzés:

  1. a kis ötletcsóró :DD dejóó volt az a mozi :))

    VálaszTörlés
  2. TEEE!!
    Cukorpofa vagy, ilyen jo randis ''dolgot'' reg olvastam! XD
    Hat most mit mondjak? ...Nagyooo jo lett!
    Alex nagyon draga !! ( kell egy ilyen pasi nekem is XD !!!)
    Siess a kovivel! <3
    Puszi <3
    ui: Nem kell kiscica? XD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, igyekeztem!
      Egy Alex nekem is jöhet :)
      Sietek vele! <3
      Kiscica?

      Törlés
  3. Nagyon jó ötlet volt a mozi, meg úgy egybe az egész nagyon szupi volt. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett, köszönöm! :)

      Törlés
  4. Ez egy álomvilág,ahol nincs probléma.De ahoz elég könyvet olvastam (rengeteget olvasok,és imásom) hogy tudjam,hogy tartogatsz még nekünk meglepetéseket. (gondolom) :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem ennyi szenvedés után a szereplők megérdemlik, hogy kifújják magukat.
      Természetesen lesz még bonyodalom, az izgalomnak itt koránt sincs vége. Elég beleolvasni az "előretekintőbe" :D

      Törlés
  5. Úúúúúúhh de jó rész máááááár. :3333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy így lelkesedsz, köszönöm! <33

      Törlés
  6. Nagyon király lett a randi, jó ötlet ez a külön mozibérlés..... Ismerős :D
    Nagyon aranyosak mindketten. Megérdemelték így a "végére", hogy összejöjjenek <3
    STBesty

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett. Talán vettem ötleteket a váló életből :)
      Egytértek <3
      Köszi!

      Törlés
  7. Zseniális!Egyben elolvastam az összes részt és nem tudok kivetendőt mondani.ez még egy könyvnek is elmenne.Bár van banna egy két nem szalonképes szó elég sokszor használva de egyépként ényleg fantasztikus!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök!!
      Köszönöm! :D
      Mely szavakra gondolsz?

      Törlés
    2. A ribanc szó nagyon sokszor van használva a csitri helyette jobb lenne.

      Törlés
    3. Szerintem a ribancnál is vannak csúnyábbak, ráadásul nem szeretném unalomig csak azt emlegetni, hogy csitri; kellenek szinonímák :)

      Törlés