47. rész: Mert tanulok

Sziasztok! Megérkeztem a következő résszel. Szeretnék mindenkit megkérni, hogy ha teheti, firkantson néhány sort a végére, az utóbbi időben nem kaptam olyan sok visszajelzést komment formában. Köszönöm!
Még mindig nem a buli, de a következő már az lesz! Remélem azért tetszik majd nektek! *Bia*

Alex szemszöge:

Informatikán a lányok kocsányon lógatták a szemüket, a fiúk unatkoztak, úgyhogy volt időm elgondolkozni. Emma érzésein járt az agyam. Hasonlítható-e a szerelemhez? Nyilvánvalóan féltékeny volt, mikor megöleltem Emilyt, de mi van, ha ez csak valamiféle görcsös erőlködés, mert fél az egyedülléttől? Annyi magyarázat van a kirohanására, és ezek közül csak egy a szerelem. Nem tudom miért, de abban reménykedtem, hogy a buli eldönteni. Nem tudom mivel, vagy hogy hogyan, de eldönti nekem, hogy Emma valóban szeret-e.
- Figyelj - szakította meg a gondolatmenetemet a mellettem ülő Peti. - Rossz nézni, hogy így szenvedsz! Emma szeret téged, ez elég egyértelmű.
- Hogy lehetsz ebben ennyire biztos? - tudakoltam csodálkozva.
- Csak rátok kell nézni - magyarázta. - Ez a tipikus helyzet, amiben a fiú szereti a lányt, a lány szereti a fiút, mindenki tudja, kivéve őket.
- Hé, lakótárs! - bökött a képernyőre Patrik. Amióta a szünetben Peti felvilágosította, hogy hárman osztozunk majd egy szobán a táborban, azóta hívott így. A gépén egy film borítója volt megnyitva, aminek a címe Alex és Emma - Regény az életünk. - Ezt muszáj megnézned! - Talán Patrik csak úgy tesz, mintha sosem lenne jelen lelkileg, de valójában többet tud, mint mindenki más.
- Már láttam, és mielőtt nyálas balféknek tartanátok elmondanám, hogy akkor még nem ismertem Emmát - jegyeztem meg. Amúgy Patrik Peti mellett ül, utána Olivér, a legszélén pedig Márk, hozzám hasonlóan. Így nem állt fenn a veszély, hogy felfigyelnek ránk, el voltak foglalva egymással. - Egy átlagos szerelmi film.
- Ember - tette e kezét a vállamra Peti -, ez egy égi jel! - És nem viccelt.
- Nem hiszek az ilyesmiben - vontam vállat.
- Pedig kéne - szólt közbe Patrik. Na, ezen jól elvitatkoztunk óra végéig. Nem is tudtam, hogy a két srácnak van egy spirituális oldala.
Csöngetés után a termünkben az informatika könyvet felváltotta az ének, és indultunk órára. Varga széles vigyorral fogadott minket, számára igazán hízelgő volt, hogy őt választottuk kísérőtanárnak.
- Gyerekek, annyira aranyosan vagytok, hogy engem választottatok! - tette a kezére a szívét, miközben beözönlöttünk a terembe. - Ígérem, hogy én leszek a legjobb kísérőtök!
- Keletyt meg Foszlót nem lesz nehéz űberelni - dobta le a cuccait a padjára Márk.
- Attól még igyekezni fogok! De most kezdjük el az órát - váltott vissza "tanárosra". Azért ennek ellenére elnézőbb volt az osztállyal, mivel nem kellett annyi körmölnünk.
Dupla angollal zártuk a napot, én mivel péntek volt, Ms. Cawley természetesen lazára vette a dolgot. A tanárok fülébe jutott a medencés buli híre, ő pedig ért annyit magyarul, hogy tudja mi az a buli, tehát erről kezdett faggatni. Márk készségesen tartott egy hosszú kiselőadást a házukról, utána pedig bejutást engedett az elméjébe, tehát megtudtuk, hogy ő hogyan képzeli a bulit. Sör, medence és csajok. Igen, érett tizenhét éves.
Óra után szerettem volna hazamenekülni, és lelkileg felkészülni a nagy eseményen rám váró megaláztatásokra. A parti négykor kezdődött, és végkimerülésig tartott - a terv szerint. Az volt a zseniális ötletem, hogy jó korán, észrevétlenül lelépek.
Sok időm nem volt tehát pihenni, mivel mire tömegközlekedéssel eljutok Márk lakásáig, ami a város másik felén van, addigra lemegy a nap, jó esetben egy órával előbb el kell indulnom, mivel szeretnék késni is, ha lehet. Ezért mikor fél kettőkor hazaértem, először szerettem volna beszélni anyuval.
- Mondtam már, hogy Márk ma bulit szervez a lakásán? - ültem le az ágya szélére.
- Igen, éppen most - válaszolta mosolyogva.
- Medencés buli, rengeteg kockahassal, ami persze nekem nincsen - sóhajtottam fel. Fő az önbizalom.
- Alex, te is tudod, hogy mennyire értelmetlen dologtól vagy elkeseredve. Rendes srác vagy, és csak ez számít - simította meg a karom anyu (illetve a fejemet akarta, de a kezemet találta meg).
- A mai világban már csak a külső számít - emlékeztettem arra a tényre, amit ő már nem érzékelhet és láthat.
- Alex, én így szeretlek, ahogy vagy - nyugtatott meg.
- Persze, mert te nem látsz! - csúszott ki a számon.
Anyu egy pillanatra megdermedt a meggondolatlanságomtól, és szörnyen hülyén éreztem magam emiatt. Nem kellett volna ilyeneket mondanom.
- Bocs - kértem elnézést zavartan.
- Nem számít - legyintett, de véletlenül megütött. - A lényeg az, hogy érezd jól magad, és ne gondolj senkire!
- Megpróbálok - álltam fel kelletlenül. - Ha hazajöttem még benézek - csókoltam meg a homlokát, majd kiléptem a szobából. Átslattyogtam a konyhába, hogy egyek valamit, mert a piaszagtól úgyis el fog menni az étvágyam. Margó és Dóri is ott lebzseltek.
- Tehát buli lesz, mi? - üdvözölt Margó.
- Igen, és mindent megtennék, hogy itthon maradhassak - nyitottam ki a hűtőt, mire a illatokat érezvén hangosan megkordult a gyomrom. - De elegem van a folytonos cseszegetésekből, inkább pár óráig szívják a vérem, mint a maradék két hétben.
- Miért szívatnak, Alex? Hisz olyan aranyos vagy - csócsált egy almát hangosan Dóri.
- Mert tanulok. - Ez a rövid változat.
- Engem is fognak szívatni a gimiben, ha tanulni fogok? - kérdezte, miközben én elkotortam az előző napi vacsora maradványait.
- Nem, mert ha bárkinek lesz egy rossz szava is hozzád, azt mentem leütöm - huppantam le a mellette lévő székre. - Csak gondolj bele, mire te elkezded a gimit, addigra én már huszonnégy-huszonöt leszek, tehát könnyű szerrel lenyomok pár gólyát.
- Alex, ne ijesztgesd a gyereket! - pillantott rám szúrós szemekkel Margó. - A bátyád senkit nem fog lenyomni.
- Miért nem nyomod le azt a Mátét, aki régebben... - kezdte volna mesélni a történetet, amiben nem mellesleg ő is érintett.
- A neve Márk, és őt nem tudom lenyomni - tártam szét a karom. - Ő hetven százalék víz, húsz százalék izom, öt százalék kegyetlenség és még öt százalék haj.
- Én még csak húszig tudok elszámolni - nézett fel rám Dóri, miközben szétvágtam a tányéromon lévő hússzeletet.
- Ha húszig el tudsz számolni, akkor százig is - legyintettem, mire ő bele is kezdett a számolásba. Kellett nekem megszólalnom... - Ennek holnapig sem lesz vége, inkább a szobámban eszem - kaptam fel a tányérom, és már indultam is fel a csigalépcsőn, Margóra hagyva a munka kemény részét, ami Dóri leállítása.
Az íróasztalomra helyeztem az ebédemet, és vetettem egy kósza pillantást az ablakon túli világra. Csak úgy megszokásból, bár biztos voltam benne, hogy Emma függönye mindent eltakar majd. De legnagyobb meglepetésemre nem így volt. Ezt egy jó jelként tudtam be, bár még mindig haragudtam egy kicsit rá, megbántott, kirántotta a kezét az enyém alól és betolakodott anyuhoz, egy szentimentális beszélgetésre. Mindezek ellenére azonban konkrétan kiesett a számból az éppen bekerült húsdarab Emma fürdőruhás testének látványától.
De nem tudtam sokáig szemlélni, mivel rögtön vissza is ugrándozott a gardróbjába. Kicsivel később egy másik, többet takaró szerelésben jelent meg a tükör előtt. Ez virágos volt, és tényleg sokkal jobban illett hozzá. Bólintott egyet a tükörben, majd ismét megcélozta a szekrényét. Ezúttal már felöltözve távozott onnan, ledobta az ágyára a kiválasztott ruhadarabot és a fürdőszoba felé vette az irányt.
Én befejeztem az étkezést, és miután levittem a konyhába a tányéromat, előszedtem a fürdőgatyámat a szekrény mélyéről, ahova rejtettem, hogy ne vibráljon a szemem tőle. A rengeteg szín hatással van az elmémre, össze-vissza kavarja a dolgokat és végül foltokat látok mindenütt. Margó azt hitte, hogy még én is Dóri szintjén vagyok, állítása szerint nem bírta otthagyni az üzletben, annyira édes volt. Köszönöm szépen.
Ledobtam a padlóra és alaposan szemügyre vettem. Talán annyira nem is szörnyű... vagy mégis? Nem számított mit gondoltam, akkor is fel kellett vennem, majd talán a táborra sikerül szereznem egy újat.
Fél háromkor még mindig a Google Maps segítségével próbáltam kiokoskodni, hogy mi a legrövidebb út Márk házához. Én még nem jártam nála, de Facebook-ra kitette a helyszínt. Nem különösebben szeretem a közösségit, de akkor pont jól jött. Márk kitette a falára a címet, sejtette, hogy néhányan nem lesznek benne biztosak.
Háromkor elindultam, de kétségek közt tengődtem. Volt miért, mint később kiderült.