2013. október 14., hétfő

43. rész: Kirobbant a III. Világháború!

Sziasztok! Megérkeztem a következő résszel, nem is szeretnék sokat elárulni róla, elolvassátok és minden kiderül! Remélem tetszik majd nektek, és firkantotok néhány komit! *Bia*

Emma szemszöge:

Hosszú, véres, és legfőképp fájdalmas vita volt. Viszont mint lány, képes voltam mosollyal átvészelni a nap további részét. Ami annyiból állt, hogy Flóra ismét nálam lebzselt, és kiveséztük a dolgokat.
- Ezt nem hiszem el, akkor rajzból sem lehetsz ötös? Semmiből? - kérdezte Flóra, mikor a szobámban ülve meséltem neki a délután eseményeit. Kelety Tünde igazgatónő nagy nehezen elhitte, hogy Alex csak engem akart védeni, ezért vállalta magára a balhét. Őt minden büntetés alól felmentette, rám viszont kiszabott valamit, amit azért túlélek. Kettes magatartás év végén, és semmiből sem kaphatom meg az ötöst. Ez még mindig jobb annál, minthogy Alex ne menjen egyetemre.
- Semmiből. De ez nem olyan nagy ügy, a szüleim megelégszenek a négyessel, és én is. De ami utána jött - sóhajtottam.
- Biztos vagyok benne, hogy csak barátilag ölelte meg! - próbált reményt csepegtetni belém.
- Én pedig biztos vagyok benne, hogy nem! Látnod kellett volna, hogy nézett rám... abban leginkább gyűlölet és megvetés tükröződött - emlékeztem vissza.
- Ez ökörség! Te nem hallottad Alexet áradozni rólad a WestEnd-ben! Az nem múlik el egyik napról a másikra - rázta a mutatóujját.
- Talán igazad van. De akkor is, ez a veszekedés, amiket mondtam... örökre megmérgezi a kapcsolatunkat - temettem az arcom a tenyerembe. - Ha egyáltalán van nekünk olyan.
- Hé, hé! Emma! - emelte fel az állam Flóra. - Minden rendben lesz!
- Megígéred? - néztem rá.
- Megígérem - bólintott.
Ekkor hallottam, ahogy nyílik a bejárati ajtó, mivel szóltam a szüleimnek, hogy ha tudnak akkor minél hamarabb jöjjenek haza, mert el kell újságolnom valamit. Flóra elköszönt és meglépett az előre nem látott hurrikán elől, én pedig leültem a konyhaasztalhoz. Anyu banánt vadászott a hűtőben, apu pedig a elmélyülten böngészte az internetet a gépén. Én nem vagyok net függő, számomra elég az okos telefon, azon minden fontos dolgot el tudok végezni, amihez wifi szükséges. Gépen nincsen, mivel teljesen fölösleges lenne, sosem kapcsolnám be. A facebook-ot egyenesen utálom, tényleg nem vagyok oda érte. Régebben rengeteget használtam, de egy idő után egyszerűen rájöttem, hogy tulajdonképpen semmi értelme. A legtöbb osztálytársam használja, de ők sem azok a nagy "post-királyok", mivel az év nagy részében le vannak tiltva a gépről. Talán csak nyáron nem. Ezért előszeretettel lájkolgatnak meg kommentelnek, de nincs se idejük, se kedvük kiírni, hogy éppen merre járnak. Nem tudom, a mi osztályunkban lejárt a facebook.
- Szóval angyalom, mit akartál megbeszélni velünk? - ült le az asztalhoz anyu, a levadászott gyümölccsel.
- Emlékeztek, hétvégén beszéltem nektek a buliról. Nos, úgy tűnik, hogy Márk és Olivér szétverték a szertárat, mivel elég... hát, ittas állapotban voltak - meséltem. Apu keze megállt az egéren, nem mozdult onnan. Ekkor egy könnyed mozdulattal lecsapta a laptop tetejét, félretolta és végre teljes mértékben rám figyelt.
- Hisz ez borzalmas! - szörnyedt el anyu.
- Ez még csak a kezdet! - állítottam le őket, mielőtt felkapják a vizet a dolog könnyebb részén. - Megzsarolták Alexet, hogy vigye el a balhét - folytattam.
- Mivel tudták rávenni ekkora disznóságra? - tudakolta apu csodálkozva.
- Arról fogalmam sincs. Viszont Alex ennek köszönhetően elbúcsúzhat az ösztöndíjtól - fokoztam a helyzetet, és így sorjában az egész egyre szörnyűbbnek tűnt.
- Ilyen kemény az igazgató? - hüledezett anyu.
- Igazából Kelety a föcitanártól kért tanácsot, aki köztudottan utálja a fiút - magyaráztam.
- Szegény Alex! - csóválta a fejét apu.
- De! - tértem a lényeges dolgokra. - Ma belém nyílalt egy olyan érzés, miszerint nem hagyhatom, hogy ez megtörténjen. Úgy éreztem, hogy közöm van a dologhoz, főleg mivel jártam Márkkal.
- Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, mennyire örülünk annak, hogy ennek a kapcsolatnak vége - vágott közbe apa.
- Tudom, tudom - forgattam a szemem, mivel a hétvégén ezt legalább kétszázszor elmondták. - Szóval felkerestem az igazgatót, és...
Nem kellett befejeznem a mondatomat. Apu az asztalra csapott, anyu pedig hangosan felsóhajtott.
- Mit kaptál érte? - suttogta.
- Kettes magatartás, és semmiből sem lehetek ötös - közöltem elhaló hangon. Ami persze csak egy dolgot jelenthetett. Kirobbant a III. Világháború!
Apu üvöltött, mert szerinte nem helyén való, hogy egy ilyen dolgot nekem kell a nyakamba vennem csak azért mert Alex ennyire balfék, anyu pedig arról prédikált, hogy teljesen helytelen amit teszek, mivel semmi rosszat nem követtem el. Csak úgy zengett a ház a kiabálásuktól, miközben én néma csöndben tűrtem a rám érkező szidásokat. "Kit érdekel Alex egyeteme, te így sosem jutsz be sehova!", vagy "Ha magadra vállalsz valamit, kétszer kerülsz bajba! Egyszer, mikor azt hiszik te követted el, egyszer pedig mikor kiderül, hogy mégsem!", meg "Gondolnod kell a jövődre, szerintem Alex nem ér ennyit!", esetleg "Nagyot csalódtam benned kislányom, azt hittem, hogy te okosabb vagy ennél!". Köszönöm szépen a támogatást a szüleimtől, ettől mindjárt könnyebb az életem! Persze nem gondoltam, hogy majd partit rendeznek a tiszteletemre, amiért ezt csináltam, de szerettem volna, ha támogatnak, mivel ezzel jót tettem. Végre nem voltam önző. Fogadni mernék, hogy Alex anyja teljesen máshogy reagált, mint az én őseim. Amúgy pedig ez nem olyan nagy ügy, elvégre eddig sem volt túl sok ötösöm... Persze ez őket akkor cseppet sem foglalkoztatta, előrevetítették a jövőmet, miszerint semmi esélyem így már az életben egy rendes munkára. Mert egy festő pályafutását a matekjegye határozza meg... teljesen logikus.
Mikor már nem bírtam hallgatni a szüleimet, egy pohár narancslével menekültem a szobámba, magamra zártam az ajtót, hogy ne hallatsszon fel a kiabálás. Természetesen ekkor egymással kezdtek el veszekedni, és egymást hibáztatták a történtekért.
Pár percnyi idegtépő vacillálás után végül kiejtettem a kezemből a Walie-Talkie-t, és nem nyomtam meg az oldalán lévő gombot. Pedig nagyon szerettem volna elmesélni mindent Alexnek, aki erre csak annyit mondott volna, hogy minden meg fog oldódni. Mégis, már attól megnyugodtam volna. De a méltóságom nem engedett, egyenesen fogvatartott hideg börtönében. Ha elmondtam volna mindent neki, az annyit jelentett volna, hogy a délután mondott dolgokat visszaszívom. És azt nem akartam. Megérdemelt minden szót, de valahol mégsem gondoltam így. Tehát a bizonytalanság és határozatlanság között tengődve folytatódott a napom.
Mondtam, amit mondtam. Az ember túlfűtött állapotban olyasmiket mond, amiket később megbán. Ez az egyik legrosszabb dolog az életben. Megbántani olyanokat, akik annyira fontosan neked, csupán a pillanat hevében.
A másik oldalról viszont ő is hasonló dolgokkal illetett engem, tehát teljesen jogos volt a kirohanásom és a féltékenységi rohamom. És valahol meg is érdemelte a tőlem kapott szidást. Talán.
Ekkor azonban támadt egy bomba jó ötletem. Előkaptam a gardróbomból a legdögösebb cuccaimat, és kikészítettem őket holnapra. Ha mást nem, egy dolgot azért mégis tanultam a két szajhától, mégpedig azt, hogy hogyan bolondítsunk meg egy srácot.
Közben forgattam a szemem, amiért anyu nálam tartja az összes táskáját meg cipőjét, mert annyi van neki, hogy Dunát lehetne rekeszteni velük, és már nem fél el sehol, csak nálam. A mániája, hogy a cipő meg a táska színe passzoljon. Ugyanakkor vágyakozva pillantottam a Chanel doboz után, amiben az a cipő bújt meg, amit apu vett anyának a tizenötödik házassági évfordulójukra. Anyu megígérte, hogy felvehetem a szalagavatómra.
Ekkor azonban valami kongani kezdett a fejemben, egyre hangosabban:
...egy szavadba került volna, és én az elmúlt három év bármelyik percében ugrottam volna... hiszen te vagy az, aki három éven keresztül észre sem vett engem... Három év? Ez azt jelenti, hogy... hogy... Atya világ!

10 megjegyzés:

  1. Atyaeeeg...HAt huuhh .Saajnalom szegeny Emmat ,ha en ilyet csinaltam volna nm tudom mi lenne XD
    De hat a szerelem bolonda teszi az embertXD Ilyenkor koszonom ,hogy engem messzirol el szokott kerulni Kupido nyila !XXDDD
    Aaaaaa en mar annyira vartam ..!!!!.....
    Nagyon nagyon ugyeeees vagy!!!!.....<3
    Siess a kovivel<333!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, ennek mindnek nagyon örülök, az ilyen lelkesedésért érdemes blogod vezetni! Köszönöm! <333

      Törlés
  2. Az a legjobb,amikor hazajövök egy hosszú táncpróbáról,és egy új rész fogad:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam ez a helyzet a táncedzéssel és a komikkal! <3

      Törlés
  3. hinnye szegény Emma, olyan jól leírtad a veszekedést, hogy még én is szomorú lettem :(( viszont ebből a ruhaválogatósdiból kiwi vok mi lesz :)) vííí ruháák

    VálaszTörlés
  4. Szegény Emma... Az viszont nagyon érdekel, hogy mi lesz ezzel az öltözősdivel! :)
    Király rész egy kis töritanulás ( -.-") után :D
    STBesty ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, majd meglátod! :D
      Hú, az kemény volt...
      Köszi <3

      Törlés
  5. Jhaj függő vég :D kinyírnak az ilyesmik :D de nagyon jóóó :D Imádom ahogyan írsz ^^ és köszönöm a díjat is :)

    VálaszTörlés