2013. szeptember 30., hétfő

29. rész: Csak nem rám vársz?

Sziasztok! Meg is érkeztem a huszonkilencedik résszel, amiben kiderül, hogy Alex és Emma hogyan folytatja a "majdnem csók" után. Persze ez még az elkövetkezendő részekben átalakul, sok minden fog még történni, van min izgulni!
Az előretekintőbe kitettem az új bekezdést, ez még egy kicsivel arrébb van, de azért nézzetek bele.
Köszönöm az előző részhez érkezett komikat, rendesen felrázott titeket a tegnapi bejegyzés, és ez is volt a cél! *Bia*

Alex szemszöge:

- Ennyin múlott, hogy megcsókoljam - mutattam a hüvelyk- és a mutatóujjam közti apró távolságot Margónak, reggel, mikor a szendvicsemet ettem az asztalnál. - És nem húzódott el! - meséltem még mindig döbbenten a tegnapi sztorimat. Viszont azóta se értem, hogy pontosan mi történt. Azt tudom, hogy velem mi volt, egyszerűen csak nem bírtam féken tartani magam. De ő... tényleg érez irántam valamit, vagy csak hálálkodni akart? Minél többször gondolom végig az egészet, annál jobban az utóbbira hajlok.
- Alex, hisz barátja van! - csóválta a fejét Margó.
- Aki nem érdemli meg őt! Kicsit sem! - jelentettem ki határozottan. - Márkban nincsen jóravaló érzés, míg Emmában csak az van!
- És? Ez most nem számít, akkor is van, és kész! Nem csókolhatod meg, nem lenne helyes!
- Látnod kellett volna a rémült arcát, aztán pedig a hálás és döbbent tekintetét. Nem tudtam megállni! - tártam szét a karom.
- Na jó, én nem veszekszem veled! De mondd meg mit csináljak, ha ma átjön. Legyek vele kifejezetten kedves, vagy csak olyan, mint egy átlagos lánnyal? - kérdezte.
- Ő nagyon messze van az átlagostól, de te csak legyél olyan kedves, mint amilyen mindig szoktál lenni. És amúgy is, fent leszünk a szobámban.
- Én már nagyon kíváncsi vagyok Emmára! - kapta be az utolsó falatot Dóri. - Hisz még nem is találkoztam vele!
- Ma megismered, megígérem - simítottam meg a haját.
Befejeztem a reggelit, aztán anyuval is kitárgyaltam a tegnapi napot. Hasonló dolgokat mondott, mint Margó, de pont erre számítottam.
Miután elkészültem, és Dóri is készen állt a sulihoz, elindultunk. De mikor kiléptem a bejárati ajtón, megpillantottam Emmát. A kerítésen kívül állt, nekidőlve a vasnak. Rám várt. Gyorsan visszatolattam a házba, ezzel fellökve Dórit, akit aztán felsegítettem.
- Margó, megkérhetlek, hogy ma is vidd be a húgomat a suliba? - néztem rá.
- Persze, nem gond! Gyere, drágám - indult el Dórival, én pedig Emmához siettem.
- Csak nem rám vársz? - léptem oda hozzá.
- De! Ki vagyok készülve! Ma két témazárót írunk! Ez embertelen! - háborodott fel.
Abban a pillanatban értettem meg, hogy mit is jelentett számára a tegnapi nap. Semmit. Az égvilágon semmit. Már nem akarta megbeszélni, nem is volt dühös, sem boldog, egyszerűen csak éppen olyan, mint azelőtt. És ez fájt. Nagyon.
- Két tézé még nem a világvége - nyugtattam, leplezve az érzéseimet, de azért én is hasonlóan szorongtam a felmérők miatt. - Tanultál?
- Rengeteget! Már a hétvégén is valamennyit, de ezen a héten is mindennap. Megpróbálom egyedül - közölte bizonytalanul.
- Menni fog, ne aggódj - biztattam.
A suli felé menet még beszéltünk egy kicsit a dogákról, de mikor befordultunk volna az iskola utcájába, megálltam.
- Akarod, hogy előre menjek?
- Minek? - ráncolta a homlokát.
- Brigiék miatt - válaszoltam.
- Mi? Ne hülyéskedj! Gyere - fordult be az utcába, én meg utána. Jól esett, hogy nem mondott igent.
- Bent találkozunk - köszöntem el, majd bementem, ő pedig a csitrikhez lépett. A büfénél ott állt a két menő, valamin éppen nagyon röhögtek. Felmentem a terembe és kipakoltam a táskámból. Lassan mindenki beszállingózott az ajtón, de öt perccel az óra kezdete előtt (dupla nyelvtan, tézé) Olivér hatalmas felismerést tett.
- Emily nincs itt! - nézett rémültem a lány üres padjára.
- Ez nem lehet... még... még biztos befutcsizik - reménykedett Brigi.
Mindenki teljesen leblokkolt, mivel két tézé és két felelés volt betervezve a napra, és Emily nélkül nem sok jóra számíthatott az osztály nagy része. Ahogy teltek a percek, lassan mindenki elvesztette a hitét, ezért mikor Potássy belépett a terembe, kezében a dolgozatokkal, hat halálra rémült arccal találta szemben magát. Flóra nyugodt volt, szerintem ő is elég sokat tanult, Emma is biztos volt a dolgában, mivel óra előtt még átnézte az anyagokat, és én is biztonságban voltam.
- Egy pisszenést se halljak! - kezdte kiosztani a dogákat a tanár. Az első feladat egyszerűnek tűnt, rögtön neki is láttam, de ahogy hallottam, mögöttem elég nagy problémát okozott. Flórától nem számíthattak segítségre, bár ő súgott Emmának pár napja, de tömeges puskagyártást nem vállalt. Úgyhogy az osztály megérezte, milyen az, ha nem tanulnak és nincs segítség. Három év alatt talán ez a második alkalom, hogy Emily hiányzik, amiatt a sok egészséges étel miatt nagyon ritkán beteg. Tegnap is valami undorító zöld löttyöt cipelt magával egész nap, utolsó órára pedig sikerült meginnia.
Tehát az első nyelvtan elég rosszul telt, legalábbis egyeseknek, úgyhogy a szünetben már el is kezdődött a kémiatanulás. Furcsa volt Brigit könyvvel látni a kezében, olyan volt, mint egy természeti katasztrófa. A második nyelvtanon beszélgettünk a dogáról, illetve inkább csak én beszélgettem a tanárral meg Emma, de nem baj. Flóra is hozzá tudott volna szólni a dolgokhoz, de nem érezte elég fontosnak a témazárót ahhoz, hogy meg is szólaljon.
Következhetett a fizika.
- Jól emlékszem, hogy Veres azt mondta felelünk? - ordította a levegőbe Márk.
- Te jó atya úristen, tényleg ezt mondta! - esett le Emmának, aki látszólag erről megfeledkezett. Nagyon rákoncentrált a nyelvtanra meg a kémiára, ezért nem gondolt kedvenc tanárára.
- Csak úgy szólok, hogy ha jól emlékszem, akkor téged szúrt le órán - szólt neki Patrik, aki szintén a kémiát bújta. De azért a telefon ott volt a padján.
- Semmit nem tanultam! Hogy felejthettem el? - kérdezte magától Emma. Petivel összenéztünk, és konstatáltuk, hogy ebből egyes lesz. Hacsak...
Átmentünk a fizikaterembe és leültünk a helyünkre. Én a második sor szélén ültem, Patrik mellett és Emma mögött. A lány az óra kezdete előtt a körmét rágta, és mikor csöngetéskor Veres belépett, már nem sok maradt belőle. Persze egész szünetben a fizikakönyvét bámulta, csakhogy köztudott, hogy az ilyenkor már nem sokat segít.
- Szalay kijön, és Magvas a biztonság kedvéért - kereste Emilyt a szemével, de mikor nem találta, egy kárörvendő vigyor kíséretében folytatta. - Ó, a mai napotok egyesben gazdag lesz! Szalay, a csillagokról szeretnék hallani, de valamivel értelmesebben, mint Baross.
Emma kiment és megállt az interaktív tábla előtt. Senkire nem nézett segítségkérően, mert tudta, hogy az ügy halott. Emily hiányzott, Flóra az utolsó sorban ült, én meg én vagyok. Összeszedte minden bátorságát (Veres elég félelmetes) és megpróbált mindent elmondani, amit már eleve tudott a csillagokról, meg a szünetben átolvasott részekből is emlékezett pár dologra, ami dicséretes. Viszont ez korántsem volt elég. Veres valaminek a számát kérdezte, és itt már nem volt elég a mesélés, konkrét összeg volt a válasz, amit Emma nem tudott.
- Figyelj, Szalay - nézett rá Veres. - Ha meg tudod mondani a számot, akkor megadom a négyest, de ha nem... akkor csak sajnálni tudlak - vont vállat.
Talán segíthetnék... Nem, Alex, neked elveid vannak! Nem fogsz segíteni! Semmiképp! De akkor is megérdemli... nem, erős vagyok! Tartom magam az elveimhez! A csalás rossz dolog! Nem helyes! De ha azt vesszük, hogy majdnem megcsókoltam, ami szintén nem lett volna helyes, akkor... sem! Akkor sem szabad súgnod! Mi van, ha Veres észreveszi? Még egy tárgyból négyesre akarsz állni? Nem hiszem! Akkor viszont tartanod kell magad, erősen! Emma a vívódásom közben a körmét rágta, nagyon nagy szüksége volt arra a négyesre. Mit tegyek?

10 megjegyzés:

  1. Elso komis vagyooooook......isemt szuperszoniukusan szuperszonikus lettXDXD
    Mááár vááárom a kovetkezoootXXD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony te lettél az első! :D
      Egy szuperszónikus ölelés neked!
      Holnap érkezik :)

      Törlés
  2. Nem tok mit mondani.Egyszerűen csak jó.Várom a kövit.Másodikkkkk komi.;)
    CC

    VálaszTörlés
  3. ja és mi is kapunk egy Verest nemsoká.. blöööö am meg nem hiszem el h nem lehet egy szót lesúgni..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És ezt pont az mondja, aki egy egész évig nem adott házit a fiúknak ;)

      Törlés
  4. Súgjon! Súgjon! Súgjon! :D
    Ha tényleg szereti Emmát, akkor súg <3
    STBesty :)

    VálaszTörlés
  5. Bia!!
    Ez isteni rész volt. Annyira imádom Alexet, meg a hülye kis vívódását. Mondjuk az eléggé gáz hogy mind a ketten félreértelmezték egymás viselkedését, így végül arra jutottak hogy közömbösek egymás iránt. xD
    Tetszett a fejezet, és nagyon-nagyon rossz húzás volt tőled hogy itt hagytad abba. Ajánlom Alexnek hogy segítsen Emmának!! :DDDDD<3
    Tetszett! Még!!
    xx:Tam

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Tammy!
      Igazán örülök, hogy tetszett, hiszen ez volt a cél!
      Alex már csak ilyen, elvívódgat magában, igyekeztem ilyenné varázsolni a személyiségét.
      Na, azért a következő részben még lesznek érdekes dolgok, közömbös-nem közömbös, minden kiderül!
      Hát, szerettem volna, ha izgultok a következő rész miatt, ezért fejeztem be ilyen helyen! :D
      Kiderül!
      Puszi <3

      Törlés