27. rész: Muszáj mennem?

Sziasztok! Most egy rövid résszel érkeztem, ami valamilyen szinten előrevetíti a következő bejegyzést, ami egyben az egyik kedvencem. Jó olvasást hozzá!
Valamint kaptam még két díjat (illetve igazából hármat, de visszaküldéssel, és a szabályok között egyértelműen ott van, hogy ez nem lehetséges, szóval maradjunk a kettőnél), ami már az elképesztőnél is elképesztőbb! Köszönöm nektek! Ráadásul három új feliratkozó is érkezett az oldalra, ami a jókedvemre csak rátesz egy lapáttal, szóval nagyon hálás vagyok nektek! *Bia*

Emma szemszöge:

Spanyol után kiléptem a suliból, mert úgy terveztem, hogy ismét Alexszel megyek haza. Viszont mikor kivágtam a suli ajtaját, azt láttam, hogy Emilyvel beszél. A lány haragos pillantások közepette szidta, azt nem tudtam, hogy miért. De ha jól sejtettem, akkor a tegnapi sakkversenyről lehetett szó, amire a srác nem ment el. Alex kedvesen rámosolygott a lányra és mondott neki valamit, amitől rögtön megenyhült. Utána pár percig még beszéltek, és a gyomromban valami megmagyarázhatatlan, de ugyanakkor ismerős érzést éreztem. Féltékeny vagyok?
- Szia Emma! - intett nekem Alex. Emily nem méltatott még egy köszönésre se, talán még mindig dühös volt, amiért nem szóltam neki, hogy nem tartok igényt a puskájára matekon. Viszont ennek ellenére spanyolon kaptam.
- Sziasztok! - köszöntem mindkettőjüknek.
- Indulunk? - kérdezte a fiú, Emilynek meg leesett az álla.
- Igen! - léptem mellé.
- Szia, Emily - köszönt el tőle Alex, és én is intettem. De ő csak állt ott, a döbbenettől megdermedve. Mi lenne, ha ezt látná az egész osztály?
Elindultunk a járdán, eleinte szótlanul, majd Alex törte meg a csendet.
- Szóval mégis tanultál matekra.
- Igen, tanultam. És igazad volt. Teljesen - ismertem be.
- Ideje megszoknod, hogy nekem mindig igazam van - mosolyodott el.
- Ó, villantjuk az egót? - nevettem fel.
- Valami olyasmi. Hogy állsz a verssel? - váltott témát.
- Egész jól. Már megy az eleje.
- Elmondod?
- Itt - mutattam körbe -, az utcán?
- Jó, akkor majd otthon. Mármint nálad. Mármint érted - makogott.
- Igen, értem.
- Kiderült, hogy mikor kezdődik a film? - érdeklődött.
- Milyen film? - értetlenkedtem.
- Hát a mozi, a két csitrivel. Rémlik?
- A franc, azt elfelejtettem megkérdezni! - csaptam a homlokomra. - Nem baj, majd telefonálok.
- Telefonálj most.
- Miért? - vontam fel a szemöldököm.
- Mert akkor tudom, hogy mennyi időnk van tanulni - válaszolta.
- Rendben, akkor felhívom Brigit - húztam elő a zsebemből a telefonomat, és tárcsáztam.
- Szióka! - hallottam a lány hangját a vonal túlsó végén.
- Szia, csak azt akartam megkérdezni, hogy mikor kezdődik a film.
- Nyolckor, úgyhogy háromnegyedkor talizunk a mozi előtt. Ne késs! - csicseregte.
- Ott leszek, szia! - tettem le. - Van időnk - néztem Alexre. - De attól még tanuljunk nálam. Majd holnap nálad.
- Oké - egyezett bele.
Lassan hazaértünk, ő átment a könyvéért, aztán letelepedtünk a konyhaasztalnál.
- Nem kérsz valamit enni? Én nagyon éhes vagyok - érintettem meg a korgó hasamat, miközben felálltam és kinyitottam a hűtőt.
- Nem kérek semmit, köszönöm - utasította el.
- Nem kell udvariaskodnod, nyugodtan ehetsz valamit - másztam bele a fridzsiderbe. - Alma, barack, joghurt, müzli, banán, sült hús, rakott krumpli, eper és csoki - soroltam fel a kínálatot, remélve, hogy Alex választ valamit, miközben én kivettem magamnak a húst, meg egy kis epret desszertnek.
- Egy barackot kérek, köszönöm - választott.
- Tessék! - nyújtottam át neki, ő meg jóízűen elfogyasztotta.
Én a húsommal és az epremmel leültem mellé és vártam a tanácsait.
- Elég nehéz úgy gondolkodni, hogy közben csámcsogsz - jegyezte meg.
- Nem is csámcsogok! - tiltakoztam.
- Ha te mondod... - állt fel, hogy kidobja a barack magját. - Merre van a kuka?
- A csap alatt - feleltem, így hát kidobta, majd visszaült. Én akkor kezdtem bele az eprekbe.
- Adsz egyet? - mutatott az érett gyümölcs felé.
- Persze, tessék - nyomtam a kezébe egy szemet. Azt is megette, és láthatóan nagyon ízlett neki.
- Finom volt - mutatta fel a hüvelykujját.
- Kérsz még?
- Nem, köszi - rázta meg a fejét. - Jöhet a tanulás?
Szóval miután megtörtént az étkezés, minden elfogyott a tányérokról és az értelmetlen osztozkodásnak vége szakadt, elkezdhettünk tanulni.
- Igen - bólintottam. - Észrevétel?
- Ennél a versnél - kezdte - arra kell vigyázni, hogy ne hadarj. Örök hiba. A sorok sokszor összefolynak, mivel nagyon rövidek, erre is ügyelj. Aztán itt vannak a zárójelek, azokra is vigyázz, érződnie kell, hogy az ott valamiféle plusz információ. Ezt nehéz hangsúlyozni, de rá fogsz érezni. És figyelj azokra a dolgokra, amiket már előzőleg elmondtam.
Nagyon sokáig beszélgettünk a versről, aztán késő délután elment. Legnagyobb meglepetésemre Márk hívott fel nem sokkal Alex távozása után, és majdnem egy órát beszélgettünk. Bocsánatot kért, és kiveséztük a napot.
Sok minden lejátszódott bennem, mialatt elkészültem a mozihoz. Először is óriási erőfeszítéseket kellett tennem, hogy valóban felöltözzek, mivel semmi kedvem nem volt az egészhez. Másodszor pedig nem értettem önmagam. Nem értettem, hogy miért pillantok folyton az ablak másik oldalára, miért lesem megállás nélkül a Walkie-Talkie-t, és közben miért repesek az örömtől, amiért Márk felhívott.
- Hogy megy a vers? - érdeklődött apu, mikor a konyhában, teljes harci díszbe öltözve ittam egy korty vizet.
- Alakul - vontam vállat. - Muszáj mennem? - váltottam témát nyöszörögve.
- Tőlem itthon is maradhatsz. De egy órával ezelőtt már felsorakoztattad az érveket ez ellen - emlékeztetett anyu.
- Tudom - sóhajtottam. - De talán a lányok nem is akadnának ki annyira. Vagy nem tudom - vágtam le magam egy székre, teljesen kétségbeesetten.
- Kislányom, ha meg van beszélve, akkor meg van beszélve. Akkor kellett volna nemet mondanod, mikor hívtak - bölcselkedett apu.
- Ha nem megyek, akkor talán elhívják Márkot - jutott hirtelen eszembe, és ez a dolog jobban megijesztett, mint minden más.
Brigi, Jenny és Márk egy sötét teremben... abból nem sülhet ki jó.
- Muszáj elmennem - győzködtem magam.
Mint később kiderült, talán jobban jártam volna, ha nem megyek el. Vagy talán mégsem?