2013. szeptember 22., vasárnap

21. rész: Hova kerültem, egy spanyol drámába?

Sziasztok! Először is nagy hírem van. Megkaptam az első díjam! Tegnap este szúrtam ki a chat-ben, hogy a TMM Team-től érkezett egy üzenet, konkrétan repdestem a boldogságtól! Bár az érzés határozottan leírhatatlan, kimondhatatlan és megfogalmazhatatlan, ezúton is nagyon köszönöm a lányoknak! Titkon már a blog kezdete óta vágytam egyre, és külön felemelés, hogy egy "Díjak" menüpontot létrehozhattam. Ajánlom, hogy tekintsétek meg, hiszen sok dolgot megtudhattok rólam, és annak is külön örülök, hogy tizenegy tehetséges bloggerina által íródott blogra továbbküldhettem. És ha már itt vagyunk, akkor köszönöm mindenkinek a támogatást, a komikat, pipákat, és mindent, amit visszajelzés gyanánt kapok tőletek! Köszönöm!
A részről is szeretnék írni néhány sort, ugyanis fény derül mindenre Alex családjával kapcsolatban. Talán sejtitek már, hogy mi lehet az édesanyjával meg az apjával, de remélhetőleg okozok némi meglepetést! *Bia*

Emma szemszöge:

Beléptem Alex otthonába, és egy folyosón találtam magam. A végén a nappali, mellette a konyha, ezen kívül még két fehér ajtó és egy vörös csigalépcső. Ő is belépett utánam, majd megkezdte a körbevezetést, miközben letette a táskáját, én meg követtem a példát.
- Megjöttem! - kiáltotta. - Ez itt a fürdő - mutatott egy fehér ajtóra. - Fent vannak a hálószobák - bökött a lépcső felé.
- Szia Alex! - lépett ki a konyhából egy alacsony, teltkarcsú asszony. - Vendéget is hoztál?
- Margó, ő itt Emma, az osztálytársam - mutatott be. - Emma, ő Margó, a bejárónőnk. Aki igazából nálunk lakik, tulajdonképpen segít a családnak.
- Nagyon örvendek, asszonyom - nyújtottam a kezem, Margó pedig erősen megszorította.
- Én is örvendek neked, de kérlek, tegeződjünk! - vigyorgott.
- Rendben - bólintottam.
Margó visszament a konyhába, Alex pedig a nappali felé indult.
- Itt a nappali! - Kicsit rosszul éreztem magam, mivel én egyáltalán nem vezettem körbe őt ilyen részletesen.
- És ez itt - mutatott egy ajtó felé - anyukám szobája - nyomta le a kilincset mély levegőt véve.
Alex ismét előre engedett, és mikor beléptem jó alaposan körbenéztem. A szobában egy ágy volt, egy éjjeliszekrény meg egy nagy szekrény. Hatalmas ablakok, világosbarna laminált padlóburkolat és makulátlan fehér fal borította a helyiséget. Az éjjeliszekrényen semmi nem volt, még egy árva lámpa sem éktelenkedett. Egy fiatal nő ült az ágyon, negyven év körüli. Szép volt, bár nem láttam teljesen az arcát mivel napszemüveget viselt, amit nem értettem. Alex is bejött a szobába és becsukta maga mögött a méretes ajtót.
- Szia anyu! - köszönt neki Alex. A nő elfordította a fejét a hang irányába, és a fia mellkasát kezdte bámulni, engem pedig észre se vett. És akkor, mint egy villám, úgy csapott belém a felismerés! Alex édesanyja vak!
- Szia Alex! Milyen napod volt? - érdeklődött csicsergő hangján.
- Normális, de hoztam valakit - jelentette be bizonytalanul a srác. - Emmát.
- Emmát? - mosolyodott el. - Ennek igazán örülök! Gyere, gyere közelebb!
Alexre pillantottam, aki bátorítóan bólintott. Közelebb léptem az ágyhoz és a felém nyúló kézbe helyeztem az enyémet. Kezet fogtunk.
- Örülök, hogy megismerhetem, kedves... - itt megakadtam, mivel a nevét nem tudtam.
- Krisztina - segített ki a nő.
- Örülök, hogy megismerhetem, kedves Krisztina.
- Én is örülök neked, de még jobban örülnék, ha tegeznél - ajánlotta fel ő is. Bólintottam, de a következő pillanatban már meg is bántam a mozdulatot, ezért rögvest megszólaltam:
- Rendben.
- Emma, már annyit hallottam rólad, jó végre találkozni! - mondta. - Sajnálom, hogy nem láthatlak. Alex, fesd le nekem Emmát!
A fiú közelebb lépett hozzánk, és anélkül, hogy végignézett volna rajtam, lassan ábrázolt.
- Gyönyörű arc... finom vonások... dús, barna haj... igéző, kék szemek... egyenes tartás... szédítő mosoly... és még annál is szédítőbb nevetés.
- Pont ilyennek képzeltelek el - meredt a távolba Krisztina.
Várjunk csak... Alex most bókolt? Minden lány álma, hogy egyszer így beszéljenek róla! Ránéztem, de ő nagyon ügyelt rá, hogy még csak rám se pillantson. Zavarban volt. Ez érthető.
- Mennünk kell tanulni - simította meg az anyja karját Alex, majd elindult kifelé, én pedig követtem.
- Viszlát, Krisztina! - köszöntem el.
- Szia Emma!
Alex a nappaliban megállt és a kanapéra meredt.
- Foglalj helyet, felmegyek a könyvemért - indult el, én meg leültem. Fél perccel később már lent is volt, de a konyhába ment. - Hol van Dóri? - szegezte Margónak a kérdést.
- Ne izgulj, a barátnőjénél van - csillapította a hölgy.
- Melyiknél?
- Fanninál.
- Mikorra lesz itthon?
- Hétre.
- Te vitted át?
- Én vittem át.
- Rendben - nyugodott meg Alex.
- Nem kell félned, biztosan náluk van!
- Elhiszem és köszönöm - sóhajtott megkönnyebbülten a fiú, majd átjött a nappaliba és leült mellém.
- Nagyon szeretheted a húgod - mosolyodtam el halványan.
- Jól látod. Egyszer másra bíztam, és rossz vége lett - mesélte, bár a részletekbe nem akart beavatni, ezért nem kíváncsiskodtam.
- És anyukád...? - Alex a padlót nézte, így hát folytattam. - A pénteki után igazán beavathatnál - erősködtem. A fiú vett egy mély levegőt és belekezdett a hosszú, és szívfacsaró történetbe.
- Hat éve vak. Egy évvel Dóri születése után lett az. Szörnyű csapás volt számunkra, akkor apukám még itt volt. Egyszerűen csak megtörtént, egyik napról a másikra, pont úgy, ahogy a Láthatatlan kiállításon mondta a férfi. Számára ez egy olyan trauma volt, amit nem volt képes feldolgozni. Két teljes évig feküdt az ágyában, nem volt hajlandó megszólalni se, teljesen magába roskadt. Utána pedig, mikor már feldolgozta a helyzetet, nem volt képes felállni, az izmai elsorvadtak. Apukám gondoskodott róla, de három éve már ezt Margó teszi. Azóta lakunk itt. Dóri fel sem fogott az egészből semmit, neki teljesen természetes, hogy anyu nem látja őt, nagyon pici volt, mikor még látta. Én tizenegy voltam, a koromhoz képest nagyon érett, gyorsan megbarátkoztam a gondolattal, hogy anyukám megvakult. Apukám áldott jó lélek, ő megpróbálta a legkevesebb elkeseredést mutatni, ezzel is erősítve minket.
- És ezt miért nem mondtad el senkinek a suliban?
- Nem akarom, hogy mindenki szánjon. Minek? Attól nem lesz jobb, ha úgy néznek rám, mint egy életfogytiglanra ítéltre. Nem akarok a középpontba kerülni, nem akarom, hogy mindenki erről beszéljen - érvelt.
- Ezt megértem. És köszönöm, hogy nekem elmondtad. Nem adom tovább - ígértem meg.
- Alex, jött levél Irakból - nyújtott át egy borítékot Margó a fiúnak, aki lehajtotta a fejét. - Előbb neked adom oda, te add át anyádnak!
- Rendben, köszönöm - vette el Alex.
- Miért jött nektek levél Irakból? - faggattam.
- Te nagyon kíváncsi vagy! - közölte.
- Tudom. Szóval? - kérdeztem ismét.
- Apukámtól jött - mutatta fel.
- Mi? - hökkentem meg.
- Az én apám nem úgy lépett le, mint a többi. Nem egy fiatalabbért hagyta ott anyu. Ő katona. Hivatásos. Irakban szolgál, már három éve - avatott be, nekem meg leesett az állam.
- Hova kerültem, egy spanyol drámába? Alex, úgy sajnálom! Mekkora baromságokat mondtam pénteken! Neked egyáltalán nem könnyű! - fogtam a fejem szégyenemben, miközben kezdtem tisztábban látni.
- Nem tudhattad - legyintett kedvesen. Mindjárt elásom magam!
- És honnan van pénzetek? - érdeklődtem, de ez így elég furán hangzott. - Mármint... ez egy elég jó lakás.
- Anyukám testvére kint él Amerikában, és havonta küld a hitelkártyájára szemérmetlen összegeket. Ezt a házat is ő vette, mikor apa elment. Meg az államtól is kapunk egy kis pénzt. Margó foglalkozik a pénzügyekkel, fizeti a számlákat, a sulit, és fizetés sem kell neki, mivel nálunk lakik, nálunk eszik... - magyarázta.
- Ez elképesztő! - ámultam. - És apukád haza szokott jönni néha? Karácsonykor?
- Úgy intézte, hogy ő választhassa ki mikor jön haza, minden évben egyszer. Általában az évzáró utáni héten szokott, hogy láthassa a bizim.
- Miatta tanulsz olyan sokat?
- Részben. A sulinak van egy ösztöndíj programja, ami egy amerikai orvosi egyetemre enged bejutást, ingyen. Olyan embereken akarok segíteni, mint anyu. Ha egy jó dokihoz mentünk volna, ő megmondta volna, hogy nagy a baj, és még meg lehetett volna előzni. Szemorvos szeretnék lenni, ez az álmom!
- Szép álom - mosolyodtam el. - Tehát ez ösztönöz a tanulásra. Most már értem.
- Igen. De jó lenne befejezni ezt a verset. Holnap elmondod az osztálynak - emlékeztetett.
- Tényleg! Te jó ég! Le fogok égni! - rágtam a körmöm.
- Nem fogsz, jó lesz ez! Megtanultad az utolsó versszakot? - kérdezte.
- Igen, a bátyám segített.
- Akkor hadd halljam az egészet, egyben! - vágott érdeklődő arckifejezést.
Vettem egy mély levegőt és szépen, nyugodtan elmondtam Petőfi versét.
- Látod, megy ez! - tapsolt meg Alex, mikor befejeztem.
- De most csak te vagy itt! Holnap viszont nyolc elmebeteg fog figyelni! Plusz Potássy, aki most amúgy is gyűlöl - emlékeztem vissza a levelezésre.
- Nem gyűlöl, csak... nem kedvel - tárta szét a karját.
- Ez a szépen becsomagolt gyűlölet - vágtam rá.
- Emma! Emma nézz rám! - emelte fel az állam Alex, így kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. - Holnap, mikor első órában kiállsz az osztály elé, csak képzeld azt, hogy a tananyagból mondasz fel egy verset.
- De ez teljesen más! Akkor mindenki elmondja, és sosem én vagyok az első, mindig a kilencedik vagyok! Miután Patrik és Jenny is elmondták, utána már nem izgulok - vontam vállat, mivel az ő versmondásuk olyan, mintha egy másodikos bajlódna a fizikával. - De így...
- Emma! Csak gondolj arra, hogy egyedül vagy! Egyes egyedül, az alkotó szobádban! Békesség és nyugalom vesz körül, nincs ott semmi rajtad kívül... - kezdett lefesteni elém egy képet, de félbeszakítottam.
- Nem jó! Te is ott vagy velem, és segítesz! - helyesbítettem. - Mondod a tanácsaidat!
Alex elmosolyodott és folytatta.
- Tehát ott vagyunk ketten egy szobában, én elhalmozlak ötletekkel, javaslatokkal, te pedig hangsúlyozva, átélve előadod a költeményt!
- Megpróbálhatom - adtam meg magam.
- De semmiképp se mondogasd magadban, hogy ezen múlik a négyes, mert akkor biztosan elrontod - figyelmeztetett. - Tapasztalatból beszélek.
- Rendben. Szerinted menni fog? - néztem rá bátortalanul.
- Szerintem biztosan - lelkesített.
- Figyelj, az lenne a legjobb, ha hazamennék és egyedül gyakorolnék tovább. Szeretném kibékíteni anyuékat, hogy holnaptól újra ott tanulhassunk. Én nem akarok belekavarni a ti életetekbe - álltam fel.
- Nem kavarsz bele, de azért köszönöm - állt fel ő is, hogy kikísérjen. Kimentünk a bejárati ajtón, és kiengedett a kerítésen. - Holnap találkozunk.
- Holnap - intettem, aztán pedig hazamentem. Délután még sokat foglalkoztam a verssel, milliószor elmondtam magamnak, este meg leültem anyuékkal, hogy megvitassuk a dolgokat, és azt hiszem sikerült kiengesztelnem őket. Megígértem, hogy többé nem szólok bele a dolgaikba.
Mikor lefeküdtem Alex járt a fejemben. A plafont vizslatva gondolkodtam. Talán félreismertem. Ő nem az az aljas srác akinek mutatja magát. A külseje érző szívet rejt, látszik mennyire szereti a családját. Ez jó dolog.

15 megjegyzés:

  1. De jóó, első komii.. :D
    Először is gratulálok, a díjadhoz, másodszor pedig nagyon klassz rész lett!!!
    /Lucinda/

    VálaszTörlés
  2. Jujj de cukiiiiik <3 Szegény Alex, nem lehet könnyű dolga :/ de legalább már Emma tudja, hogy mi a helyzet, és végre rájött, hogy milyen aranyos is valójában Alex, és az anyukája :) Gratulálok a díjhoz! :D
    STBesty

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, igen, alakul a dolog.
      Mondtam, hogy a második hét jobb lesz ;)
      Még azért lesz bőven bonyodalom!
      Köszönöm!

      Törlés
  3. Kedves Bia!
    Gratulálok a díjhoz, bár már egyszer megtettem :) Megérdemelted!
    Nagyon jó rész lett, nagyon jó, hogy így derült ki minden, és a nagyját még csak ne is sejtettem! Várom a következő részt! :))
    With love,
    Jesy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Jesy!
      Nagyon köszönöm a gratulációt!
      Az volt a célom, hogy Alex családi története mindenkit meglepjen, ezért külön örülök, hogy ezek szerint jó munkát végeztem!
      Puszi,
      Bia

      Törlés
  4. hah aki protekciós.... xDD nembaj azért kiwi voltam h hogy fog Emma rájönni a dolgokra. végül is így a legjobb :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óóó te kis protekciós!
      Azért remélhetőleg néha téged is meg tudlak lepni.
      Köszi a komit! <3

      Törlés
  5. hippphipp hurrraaaa....Ugy vartam mar ezt a reszt :D Nem hagytal cserben ,ismet egy nagyon jo reszt irtal............ :D:D:D:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óóó ha jól látom, akkor ez az első kommented!
      Az ilyet mindig jó hallani, köszönöm! :D

      Törlés
  6. Gratulálok a díjhoz! Bocsi a legutóbbi rövid, és goromba hozzászólásomhoz, csak telefonról írtam, és az nem igazán alkalmas az ilyesmikre. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Neked is továbbküldtem.
      Egyáltalán nem volt goromba, minden kominak nagyon örülök!

      Törlés
  7. Gratulálok a díjhoz, tényleg megérdemelted, az egyik legjobb blog amit olvasok. Engem meglepett Alex családi története. Az még szintén tetszett, hogy Emma végre kezdi belátni mennyire jófej is Alex. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira jólesik, hogy így gondolod!
      Éljen, akkor sok mindenkit megleptem vele!
      Óóó, hát, ahogy azt már említettem, lesz itt még bonyodalom, avagy lesz ez még így se! :)

      Törlés
  8. Wow.Gratulálok a díjhoz!Nagyon jó rész lett.;)

    VálaszTörlés