2013. szeptember 20., péntek

19. rész: Ez a heti pletyka?

Sziasztok! Meghoztam az első olyan részt, amiben kicsit komolyabb veszekedésről van szó Alex és Emma között... Remélem tetszeni fog! *Bia*
Alex szemszöge:
Miután hazaértem, megebédeltem, felkaptam a könyvem és indulni akartam Emmához, de eszembe jutott, hogy még benézek anyuhoz.
- Szia - köszöntem.
- Milyen napod volt? - érdeklődött.
- Hosszú! - sóhajtottam kimerülten. - Késés, nemháború, szépfiú, Csajkovszkij, PS4 - soroltam a nap címszavait.
- Érdekes napod lehetett - vonta le a következtetést anyu. - Emmához készülsz?
- Igen, jöhet az utolsó előtti versszak - lelkesedtem.
- Már majdnem az első vers végénél tartotok, és még nem szeret? - ámult. Már épp válaszolni akartam, mikor a zsebemben lévő telefonom megcsörrent, ezért gyorsan elköszöntem anyutól, kiléptem a szobájából és felvettem. Ismeretlen szám volt, nem tudtam ki az.
- Haló! - szóltam bele.
- Alex, Peti vagyok, baj van! - kezdte köszönés nélkül.
- Mi történt?
- Emlékszel, a hét közepén kiderült, hogy Emma nem alszik ott Márknál! Hallottuk, mikor Brigi ezt suttogta Jennynek - idézte fel.
- Igen, emlékszem. Miért? - sürgettem egyre gyanakvóbban.
- A mosdóban voltam, mikor hallottam, hogy Olivér és Márk beszélgetnek. Márk azt mondta, hogy ma hagy egy nyakláncot Emma postaládájában, állítólag valami olcsó bizsut, mert majd ha felhívja, hogy megköszönje, rábeszéli a dologra - mesélte idegesen.
- Ne... - dőltem neki a falnak - Épp indulok hozzá, hátha még nem vette ki - siettem ki a házból, ki a kapun, be a másik kapun, felnyitottam a postaládát, de üres volt. - Már nála van!
- Akkor reméljük a legjobbakat - tette le a telefont Peti. Bekopogtam az ajtón, Emma pedig beengedett. A nyakában ott lógott az ékszer! Tényleg bizsu kinézetű volt, valami vacak, amit a piacon lehet kapni...
Leültünk a konyhába, kinyitottam a könyvem és kezdhettük a tanulást. Már nem is használtuk Emma lapjait, a könyv sokkal hasznosabb.
- Ez a versszak egy utópisztikus jövőképet fest le - magyaráztam.
- De ezeket, hogy érti? Egyszerűen nem értem! Bőség kosara, szellem napvilága... - mutatott az egyes sorokra.
- A bőség kosarával fejezi ki az anyagi jólétet. A szellem napvilága a felvilágosodásra utal.
- És a jog asztala? - ráncolta a homlokát.
- Jogegyenlőség - válaszoltam.
- Most már értem - bólintott megkönnyebbülten. - És mit hangsúlyozzak?
- Azt, hogy "egyaránt" azt nyugodtan mondhatod nyomatékosabban. Ebből kettő is van. Itt az "akkor"-on van a hangsúly, és az utolsó sort kicsit lelkesebben is szavalhatod - adtam tanácsokat.
- Rendben. És itt... - kezdte, de a bejárati ajtó kinyílt, valaki belépett, utána pedig zihálva becsapta az ajtót. Ezután megint nyílt a bejárat, ismét beviharzott valaki és ő is becsapta a barna faanyagot.
- Ne csapd be az ajtót az orrom előtt! - háborodott fel Emma apja. Mi nem láttuk őket, de hallottuk, ahogy a folyosón veszekednek, meglehetősen hevesen.
- Ne mondd meg, hogy mit tegyek! Azt csinálok amit akarok, ez az én házam is! - vágott vissza a feleség.
- Nem számít, hogy hány ajtót csapsz be, a tandíj akkor sem lesz kevesebb! - kiabálta Szalay.
- Nem a tandíjjal van a bajom, hanem veled! Gyűlöllek! És gyűlölöm magamat is, amiért hozzád mentem!
- Igen? Bármikor elmehetek, csak egy szavadba kerül! - civakodott az apa.
- Tudod mit? Bárcsak elmennél! - csapott be még egy ajtót Szalayné, gondolom a hálószobáét. Emma apja idegbajosan kinyitotta az ajtót és bement utána, már csak tompán hallottuk őket.
- Mostanában mindig ez megy... - sóhajtott Emma. - Állandóan a pénz miatt veszekednek. Az én sulim meg a bátyámé együtt nagyon drága.
- Sajnálom. De minden helyre fog jönni - vigasztaltam.
- És ha nem? - nézett fel rám, és egy könnycsepp gördült le az arcán. - Mi van, ha nem fog javulni a helyzet?
- De fog! Hidd el! - biztattam magabiztosan.
- Talán - törölte le az arcát. - Neked olyan egyszerű, nem hallod, ahogy a szüleid veszekednek.
Megmerevedtem.
- Tessék?
- Hát, tudod. A te szüleid nem vitatkoznak - fogalmazta át a mondatot.
- Mit tudsz te az én szüleimről? - néztem rá lesajnálóan.
- Tudom, hogy apukád nincs veletek és, hogy anyukád mozgásképtelen.
- Mégis honnan? Ez a heti pletyka? Nem tudsz semmit... - álltam fel.
- Elmész?
- Majd akkor okoskodj, ha biztos vagy a birtokodban lévő tudásban! Mert amit egy tizedikes súg a füledbe, nem biztos, hogy a teljes igazság! - ragadtam meg a könyvem. Emma nagyon meglepődött, nem tudta mit kezdjen a kínos szituációval.
- Nézd, én nem akartam... - kezdett magyarázkodni.
- Neked fogalmad sincs arról, hogy mi a könnyű és mi a nehéz! Én nem állítom, hogy nekem könnyű, mert biztosan nem az! Viszont te ne mondd meg nekem, hogy milyen könnyű az életem, mert az én családi helyzetemhez képest egy év végi földrajz doga is könnyű! - indultam el, otthagyva a megilletődött lányt. Kiléptem a folyosóra, aztán pedig ki a bejárati ajtón, és meg sem álltam anyu szobájáig.
- Tudom, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje! Mindenkinek nehéz, akkor is, ha ezt nem mutatja! Tehát milyen jogon meri bárki, aki ráadásul nincs a megfelelő információ birtokában, azt állítani, hogy nekem könnyű? - fakadtam ki.
- Én megmondtam, hogy ha nem árulod el az igazat, akkor pletykák fognak terjengeni! - csóválta a fejét anyu.
- Ezzel nem segítesz - ráztam meg a fejem.
- A te bajodon semmivel nem tudok segíteni. Emma azt mondta, hogy neked könnyű? Miért? - faggatott kíváncsian.
- A szülei veszekedtek, és azt mondta, hogy mivel az enyémek nem civakodnak, ezért nekem könnyű - meséltem.
- Van olyan dolog, ami miatt neki egyszerű, és van, ami miatt neki nehéz. És ugyanez a helyzet veled - bölcselkedett.
- Tudom. Na jó, megyek fel. Szia - pusziltam meg fáradtan.
A szobámban kinéztem az ablakom, és azt láttam, hogy Emma a telefonját nyomkodja. Úristen, Márkról meg a nyakláncról megfeledkeztem! Emma tárcsázott, füléhez emelte a telefont és szomorúan beleszólt. Beszélt egy keveset, utána pedig mosolyogva letette. Csak remélni tudtam, hogy nem Márkkal beszélt. Viszont mikor bement a gardróbjába és pár perc múlva egy táskával jött ki, amiben valószínűleg ruhák voltak, már biztos voltam benne, hogy a barátjához készül. A fürdőből kihozta a fésűjét, fogkeféjét, meg hasonló dolgokat, bevágta őket a fekete táskába, vállára vette és kiment a szobából. Még egyszer azonban visszajött, a konnektorból kihúzta a telefontöltőjét, azt is eltette, aztán pedig ránézett az asztalán lévő fényképre. A szüleit ábrázolta, ezen kicsit elkeseredett, de erőt vett magán és kilépett a szobából. Pár pillanat múlva nyílt a bejárati ajtó, aztán kerítésen kívülre került, sietve átment az úttesten és elindult a járdán. Nem sokkal később befordult egy utcába, ott már nem láttam. Tehát az a gusztustalan majom levette a lábáról. Persze még mindig mérges voltam rá, hisz semmi joga nincs megmondni nekem, hogy milyen könnyű az életem, mikor nem is tud semmit. Csak azért nem kürtölöm szét a helyzetemet, mert nem akarom sajnáltatni magam, és nem akarom, hogy sajnáljanak. De akkor is fájt, hogy Márknál fog aludni, mert az a tetű nem érdemli meg őt! Kicsit sem! Gyorsan felhívtam Petit, hogy közöljem vele a dolgokat.
- Már elindult hozzá! - "köszöntem".
- Mi? Miért nem állítottad meg? - tudakolta.
- Kicsit berágtam - vallottam be.
- Mégis miért? - faggatott.
- Hosszú - legyintettem, bár ezt ő nem látta.
- Sajnálom haver. - Hallottam a hangjában az őszinteséget.
- Én is - tettem le. Köztük a köszönés/elköszönés nem fog sikerülni.
A délután további részét olvasással és tv nézéssel töltöttem, meg segítettem Margónak gombapörköltet főzni. Utálom a gombát. Ennyit erről.

14 megjegyzés:

  1. Kedves Bia!
    Nagyon jó rész lett, akkor is, ha Emma vêletlenül megbántotta Alexet.
    Várom a következöt,
    With love,
    Jesx

    VálaszTörlés
  2. hinnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnye öcsím. problem unsolved.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tezsvír! Remélhetőleg lesz problem solved is :D

      Törlés
  3. Verí gúd párt.I lákit.:)I lájk dö nyaklánc xd.

    VálaszTörlés
  4. Verí gúd párt.I lákit.:)I lájk dö nyaklánc xd.

    VálaszTörlés
  5. Szegény Alex, de nem hiszem, hogy Emma tényleg meg akarta volna bántani... :'(
    STBesty

    VálaszTörlés