15. rész: Csak úgy árad a szeretet...

Sziasztok! Többen jeleztétek az előző rész végén komment formában, hogy kíváncsiak vagytok az Alex és Emma között lezajló beszélgetésre, azonban ez nem lesz olyan jelentős és hosszú, mint ahogy azt reméltétek. Azonban Márk és Alex régebbi ügyére megtörténik az első utalás, a menő felel is egyet fizikán, valamint Peti és Alex között is lesz egy érdekes beszélgetés, a mi kis szerelmes srácunk pedig nagy dilemmába kerül földrajzon! Ennyit röviden a részről, remélem jól telt a hétfőtök! Jó olvasást! *Bia*

Alex szemszöge:

- Sajnálom! - próbált bocsánatot kérni Emma.
- Jól teszed, de nem segítesz vele - ráztam meg a fejem.
- Nem tudom mi mást mondhatnék - vont vállat zavartan.
- Hát akkor ne mondj semmit - hagytam ott, kimentem a folyosóra.
Ezt senki nem értheti. Senki nem tudja, hogy miért olyan fontos nekem a tanulás. De ha tudnák, akkor sem értenék. Viszont három tárgyból álltam négyesre, nyelvtanból, föciből és rajzból. De ez még nem lenne nagy gond, volt egy hónapom javítani, még csak tizenhetedike volt, viszont egy irodalmilag zokniagyú lányt kellett felkészítenem négy versből! Nagy lesz az év végi hajrá, ebben biztos voltam. Igazából csak nekem, majdnem mindenkinek be volt biztosítva legalább a kettes az összes tantárgyból, talán Olivérnek, Márknak meg a két csitrinek kell rágyúrnia pár tárgyra. Apropó csitrik! Aznap úgy néztek ki, mint két közönséges, útszéli cafka, színes, rövid sortban és mély kivágású csillámos pólóban virítottak... csak gratulálni tudok hozzá! Hogy ez miért vonz egyes férfiakat? Egyenesen gusztustalanok!
- Jól vagy, ember? - lépett hozzám Peti a folyosón.
- Nem - ismertem be.
- Az egyes a gond, vagy Emma? - érdeklődött.
- Mindkettő - sóhajtottam.
- De hisz azt mondta, hogy normálisabb vagy - emlékeztetett a levél egyik sorára.
- Tudod mi a legrosszabb a szerelemben? A remény! Ami akkor is meggyullad, ha már egyáltalán nincs esély, de minden egyes szó, minden tekintet, minden nevetés feléleszti bennem, pedig ez már a reménytelenség legalja! - hajtottam le a fejem.
- Miért lenne ez a reménytelenség legalja? - hitetlenkedett. - Hisz bocsánatot kért!
- Tudod mit mondott tegnap? Hogy nem engem védett meg rajzórán Márktól, hanem a jegyemet! Pedig én mindent megpróbálok, segítek, megnevettetem, beszélgetünk... - idéztem fel magamban az utóbbi három napot. - Te jó ég, mennyire szánalmas vagyok!
- Nem szánalmas vagy, csak szerelmes!
- Az ugyanaz! - legyintettem, majd egy kis csönd következett, aztán újra megszólaltam. - Egész életemben a dolgok okát, miértjét kerestem. Az első szavam is az volt, hogy miért. Azt tudom, hogy a madarak miért vándorolnak annyit, tudom, hogy anyukám miért nem kel ki az ágyból, tudom, hogy miért alszanak olyan sokat a koalák, tudom, hogy miért marad a repülőgép a levegőben, sőt, még azt is tudom, hogy Alekosz miért viselkedett olyan hülyén a Valóvilágban, viszont nem vagyok képes rájönni a szerelem okára! Miért szeretjük azt, akit szeretünk? Miért? - szögeztem Petinek a kérdést, bár nem neki szólt.
- Fogalmam sincs - tárta szét a karját tanácstalanul.
- Tudom... milyen óra jön? - váltottam témát, nehogy rákérdezzen anyukámra.
- Asszem fizika - tippelt Peti. - Emma...
- Bizony - bólintottam. - Veres szét fogja szívatni.
- Gyere, induljunk a fizikaterembe! - Visszamentünk a terembe, felkaptuk a cuccainkat és elindultunk a második emeletre. - Szóval... te nézted a Valóvilágot?
- Dehogy néztem, még csak az kéne! - hőbörögtem. - A bejárónőnk felvette és egész álló nap azt bámulta. Nekem meg folyton arról magyarázott, mivel csak velem tudta megbeszélni, a húgom nem igazán értette még akkor ezeket a dolgokat, anyukám meg... - itt megálltam egy pillanatra, az igazi indokot nem akartam kifejteni. - Szóval csak velem tudta megbeszélni, én meg elég gyorsan megfejtettem azt a kis tetűt.
- Mármint Alekoszt?
- Igen - válaszoltam, miközben beléptünk a fizikaterembe, ahol fullasztó cigarettaszag terjengett, vegyítve valami roston sült marhahús orrfacsaró bűzével. Mindenki tudta, hogy mit reggelizett a mi drága, jó tanárunk...
- Mindenki a helyére, kezdődhet az óra - lépett be a szertárból.
- Még be se csöngettek - tiltakozott Olivér.
- Deák, fantasztikus meglátásaid vannak - kezdte kedvesen Veres, de akkor már mindenki tudta, hogy ez csak látszat -, de most helyezd azt a hatalmas seggedet egy istenverte székre! - üvöltötte. Hú, azt hiszem, hogy a 10./b-vel volt órája... éljenek a csütörtökök! - Baross kijön a táblához, Emily becsukja a száját és a padra szorítja a kezét! - A lány múltkori alakítása nagy hatással volt a tanári karra, akár kapott egyest, akár nem.
Márk kedvetlenül kimászott a táblához, és idegesen a barátnőjére nézett, aki nem volt abban a helyzetben, hogy súgjon. Hiszen Veres már így is utálta!
- Elnézést, tanár úr! - tette fel a kezét Brigi természetellenes vigyorral azon az ocsmány képén. - Kimehetek a mosdóba? - próbálta elterelni a figyelmet.
- Minek?
- Hogy kinyissam a titkok kamráját, mégis mit gondol, minek? - nézett fel a tanárra lesajnálóan.
- Na húzzál kifelé! - intett az ajtó felé ingerülten. Amíg a tanár idegesen belecsapott egyet a falba, Brigi odaadott egy apró papírfecnit Márknak, miközben kiigyekezett a teremből. Emmán látni lehetett a csalódottság és az elkeseredés minden jelét, mikor a barátja és Brigi keze egy pillanatra összeért. - Elkezdenéd már végre azt nyavalyás felelést? Csillagászat! Beszélj a csillagokról! - adta ki a felelés tárgyát. Veres is azok közé tartozik, akik kérdezni szoktak a számonkéréseknél, de aznap (mint az utóbbi időben olyan sokszor) kivételt tett. Ez arra utalt, hogy nagyon dühös.
- Persze. A csillagok. Tetszik tudni, a csillagok rendkívül szépek - kezdte Márk. Csakhogy a tanár nem pont erre gondolt. Eközben én magam elé képzeltem egy hullócsillagot, mivel még sosem láttam egyet sem, de Márk az ezzel kapcsolatos vágyaimat felébresztette bennem.
- A csillagok születéséről és fejlődéséről beszélj - világosította fel.
- Ja, hogy úgy! Sok-sok évvel ezelőtt Isten a második napon - tippelt - megteremtette a csillagokat. Hatalmas munka volt ez számára...
- Fejezd már be az üres locsogást! Isten a negyedik napon teremtette a csillagokat, de sebaj, hordj össze minden hülyeséget! Örülnék, ha legközelebb fizikai szempontból közelítenéd meg a csillagokat. Ülj a helyedre! - utasította rekedtes, tekintélyt parancsoló hangján. Emmának általában ilyenkor van mázlija, mivel a fizikatanár csütörtökönként mindenkit utál, tehát nem pécézi ki őt. Bár előfordulhat! - Egyes!
Márk viszont még tetézte Veres jókedvét.
- Rasszizmus! - csattant fel.
- Már megbocsáss, de ha jól tudom, nem vagy afrikai - nézett fel a naplóból vérben forgó szemekkel a tanár.
- Az egyest a vallásosságom miatt kaptam! Számomra a csillagok születése istenhez fűződik! Rasszizmus! - ismételte.
- Meg se vagy keresztelkedve! Fogd már be! - csapott ököllel az asztalra a tanár. - Aki olyan trágár szavakat ejt ki a száján a szünetben, mint te, az nem hívő! Elég legyen ebből! - üvöltött torka szakadtából, miközben Brigi visszatért a mosdóból. Bár mindenki tudta, hogy az ajtónál fülelt. Talán még a tanár is.
Márk végre befogta, leült a helyére és óra végéig megpróbálta fékezni magát. Aztán szünetben kezdődhetett a felelés kivesézése, mikor visszaértünk a termünkbe.
- Miért nem használtad a tetves puskát, amit Brigi adott? - csodálkozott Olivér.
- Nem volt időm megnézni, Veres folyton figyelt - vont vállat, majd hálásan visszaadta a vigyorgó lánynak a papírdarabot.
- Azért az a rasszista szöveg nem volt túl meggyőző... tényleg nem vagy túl vallásos kinézetű - mutatta felé a telefonját Patrik, amin egy kép díszelgett XVI. Benedek pápáról. Valóban volt egy kis eltérés a két férfi között.
- Valamit ki kellett találnom, ha már Emily nem súghatott - biccentett a lány felé. - A kis szemüveges meg annyira barom, hogy tőle nem is vártam - célzott rám. Csak úgy árad a szeretet...
- A kis szemüveges leghőbb vágya, hogy a kis hígagyú megbukjon - néztem fel, mert addig a padomnál ülve lapozgattam a föcikönyvet (nem tanultam valami sokat), előre félve a feleléstől.
- Kis hígagyú? Igen? Úgy gondolod? - indult meg felém. - Figyelj, bármikor lenyomlak, csak mondd meg a percet!
- Nem fogok verekedni veled - közöltem higgadtan.
- Pedig a mi ügyünket csak így lehet lerendezni - hajolt közel a fülemhez, úgy suttogta a mondandóját, nehogy más is meghallja, így érezhettem a gusztustalan mentolos leheletét, amitől kirázott a hideg. Egy régi dologra célzott.
- Nem verekszünk és kész! - jelentettem ki, mire becsöngettek, úgyhogy Márk visszasétált a padjához és remélhetőleg lenyugodott.
Keresztes belépett a terembe, végignézett az osztályon, majd levágta a cuccait az asztalra.
- Walter, most nem bízom a szemedre a dolgokat! Választhatsz: vagy kijössz felelni, vagy pedig Szalayt hívom ki! - kezdte köszönés nélkül. Emma halálra rémült, ismét nem tanult semmit, mivel a 2001-es robbanással volt elfoglalva. Viszont én sem tanultam igazán sokat, inkább csak belenéztem az anyagba, mert tegnap Margónak kellett segítenem főzni, aztán pedig be kellett tuszkolnom egy hatalmas adag ruhát a szekrényembe. És persze halaszthatatlan teendőm volt még az ablak előtt ülés is. Emma tegnap festett, tehát őt figyeltem. Annyira szenvedélyesen csinálja, hogy nem lehet nem odanézni! - Tehát? - emelte meg a hangját a tanár, mivel kicsit elkalandoztam.