2013. november 18., hétfő

78. rész: Hagyma?

Sziasztok! Íme, itt az aquapark első része, még majd lesz. Ez még csak olyan bevezető jellegű, azért remélem tetszik majd. *Bia*

Alex szemszöge:

Elsétáltunk a buszmegállóba, ahol egy idős néni ácsorgott. A madarakat etette, akiket Márk el is zavart egy hatalmas rúgással. Az orra alatt morogva szitkozódott a néni, miközben Péter bá sűrű bocsánatkérésekben tört ki. Aztán megérkezett a busz, és mi felszállhattunk. Gyanítom, hogy az idős hölgy is arra a buszra várt, de végül a megállóban maradt, szerintem nem akart Márkkal együtt utazni.
- Márk, megkértelek, hogy viselkedj! - förmedt rá Varga olyan hangnemben, amit még szerintem nem igazán hallottunk tőle.
- Elnézést tanárnő, de zavartak a madarak - magyarázkodott a fiú feltéve a kezeit, úgy védekezve. Kár, hogy így majdnem fellökött két kisgyereket.
- Engem pedig te zavarsz! Ezek szerint rúgjak beléd? - Varga nem szokott ilyen lenni, kicsit felhúzta magát, biztosan közrejátszott valami más is, amit rajtunk kellett levezetnie.
- Nem, köszönöm - ellenkezett Márk.
Alig mentünk pár percet, Péter bá már le is tessékelt minket a járműről, és sétálnunk kellett. Viszont ez sem tartott sokáig, mire észbe kaptunk, már a pénztárnál álltunk sorba. Az osztályból mindenki járt már itt, senkit nem ért meglepetésként a sor, a karszalag meg az óra, amit kaptunk.
Péter bá korlátlan csúszást vett nekünk - a szülők által befizetett összegből -, tehát annyit csúszunk, amennyit csak akarunk. Miután lerendezte az anyagiakat, felmehettünk átöltözni. A hatalmas belmagasságú épület újra meg újra ámulásra késztetett, hisz nálunk ritkák az ilyen szép és modern létesítmények. Hosszú lépcső vezetett az öltözőkhöz. Néhányan leleményesek voltak és a ruhájuk alatt ott volt a fürdőruha, mivel öltözőfülkét szerezni rémálom, mindegyik foglalt volt. Még szerencse, hogy én is a leleményesek között voltam.
Bepakoltunk a kis szekrényekbe, enyém az 1777-es volt, de szerencsére nem kellett megjegyezni (nem mintha ez nehezemre esett volna), mivel bármikor le tudtam olvasni a számot az óráról, csak hozzá kellett érintenem egy kütyühöz. Úgyhogy becsuktam a szekrény ajtaját, az magától bezáródott, majd a szememmel Emmát kezdtem keresni. A nagy tömegben szem elől tévesztettem a virágos fürdőruháját, de keresni sem volt időm, mivel Peti egy 'Ember!' felkiáltással hátba vágott és leráncigált a medencékhez.
- Várjatok meg! - sietett utánunk Patrik, akinek nagy nehezen sikerült szerezni egy helyet, ahol átöltözhetett, és a telefonjától való elszakadás kiheverésének érdekében velünk akarta elütni az időt.
- Nem láttátok Emmát? - kérdeztem tőlük, még mindig össze-vissza kapkodva a fejem, hátha kiszúrom őt valahol, de ez reménytelen volt az emberek mennyiségét tekintve.
- Ne foglalkozz most vele, ember! Elvégre itt van mindenki aki számít. Na, mit mondasz? Hagyma? - vigyorgott.
- Hagyma - adtam meg magam, a néhol UFO nevezetű csúszdának. Elméletileg van különbség, de fogalmam sincs mi. Szóval be kellett mennünk az egyik benti medencével, onnan egy lépcső vitt fel a narancssárga meg a zöld csúszdához. Nekünk a zöldre volt szükségünk, az volt a Hagyma. Nagy sor állt, tulajdonképpen az egész parkban rengeteg ember volt, de szombat lévén ez teljesen normális.
- Na, ide figyeljetek! Én megyek először, utána Parik, lent megvárunk Alex - ecsetelte a tervét Peti. Eltévedtem volna, ha nem közli ezeket...
Szóval miután végigálltuk a sort, Peti lecsúszott, utána Patrik, és miután a kicsi piros lámpa zöldre váltott, én is nekivágtam. Először csak a szűk cső, utána viszont az a centrifuga szerű akármicsoda. Annyira régen jártam itt, hogy meg is feledkeztem arról mennyire szeretem. Azt sem tudtam hol vagyok a csúszdán, és mire észbe kaptam, fejjel beleestem a mély vízbe.
- Ember, ez valami eszméletlen volt! - veregette a vállam Peti. Csak akkor tűnt fel, hogy minden nemű vízbe kerülés előtt vágtunk neki a csúszdának, tehát fáznom kellett volna. Mondjuk. De az izgalomtól fel sem tűnt a hűvös víz.
- Még egyszer! - visította Patrik, úgyhogy eleget tettünk a kérésének, és még egyszer lecsúsztunk.
A mellette lévő narancssárga, zárt csúszdánál nem volt senki, szóval azt is kipróbáltuk, és eszméletlen volt. Ha jól emlékszem, akkor előtte azt nem is próbáltam, tehát a kanyarok ismeretlenek voltak, ráadásul gyorsan is haladtam, tehát még meglepődni sem volt időm, kivéve mikor kirobbantam a végén.
- Emb...
- Nem! - szólt rá Patrik. - Elég az emberezésből! Én inkább állat leszek, csak hagyd már abba!
Szerettem volna kezet nyújtani neki és támogatni.
- Ember, ne mondj ilyet! - rázta a fejét hitetlenül Peti. Patriknak már a nyelve hegyén volt a frappáns (és felteszem, hogy bántó) válasz, ezért inkább közbeléptem.
- Fiúk, menjünk ahhoz! - mutattam a jobb oldalt lévő két széles, sötétzöld csúszda felé. Azon egyes vagy kettes úszógumival kell lemenni, úgyhogy a három nem túl szerencsés szám, ha senki nem akar egyedül lenni, viszont a felmentés azon nyomban megérkezett, mikor elindultunk.
- Srácok! - jelent meg mögöttünk Olivér, majd Patrik haját kezdte piszkálni, hogy ezzel is ugrathassa a kockát.
- Oli! - pacsizott le vele pasisan Peti, majd azt vettem észre, hogy lányok ezrei szegezik a társaságunk felé a tekintetünket, pusztán azért mert Olivér is megjelent a színen.
- Őrült folyó? - biccentett a csúszdák felé, mire bólintottunk. - Veletek tartok, ha nincs ellenetekre.
- Márk? - érdeklődött Patrik a srác felől, furcsa volt, hogy nem vele hülyült valahol.
- Valami lányt keres, talán Brigit - vont vállat.
- Mi van Jennyvel? - ráncolta a homlokát Peti.
- Szakított vele. De Jenny csak azért akart Márk barátnője lenni, hogy nagyobb hírnévre tegyen szert, mint a testvére. Azonban Márk nem akarta szétkürtölni, mivel nem szerette volna, hogy én megtudjam. Persze én tudtam legelőször, hogy mi van kettőjük között, csak olvasni kellett a jelekből. Ennyi - vont vállat ismét.
Időközben elértük a csúszda alját, ahol az úszógumik voltak. Természetesen egy sem volt szabad, de némi álldogálás után valaki átadta nekünk az övét, utána pedig egy másikat is megszereztünk. Ekkor az következett, hogy én nem akartam Petivel menni, mivel egész végig azt üvöltené a fülembe, hogy 'Ember ez király!', Olivér pedig inkább nem csúszik, minthogy Patrikkal kelljen, mert nem bírja a kütyüiről szóló kiselőadását. Szóval némi vacillálás után Peti ment Patrikkal, ők majd egymást boldogítják a hülyeségeikkel, én pedig Olivérrel.
- Gyere, kockafej! - kapta fel a gumit, én segítettem, és együtt szállítottuk fel a dombra. - Csak, hogy tudd. Emma sosem szerette Márkot.
- Miből gondolod? - vontam össze a szemöldököm, nem is értettem, hogy ez mégis hogyan kapcsolódott bármihez is.
- Láttam már lányt, aki teljesen beleesett Márkba. Emma túl okos volt ahhoz, hogy ezt megengedje magának - magyarázta hátrafordulva, belenézve a szemembe, talán így akarta elküldeni a legbelsőmig az üzenetet.
- Szerintem ez nem ész kérdése - húztam el a szám, felidéztem magamban azt a sok mindent, ami a kapcsolatuk alatt történt.
- Tévedsz - vágta rá. - Nem kell aggódnod miatta.
- Könnyű azt mondani - jegyeztem meg, mivel valójában rettentően aggódtam. Ha Márk megpróbálja visszakönyörögni magát Emmához, nem sok esély van rá, hogy nemet mond. Elvégre Márk az Márk. Én meg csak én vagyok. Nagy a különbség!
A méretes sor ellenére sokszor lecsúsztunk azon a csúszdán, utána pedig az aquapark másik oldalán lévő zártakat próbáltuk ki. A kívül sárga, belül fekete csúszdán bevillant a fejembe egy kérdés: Hol van Emma?

19 megjegyzés:

  1. Naon jó rész lett!!Annyira szeretem a hagymát még emlékszem h az STBesty rángatott fel rá és azóta imádom.Meg a z úszógumis is naon jó!Már nagyon várom h mi fog történni!!!:)<3
    U.i.:Jó képek lettek de ismerősek!!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!
      Hát, én nem voltam még a hagymán, majd talán egyszer az is meglesz :) Az úszógumis viszont tényleg állati!
      Puszi! <3

      Törlés
  2. Jujj dejólett:33 Hool van Emma?oO ugye nem Márkkal??:o...Hamar a kövit♥

    VálaszTörlés
  3. Csak szerintem jön a köviben az előretekintő? Mindegy, még mindig imádlak, remélem nem kell sokat várni a következőre :)
    Puszi :D

    VálaszTörlés
  4. SZUPER lett!!! :) Vajon merre lehet Emma, remélem nem lesz nagy balhé és Olivér is tök jó fej. :D <3

    VálaszTörlés
  5. Nem tudom, viszont holnap mindenképpen kiderül! :)
    Én is imádlak téged!
    Puszi! <3

    VálaszTörlés
  6. Nagyon király rész, imádom az AquaParkot <3
    Hiányzik a nyár :'(
    Mellesleg nagyon gyanús, hogy Emma nincs velük...... O.o
    STBesty

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Hát még én mennyire imádom! <3
      Sajnos most épp az ősz tombol...
      Hát, nem tudom, következőből kiderül :)
      Puszi!

      Törlés
  7. jujj !!!!!!!! Nagyon jo resz lett!!!!!!!! :)
    Ugy sajnalom ,hogy nem tudtam komizni de megint cseszegetnek ,es orulok, hogy
    eltudtam ezeket a reszeket olvasni! HUH de jol esne egy jooooo adaaaaaag aquapark!!!!! xD
    Komolyan !!!!!
    Nagyon kivancsi vagyok a folytatasra ,am de Alexnek nem lellene feltekenynek lenni! Nagy sikmarha kell legyen annak ,aki Martkot valasztana!!!!
    Siess a kovivel!
    Pusziiiiii <3

    ui: Magyarazom anyamnak ,hogy egyik tantargyambol irok es nem tudok semmit! Mondom neki ha elerek egy 3,25 -ot (nallunk 10 -ig osztalyoznak) sikitva fogok vegigrohanni a folyoson!! xD Nagylessz !!
    Lathatod nem allok valami jol ! XD

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm!!! <33
    Cseszegetnek... suli? Ne aggódj, negyed kilenc van és még föcit kell tanulnom, kaptam egy elég rossz jegyet és nem ártana kijavítani. Ilyenkor pedig már nem fog az agyam.
    Ne is mondd, mikor én írtam ezeket a részeket annyira szerettem volna ott lenni valahol a Balaton közelében legalábbis, ha nem is közvetlen mellette.
    Síkmarha? xD
    Itt nem csak azon van a hangsúly, hogy Alex vs. Márk, hanem Menőség vs. Nyomiság. A kérdés az, hogy Emma - ha esetleg választás elé kerülne - melyiket választja.
    Puszi!! <3

    Ui.: még nem is hallottam ilyen osztályzásról, merrefelé élsz? Drukkolok! :)

    VálaszTörlés
  9. Ohhh koszonom ....ramfer! Haaat en sajnos Romaniaban....Erdelyben. :(
    Nem dicsekszem vele mert utalok itt elni!!
    Romania...az esik le elsonek az embereknek ,hogy biztos tud romanul! Hat nem !! Meghozza majdnem bukasra allok belole ! xD
    Ez van ! Neked is sok erot a tanulashoz es megtobbet az irashoz! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, hogy nem szereted... :(

      Törlés
    2. Miert? Voltal mar Romaniaban?
      Szep hely meg minden......de a tanitok ,tantargyak ........kikeszitik az embert! :)

      Törlés
    3. Még nem, de majd egyszer biztos eljutok oda is, itt van a szomszédban :)
      Szerintem a tanárok mindenhol kikészítik az embert...

      Törlés