2013. november 1., péntek

61. rész: Ez is csatlakozik?

Sziasztok! Meghoztam a következő bejegyzést, és köszönöm az előzőhöz érkezett komikat! Remélem ez is elnyeri a tetszéseteket! *Bia*

Emma szemszöge:

Már majdnem elértem az asztalunkat, mikor egy sétáló pár látványától földbe gyökerezett a lábam. Egy lenge, nem sokat takaró nyári ruhát viselő lány, és a meleg ellenére hosszú, színes farmerben rajuló srác. A fiú átkarolta a lány vállát, úgy sétáltak, valószínűleg a mozi felé. A srác Márk, a lány pedig Jenny. Hirtelen ezer gondolat és kérdés suhant át az agyamon. Márk nem beteg? Mi van közöttük? Együtt vannak? Ha igen, mióta? Brigi tud erről? Én miért nem tudtam erről? Ha a Benjamin Franklinbe járunk, hogy lehet, hogy nem tudtam erről!? És furcsa, de valamiért rosszul is esett. Elvégre Márk engem sose vitt sehova.
- Jól vagy? - éreztem Alex kezét a vállamon. Felocsúdtam és rápillantottam.
- Engem sose vitt sehova - böktem ki az első értelmes gondolatomat. Alex a karomnál fogva az asztalhoz vezetett és leültetett.
- Te tudtál erről? - nevetett fel hitetlenül. Megpróbálta elterelni a rossz gondolataimat.
- Nem, és az az érdekes, hogy szerintem Brigi se - tűnődtem. Hiszen akkor valószínűleg megtépte volna a drága testvérét.
- Ha Brigi tudná, akkor az egész suli tudná. Tehát ügyesen csinálták, le a kalappal - bólintott elismerően Alex, mialatt újra rájuk sandított.
- Még az is lehet, hogy csak barátok - legyintettem, miközben megpróbáltam eltüntetni a maradék krumplimat.
- Jól tudod, hogy mi erről a véleményem - emlékeztetett. Igen, szerinte nincs fiú-lány barátság.
- Miért, nekem nem lehet meg a véleményem? Szerintem létezik! - szögeztem le makacsul, mert igenis így gondoltam, és nem hagytam magam befolyásolni.
- Nálunk sem működött - hozott fel egy példát, mire felszaladt a szemöldököm. - Részemről több volt. Mindig is több volt.
- Emily barátként tekint rád - hozakodtam elő egy másik példával, mivel az övére nem tudtam reagálni. Na, az enyémre pedig ő nem tudott.
- Biztosan van köztük valami, egyszerűen látszik - tárta szét a karját, amiben épp csirkét tartott.
- Minden esetre furcsa - vontam vállat elhúzva a szám. Miért akarna Jenny járni Márkkal, ha szinte a saját bőrén tapasztalhatta, hogy milyen rosszul alakul a vége? Láthatta nálam, láthatta Briginél... és mi van Olivérrel? Össze voltam zavarodva.
- Hé! Én elvittelek moziba! Elhoztalak ide is. Nem számít, hogy Márk mit csinált, vagy, hogy mit nem csinált. Csak mi számítunk - ragadta meg a kezem Alex, igyekezve lenyugtatni.
- Tudom, és sajnálom. Nem féltékeny vagyok, csak rosszul esik, hogy én nem érdemeltem ennyit - ismertem be.
- Emma, neked fogalmad sincs arról, hogy mennyit érdemelsz - hajolt át az asztalon, úgy csókolt meg. Némi szünet után hozzátette: - Én megvagyok, te is?
- Én is. Mehetünk? - kezdtem el pakolászni, ahogy Alex is. Az órámra pillantottam, ami hatot jelzett. Ezek szerint rengeteget kolbászoltunk. Még egyszer visszapillantottam a gyorsétterem pultjára, aztán elindultunk.
Ismét igénybe vettük a villamost, utána pedig a buszt. A sárga járműn megint megtaláltuk a szokásos embereket, de mi csak egymásra koncentráltunk. A kapuban megállva megkérdeztem:
- Nem akarsz bejönni?
- Haza kell mennem, Margó már biztosan aggódik, azt ígértem, hogy ötre otthon leszek. Nem gondoltam, hogy ennyi ideig képes vagy bóklászni - mosolyodott el.
- Rendben, akkor holnap. Várjunk csak, mi lesz a verssel? - csaptam a homlokomra, mikor eszembe ötlött a költemény fontossága. - Teljesen kiment a fejemből!
- Ne aggódj, rém könnyű vers. Holnap összeülünk, és egy szuszra kivégezzük - nyugtatott meg.
Elköszöntünk, ő hazament, és én is.
- Sziasztok! - huppantam le a kanapéra a szüleim közé, akik mit csináltak? Sorozatot néztek...
- Jó dolgokat vettetek? - érdeklődött anyu levéve a lábát az asztalról, hogy jó példát mutasson nekem, és apu is kihúzta magát.
- Eszméletlen dolgokat vettünk! - vetettem magam a párnák közé elégedetten.
- Akkor hadd lássuk! - sürgetett apu, ezért odahúztam a szatyrokat a kanapéhoz, és kihúztam az egyikből a legfölül lévő felsőt, hogy megcsodálhassák. A kezükbe adogattam mindent, míg végül valami egészen különösre lettem figyelmes.
- Mi a fene? - rángattam ki egy rózsaszín pulóverujjat, amire nem emlékeztem. A Pull&Bear felirat láttán elállt a lélegzetem.
- Mindjárt jövök - pattantam fel, és már rohantam is a szobámba, kezemben a pulóverrel. - Elképzelni sem tudom, hogy ezt hogyan csináltad! - visítottam boldogan a Walkie-Talkie-ba. Aztán jobb ötletem támadt, kitártam az ablakomat, és Alex követte a példámat.
- Mondjuk úgy, hogy ninja vagyok - mosolyodott el, miközben intett Dórinak, hogy kérdezze meg Margót a pónijaival kapcsolatban, ő nem látta őket.
- Azonnal át kell jönnöd! - közöltem vele.
- A szüleid biztos otthon vannak, nem akarok bez...
- Feljöhetsz a szobámba - tettem hozzá, igyekeztem becsalogatni.
- Már megyek is! - vágta be az ablakot, én meg felnevettem.
Alig telt bele fél perc, ő már az ajtón kopogtatott.
- Szia! - nyitottam ki.
Köszönt, de láthatóan kicsit aggódott a szüleim miatt.
- Jó estét! - kukucskált be a nappaliba, szinte már remegő hangon.
- Alex, édesem! Hogy vagy? - üdvözölte anyu, aztán megölelte. Három sorozat miatt. Ezek betegek...
- Jól, köszönöm. Önök, hogy vannak? - fogott kezet apuval, én meg alig bírtam visszatartani a nevetésem apu arca láttán, aki egyszerre volt boldog, mérges, gyanús és óvatos.
- Megvagyunk - vigyorgott anyu.
- Mi most felmegyünk - ragadtam meg Alex karját, mielőtt anyuék előhozakodnak egy gyerekkori sztorimmal.
Felsétáltunk a lépcsőn, és megálltunk az ajtóm előtt.
- Mindjárt beléphetsz Szalay Emma rezidenciájába. Felkészültél? - vágtam komolya arcot.
- Fel - bólintott elmosolyodva.
Kinyitottam az ajtót és előreengedtem. Ami úgy nézett ki, hogy mindketten megálltunk a legfelső lépcsőfokon, az ajtó előtt, ő várta, hogy én bemenjek, én meg vártam, hogy ő bemenjen. Ekkor szemkontaktussal próbáltuk elmagyarázni, hogy nem tágítunk, végül feladtam és beléptem a szobámba, utánam pedig Alex. Először az ágyamat pillantotta meg, azon is az összegyűrődött, zöld mintás takarómat. Az éjjeli szekrényemen lévő csokipapírt is szemügyre vette, amit egy hete fogyasztottam el. Utána az íróasztalomhoz lépett, amin a sminkfelszerelésem hevert kiborítva, a fésűm, meg néhány nyitott könyv. A polcomat is megcsodálta, tele volt kacatokkal, mindenféle képekkel, régi emlékekkel. A gardróbomhoz lépett, rám pillantott, én pedig beleegyezően bólintottam, úgyhogy bement. Nadrágok pihentek a földön, téli holmik hatalmas kupacokban, páratlan zoknik tömkelege, meg néhány szanaszét heverő cipő. Kicsit rumlis vagyok...
- A pakolás nem az erősséged - állapította meg körbefordulva újra meg újra.
- Én inkább úgy mondanám, hogy gyűlölök pakolni - helyesbítettem megvonva a vállam, mivel jobban belegondolva tényleg ez a helyzet.
- Ezt a kupit az ablakból sosem vettem észre - nézett körbe még mindig csodálkozva. - Pedig ez egy szép szoba lenne, ha látszana a rajta lévő kuplerájrétegtől.
- Hát... - haboztam - köszönöm. A bátyám, meg a haverjai rendezték be - emlékeztem vissza nagyjából hat évvel ezelőtti eseményekre, amikor költöztünk.
- Kik laktak a házban előttünk? Emlékszel rájuk? - tudakolta Alex átpillantva a saját szobájára. - Én sosem találkoztam velük, anyukám testvére intézett mindent.
- Ha jól emlékszem, akkor egy idős házaspár lakott ott, néha itt voltak az unokáik is - idéztem fel. - A kisgyerekek folyton lármáztak - forgattam a szemem.
- Remélem, hogy én jobb szomszéd vagyok - ült le az ágyam szélére kimerülten.
- A legjobb - nyugtattam meg, miközben helyet foglaltam mellette.
- Ennek igazán örülök! - Ekkor tartott egy kis szünetet, majd témát váltva folytatta. - Holnap mindkettőnk számára nehéz nap lesz. Fizika és földrajz témazáró.
- Ne is mondd, a gondolattól rosszul leszek! - szörnyedtem el. - Holnap még a táborra is össze kell pakolnom, amit utálok - sandítottam a szoba sarkában fekvő bőröndre, amit apu hozott fel a pincéből a hétvégén.
- Nem látszik - közölte cinikusan, tekintetét újra a kupira helyezve.
- Jól van, na! - löktem egyet a vállán. - A rámolás nem a kedvenc időtöltésem - védtem magam.
- Tudom, hisz bennem is nagy rumlit csináltál - fogta kezei közé az én egyik kezemet.
A sok dolog közül, amit szeretek Alexben, az egyik az, hogy őszinte és mellette én is az lehetek. Nem kell megjátszanom magam, pedig az évek alatt igazi profi vált belőlem ezen a téren. De nem, vele más. Igazán magamat adhatom, és semmit nem kell szégyellnem. Szóvá tettem a rumlit. De előtte nem szégyelltem. Márkot sosem engedtem volna be a szobámba. És Alex is hasonlóan vélekedik. Gondolkodás nélkül kimondja, ami először az eszébe jut, nem kell tartania semmitől.
- És ez jó dolog, vagy rossz dolog? - ráncoltam a homlokom.
Válasz gyanánt megcsókolt, ezért arra tippelek, hogy jó dolog. Viszont mikor el akart húzódni, valamilyen furcsa, nemtetszést kifejező érzés csapott meg, ezért nem eresztettem, újra megcsókoltam. Értette a célzást, átfogta a derekam, én meg belesimítottam frissen mosott hajába (lányként ezt egy érintésből megállapítom). Egyre édesebben csókolt, a gyomrom már alig bírta, a szúró, szinte fájó érzés megjelent, miközben kezeivel végigsimított a hátamon. Aztán szokásához híven megcsípett valahol, amit egy csók közbeni mosollyal nyugtáztam. Egy röpke percre megszűnt minden gond, az iskola, a holnapi dolgozatok, Márk és Jenny, a szüleim... ó, emlegetett szamár.
- Khm... khm... - köszörülte meg a torkát egy betolakodó. Miért kell minket folyton megzavarni? A varázs elszállt, a szívem megállt egy pillanatra, elhúzódtam Alextől, sőt, még fel is álltam ijedtemben. Apu állt az ajtóban, aki jó apához híven minden fiút ellenez, aki csak rám mer pillantani. Úgyhogy nála egy csók egyenértékű egy apokalipszissel. És csodálkozott, amiért nem mutattam be neki Márkot. Mert bár Alex megnyerte a szüleimet azzal a rengeteg lemezzel, apa akkor sem fog megbékélni a gondolattal, hogy barátom van. Tizenhét év ide vagy oda.
- Apu, szia! - villantottam rá egy fényes mosolyt, ami cseppet sem hatotta meg.
- Kész a vacsora - közölte, felvonva az egyik szemöldökét, és összefonva maga előtt a karjait.
Lopva Alexre pillantottam, aki feszülten figyelt minket.
- Ez is csatlakozik? - kérdezte tőlem. Kedvem lett volna elsüllyedni, nagyon reméltem, hogy Alex nem veszi zokon. De nem, nem vette.
- Nem, de köszönöm az ajánlatot - válaszolt helyettem is, miközben felállt. Elém lépett, búcsúzásképp meg akart csókolni, de egy ellenkező pillantásból megértette, hogy ez nem a megfelelő pillanat. Így hát egyszerűen csak elment. Hirtelen düh töltött el, amiért apa elzavarta a barátomat. Jó tinihez méltóan lázadtam.
- Kösz, igazán rendes vagy - forgattam szemem, aztán lebattyogtam a lépcsőn.
Ez a mondatom egy vacsoránál kibontakozó perhez vezetett, amelyben én voltam a vádlott, anyu pedig a védőügyvédem. Apa azzal vádolt, hogy csak a fiúzáson jár az eszem, aztán előhúzta az "A" bizonyítékot, ami az a tény volt, hogy eddig mindig a barátnőimmel voltam vásárolni, aznap viszont Alexszel mentem. Anyu minden erejével védeni próbált engem, a legnagyobb fegyvere azonban mindössze annyi volt, hogy tizenhét vagyok, ami persze aput nem hatotta meg. Így hát végül az lett a büntetésem, hogy Alex nem jöhet át hozzánk. Na, ezt jól megcsináltam.

18 megjegyzés:

  1. Ááááh! Haminden igaz elsőő komii! Nagyon jóó lett! Siess a következővel! Alex annyira aranyoos! Nekem is egy ilyen srác kell! :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tied az első, gratulálok! :)
      Köszönöm, és örülök, hogy sikerült belopnia magát a szívedbe! <3
      Puszi!

      Törlés
  2. Ma találtam rá a blogodra és az egyik kedvenc blogom lett! Emma apukája nem lett a szívem csücske, de Alexet én is elfogadnám, az már biztos. Annyira rendes srác <3
    siess a kövivel.:D
    Millió puszi,Odett

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Odett!
      Nagyon örülök neked és a kedves szavaidnak! :) Hát, az apák néha tudnak nagyon szigorúak is lenni...
      Sietek vele! Puszi! <3

      Törlés
  3. "A srác Márk, a fiú pedig Jenny."

    VálaszTörlés
  4. Naaaaa szegeny Emma! :( Nagyon izgalmas resz lett !:)) Alex egy irtooo jo pasi amit mar nem gyozok hangoztatni!!! (nem vagyok egy nagy pasizos ......sőőőtt meg nm is volt es ha jol szamolom nem is lessz) Lenyegtelen
    ...... Tovabbi sok sikert es sok ilyen jo ttortenetet meg! Pusziii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy izgalmasnak találtad!
      Alex már csak ilyen jó pasi... ne aggódj, neked is lesz majd egy ilyen! :)
      Köszönöm! <3

      Törlés
  5. Nagyon nagyon szuper lett. :) Kíváncsi vagyok mi lesz Brigivel és Márkkal, siess a következővel. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Ó, lesz itt még bonyodalom :)
      Puszi! <3

      Törlés
  6. Bia ez csúcs rész lett!!! :D:D
    Nagyon tetszik a blogod! :)
    /Lucinda/

    VálaszTörlés
  7. Megerdemli az a ket dog egymast. (Nem Alexekre gondolok :D)

    VálaszTörlés
  8. Szia! :)
    Először is sajnálom, hogy az utóbbi részekhez nem komiztam, de nem igazán volt időm olvasni, ma viszont bepótoltam az elmaradást. A részek szokáshoz híven fantasztikusak lettek.:) Imádtam a vásárlást is, meg úgy alapjába véve imádom a kapcsolatukat.! :D Alig várom már a friss részt. Ha tehetném egész nap csak a te blogodat olvasnám! :)^^ Puszii, Jenny

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Semmi gond, a lényeg, hogy ma elolvastad és komiztál, köszönöm! :)
      Örülök, hogy tetszettek, szerintem ennyi szenvedés után mindkettő megérdemli, hogy harmonikus kapcsolatuk lehessen.
      Köszönöm, köszönöm, köszönöm! <3
      Puszi,
      Bia

      Törlés
  9. Király rész, Alex nagyon aranyos volt a Pull&Bear pulcsival :)
    STBesty

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ő már csak ilyen aranyos! :)
      Puszi!

      Törlés