2013. november 25., hétfő

85. rész: Te nem hiszel a házasságban?

Sziasztok! Tudom, tudom, késő van. Még annál a hosszúnál is hosszabb napom volt, eltörtem egy asztalt... mindegy.
Emmát támadtátok az előző részeknél, aminek furcsamód örültem, ezek a kisebb viták nagyon jól fognak nekünk jönni a jövőben, bármilyen pályán helyezkedünk majd el. Mindenki védje meg az igazát, de azért szeretném ha nem utálnátok meg Emmát, ő is egy lány, olyan mint ti, hibázott. Ennek ellenére a történet folyik tovább, talán végre sikerült megvalósítani Emma romantikus sétányos álmait. A képek tőlem származnak, bár ezekre nem vagyok olyan büszke, este készítettem őket és nem lettek a legjobb minőségűek. Pici képekként illesztettem be őket, de rájuk kattintva nagyobban is megnézhetitek őket.
Mi van még? Ó... ötvenezer oldalmegjelenítés! Köszönöm, köszönöm, köszönöm, ezerszer is köszönöm nektek! Ti vagytok a legjobb olvasók, hálás vagyok nektek, ez egy olyan szám, amit kitűztem magamnak legvégső, elérhetetlen célul, és így, hogy a nyolcvanharmadik rész meghozta ezt nekem... na jó, azt hiszem épp eleget jártattam a szám. *Bia*

Emma szemszöge:

Kopogtatásra ébredtem. Kinyitottam a szemem és lustán, fáradtan felültem az ágyamban. Először az ajtóra gyanakodtam, de a hangok a mellettem lévő ablak felől érkeztek. Odapillantottam, és egy didergő srácot, Alexet pillantottam meg. Nem akartam felébreszteni a lányokat, ezért belebújtam egy papucsba és magamra kaptam egy pulcsit, aztán kisétáltam a folyosóra. Alex akkor már ott volt, a tenyereit dörzsölgette, hogy felmelegedjen. Még mindig kínosan éreztem magam a Márk-ügy miatt, és semmiképp sem akartam, hogy tudjon róla. Talán egy röpke pillanatig meginogtam, de ettől még szeretem Alexet. Már attól nőtt a hőmérséklet tíz fokot a folyosón, hogy ketten voltunk, az éjszaka közepén. És nem csaltam meg vagy ilyesmi, Márkkal semmi sem történt, hozzá se ért az arca az enyémhez. Viszont Alexet ismerve ezért még párszor rávetné magát a fiúra. Őszintén szólva kicsit zavart, hogy nem bízott meg bennem. Talán csak az utolsó pillanatban, de képes voltam megfékezni magam. Ez azért jelent valamit. Mármint tudom, hogy én is szoktam féltékeny lenni, de az teljesen más. Vagy nem? Túl bonyolult dolog volt ez ahhoz, hogy éjjel egykor normálisan végig tudjam gondolni. Amúgy pedig már teljesen egyértelmű számomra, hogy Márk a magányt próbálta meg velem orvosolni, megpróbált valakit visszaszerezni az életébe. Nem járt sikerrel.
- Mi történt? - kérdeztem tőle a szemeibe nézve, hisz őszintén szólva egy kicsit megijedtem.
- Nem tudok aludni - ismerte be. Tudtam, hogy nem cseszhetem le, amiért felébresztett, mivel én is ugyanezt tettem két napja.
- Van valami ötleted? - dörzsöltem a szemeimet fáradtan, reméltem, hogy már kész terve van, ahogyan legutóbb is volt.
- Tagore - közölte megvonva a vállát, nekem meg majd kiesett a szemem a döbbenettől. Erre számítottam volna a legkevésbé. Ráadásul: mégis hogyan?
- Mi!? - visítottam a kelleténél valamivel hangosabban, félő volt, hogy valaki felébred és rajtakap minket az éjszaka közepén.
- Pszt! - csitított a kezeivel gesztikulálva. - Lógjunk ki - suttogta titokzatosan, én meg egyik döbbenetből a másikba estem. Alex, a 'jó' srác egyszer a tetőre visz ki, máskor meg egyenesen ki a szállásról. Mi történt?
- Kilógni? Most? Elalszom! - ellenkeztem fáradtan.
- Igazad van - bólintott. - Napok óta nem aludtál rendesen. Ne haragudj - kért bocsánatot, engem pedig rögtön elöntött a bűntudat. Ő virrasztott velem, szórakoztatott, és utána hazavitt mikor elaludtam, de még egy fedősztorit is kitalált apunak. Erre én mit csináltam? Bedőltem annak a tuskónak.
- Várj! - ragadtam meg a karját, mikor vissza akart térni a szobájába. - Hadd öltözzek át!
Boldogság csillant a szemében, amitől engem is elöntött az öröm. Halkan átöltöztem a szobámban, szerencsémre mindkét lány mélyen aludt, ezért gyorsan kész is lettem.
- Mehetünk? - suttogtam a folyosón, és ekkor tudatosult bennem, hogy kilógunk, tanári engedély és felügyelet nélkül, éjjel egykor a sétányra. Alex megfogta a kezem, és kivezetett a szállodából, de pechünkre Péter bá ilyenkor még e-mailt ír a szülőknek, tehát torokköszörülés miatt megtorpantunk az udvaron. Hallottam, ahogy dobog a szívem az izgalomtól.
- Merre lesz a séta, gyerekek? - tudakolta gyanús hangnemben, mire Alex kissé ledermedt ijedtében. Meg tudtam érteni.
- Jó estét, Péter bá! - vigyorgott Alex, miközben megfordult, hogy szemben lehessen a tanárral, aki talán így majd megkönyörül rajtunk. Vagy ne,-
- Alex! - ismerte fel az ofő, a lámpák gyér fényében a fiút. - És Emma!
- Csak sétálunk egy keveset - magyarázta Alex. A tanár elgondolkozott, fejét vakarászta és a homlokát ráncolta, majd válaszolt.
- Rendben - adta meg magát. - De egy óránál többet ne legyetek távol! - rázta a mutatóujját szigorúan. De akkor már nem tudta a gonosz tanár látszatát kelteni, hisz elengedett minket egyedül, éjjel.
- Ígérem - bólogatott Alex, majd ismét megindult, engem is magam után húzva. Sietett, mielőtt a tanár úr meggondolná magát
- Annyira imádom, hogy Péter bá ennyire csíp téged! - mosolyogtam, a járdán sétálva.
- Megvan rá az oka.
- Tényleg? Én azt hittem, hogy csak azért, mert... hát... tudod... te vagy - makogtam zavartan, tényleg nem tudtam, hogy mi ennek a valódi oka.
- Emlékszel, hogy eleinte mennyire nem kedveltük az osztályfőnököt? Mogorva volt és szigorú. Azért volt olyan, mert akkor hagyta el a neje egy fiatalabb fiúért. Dalos elég fiatal volt ahhoz, hogy még ne legyen férje, de elég idős ahhoz, hogy akarjon egyet. Tehát félévkor, mikor négyest akart adni rajzból, felajánlottam, hogy összehozom valakivel. Amit persze furcsállott, aztán végül csak-csak beleegyezett. Ez a valaki persze az osztályfőnökünk volt, akiről időközben kiderült, hogy udvarias és figyelmes. Valamint a két tanár azt is felfedezte, hogy egy gimnáziumba jártak, csak valamiért sosem beszéltek egymással. Felgyorsultak az események, teljesen egymásra találtak, és Kelety engedélyével egy év után összeházasodtak. Még az esküvőre is meghívtak. Szóval Péter bá imád, Dalos viszont az évek alatt megfeledkezett erről a tettemről, az ocsmány rajzaim miatt - fejezte be a meglepő történetet, amit érdeklődve hallgattam végig.
- Azta! - ámultam beleélve magam a történetbe, hisz már el is felejtettem  a kilencedikben történteket.
- Anyu is pontosan ugyanezt mondta - nevetett fel édesen.
- Amúgy, hogy van? - érdeklődtem felőle, miközben a távolban megpillantottam a sétány fényeit, amitől aztán csak nőtt a boldogságom.
- Hát, már nem nyivákol megállás nélkül. A viselkedésével nagyon megijesztette a húgomat - húzta el a száját Dórira gondolva. - De még nincs túl a nehezén.
Szeretek Alex életének a része lenni. Jó érzés tudni, hogy mi van az anyjával, a húgával és az apjával. Tudom, hogy nekem mindent elmond, és segítek is ha tudok, így úgy érzem, hogy gondoskodhatok valakiről.
- Előbb-utóbb minden megoldódik - nyugtattam olyan őszintén, amennyire csak tudtam, hátha átragad rá valami az optimizmusomból.
- Nem mondtad, hogy sajnálod - ráncolta a homlokát meglepetten.
- Ezt kérted - vontam vállat, visszaemlékezve, hányszor említette már, hogy nem akarja sajnáltatni magát és nem akarja, hogy sajnálják.
- Köszönöm - szorított egyet a kezemen, miközben elértük az első butikokat, amiről először Brigi jutott eszembe, aki mikor előzőleg ott jártunk nyávogva rohamozta meg őket.
- Megkíméllek a vásárlástól - néztem végig magamon, éppen az a pulcsi volt rajtam, amit tőle kaptam, így aztán akaratlanul is mosolyognom kellett.
- Ezt örömmel hallom. Fagyi? - biccentett a Soprano felé. - Peti erre mondta, hogy 'Ember, ez űbercsavaros!'
- Jöhet. Várj, nem hoztam pénzt! - jutott eszembe, ahogy a zsebeimben kezdtem kotorászni.
- Emma - sóhajtotta. - Még mindig nem ismersz eléggé - azzal a pultnál unatkozó nőhöz fordult. - Szia, egy kicsi, eper-vaníliát kérek.
Átnyújtotta nekem a kiadott tölcsért, mire furán meredtem rá.
- Én azonban tökéletesen ismerlek - mosolyodott el puszit nyomva az arcomra, amibe enyhén belevörösödtem.
- Te nem kérsz? - kérdeztem, mikor fizetett.
- Én majd egy másik helyen - legyintett.
Körbenéztem, és pont azt láttam és éreztem, amit szerettem volna. A sötét égbolton csillagok fénylettek, az utcai lámpák mindent megvilágítottak, emberek tolongtak a fagyizóknál és a palacsintázóknál, autók keresgéltek kétségbeesetten parkolóhelyet, a legfontosabb dolog mégis egy karnyújtásnyira sétált tőlem. Alex. A haja össze-vissza állt a forgolódástól, a szemei csillogtak, az illata még mindig a régi volt, ahogy a bennem lezajló érzelmek is. Semmi nem változott. Alexszel ugyanolyan múltam van, mint Márkkal. Közelebbi múlt, de jobb is.
Egy csapat helyes srác sétált felénk, ezért Alex határozottan és eltökélten megfogta a kezem, úgy lépdeltünk át közöttük.
- Dilis vagy - nevettem fel, mikor a fiúk hallótávolságon kívül kerültek.
- Inkább csak óvatos - helyesbített csettintve.
Elértük a szökőkutat, amiben éppen néhány huszonöt-harminc év körüli srác bohóckodott, valószínűleg legénybúcsút tartottak.
- Az én leánybúcsúm is itt lesz - jelentettem ki elmosolyodva a gondolatra, hogy egy nap majd tényleg itt fognak búcsúztatni a barátnőim.
- Nekem nem lesz legénybúcsúm - vont vállat Alex grimaszolva.
- Komolyan? Miért? - csodálkoztam összehúzva szemöldökeimet.
- Szerintem szánalmas. Nézz rájuk - bökött a fiúk felé. Részegen üvöltöztek, a vőlegény egy papírkoronát viselt, szűk nadrágot és inget. Éppen egy műbabát próbált újraéleszteni. - Nem úgy néz ki, mint aki holnap képes meghozni egy olyan fontos döntést, mint a házasság. Bár én nem hiszek benne.
Ha eddig döbbent voltam, akkor ettől a megnyilvánulásától egyenesen leesett az állam, kiugrott a szemem és égnek állt a hajam. A fagyit szerencsésen félrenyeltem, öklendezni kezdtem, Alex nevetve veregette meg a hátam.
- Te? Te nem hiszel a házasságban? - kérdeztem tőle, mikor újra emberi állapotba kerültem. - Mégis miért?
- Nem túl komoly téma ez egy kicsit? - vonta fel az egyik szemöldökét, miközben leültünk egy padra. Igazat kellett adnom neki, de a dolog addigra már nagyon érdekelt.
- Most már kíváncsivá tettél - tártam szét a karom.
- Rendben - sóhajtott fel. - Régen nem létezett válás, a házasság egy életre szólt. Ma azonban a házasságok egyharmada válással végződik. A szüleim nagyon szeretik egymást, de előfordult már, hogy a szobájuk ajtajának tapasztott fülekkel hallgattam végig egy brutális vitát, amiben mindig szóba került a válás. Szerencsére Dóri újra összehozott minket, de anyu problémája óta semmi sem a régi. Meg persze apu távozása is rátesz a dologra egy lapáttal. Ha egy nap találnék egy olyan lányt, akinek a szerelmében biztos vagyok, és minden flottul megy, őt elvenném. De csak ha a siker száz százalékig biztos.
Érdekesek voltak az érvei, és ésszerűek is. De az én kedvemet nem tudta elvenni a habos-babos menyasszonyi ruhától!
- Tudod, nem lehetsz mindenben száz százalékig biztos - reagáltam végül eltűnődve az okfejtésén. - Kell kockáztatni, különben az egész semmit nem ér.
- Talán - vont vállat. - Főtt kukorica? - mutatott egy bódéra, elterelve a témát. Főképp borok alkották a körülöttünk megvásárolható dolgokat, úgyhogy megörültem valami ehetőnek, főleg mivel korgott a gyomrom. Bólintottam, szóval el is ment venni.
Akaratlanul is elgondolkodtam, hogy milyen sok lehet az az összeg, amit Alex nagynénje küld a családnak havonta. Swarovski nyaklánc, Pull&Bear pulcsi, és mindenhol ő fizet... de mégsem fitogtatja ezt úgy, mint Márk. Dicséretes. Csak azt nem értem, hogy akkor miért van szükség az ösztöndíjra?
- Tudod mi jutott eszembe? - vettem el tőle a forró kukoricát, mikor visszaült a padra.
- Nem, de biztosan megosztod velem - fújta meg a kajáját izgatottan, láthatóan ő is roppant éhes volt már. Nincs rá jobb szó: befalta az ételt.
- Most akkor mi lesz az ösztöndíjjal? - tudakoltam.
- Igazából ösztöndíj nélkül nem tudok eljutni arra az egyetemre, mert anyu testvére szívesen segít a mindennapi dolgokban, sőt, valóban rengeteg pénzt szokott nekünk küldeni. De egy hatéves képzést nem is kérnénk tőle, és nem is fizetné ki. Így is hatalmas szívességet tesz. Mikor úgy volt, hogy nem kaphatom meg a sulitól a balhé miatt, akkor nézegettem másmilyeneket. Találtam néhány iskolát, amihez még csak nincs is szükség ösztöndíjra, mert egy ideje már teszek félre pénzt. Nem tudom, majd kialakul - legyintett úgy, mintha nem akarna erről beszélni. Ő nem volt egy spontán srác - azért is leptek meg az ilyen kiruccanós ötletei -, gondolom szerette, ha minden előre meg volt tervezve. Talán ezért nem szeretett volna az élete egy labilis részéről diskurálni.
A kukorica után vissza kellett mennünk, mert Alex nem akarta elveszíteni a kiváltáságát Péter bánál. Útközben rákérdeztem, hogy hogyan tud ennyire udvarias lenni a lányokkal, ez már régóta bökte a csőröm. Azt válaszolta, hogy úgy bánik minden lánnyal, ahogyan azt elvárná a húgával szemben is. Logikus.
Hosszú csókkal köszöntünk el a folyosón, és mikor befeküdtem az ágyamba, akkor éreztem mennyire fáradt voltam. Alig telt bele néhány perc, én már aludtam, remélhetőleg Alex is.

18 megjegyzés:

  1. Deromiii!!!! :D Ilyenkor kívánom hogy bárcsak nekem is lenne egy Alexem.
    Mindegy ELSŐKOMIZÓ VAGYOK!! :)
    Pusszancs XP

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na jó, tényleg itt az ideje, hogy listát kezdjek a rendelt Alexről. Meg kell pár pót is, garanciális lesz :D
      Gratulálok hozzá!
      Puszillak! <3

      Törlés
  2. Nagyooooooon romantikus és gratula az 50000 oldalmegjelenítésnek!!!:)
    CC

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy tetszett. Köszönöm, puszillak! <3

    VálaszTörlés
  4. Woow!Gratu!Te komolyan eltörtél egy...mindegy.Imádtam <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! <3 Igen... hosszú! Puszillak! :D

      Törlés
  5. jujujujujjjjjjjjjjjjjjjj!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Huha!!! Alex az igen ..... tanarokat osszehozni?! Ehez is kell tehetseg! xD
    Nagyon jo resz lett! Emma ,fhuuu de tudom irigyelni!!!!!!!!!!!
    Siess a kovivel!
    Puszi

    ui: Egy Alexet elvitelre!!! xD..........ÖRÖKRE!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ebben egyet kell értsek veled, de őt ismerve ez neki semmiség! Köszönöm, aranyos vagy! Én is, én is! :D Puszillak!
      Ui.: Rendben, már számolom... :D

      Törlés
  6. Öszetörtél egy asztalt???????na mindegy.Jóó réssz lett és elvitelre egy Alexet(vagy alakítsd át egy srácot alexé)xD.Amúgy komolyan jó rész let megint fordulatos és már a cím is figyelemfelkeltő.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szakácsnőként bontogattam a szárnyaimat... nem volt jó ötlet :)
      Oké, akkor még egy Alex - ez hosszú lista lesz.
      Köszönöm, annyira jó érzés, hogy széntok rám időt és örömmel olvassátok! Puszillak!

      Törlés
  7. Tanarokat osszehozni...? Grat :D am meg: decukii

    VálaszTörlés
  8. Az a tanár-kerítés nagyon komoly volt :D
    Csak úgy mint a legénybúcsúzó pasik, akik az ázott babát élesztették újra, és cserélték le a pelusát xDDD
    STBesty

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó, talán egy kicsit irreális :)
      Ismerős? :DDD
      Puszillak!

      Törlés
  9. Nagyon jó rész lett, és tök kedves volt Péter bá. Mondjuk van is miért. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ő tipikusan az a karakter, aki csak segíti az osztályát ügyes-bajos dolgaikban :)

      Törlés