2013. november 11., hétfő

71. rész: Érdekes játék

Sziasztok! Megint kicsit későn érkeztem, ismét egy sűrű nap áll mögöttem, és még nem vagyok kész a tanulással. Viszont én nem azért vagyok itt, hogy lelki segélyt kérjek, hanem a blogért! Meg is hoztam a következő fejezetet, Patrik és Emma tartalmas délutánja kap benne helyet, az értelmes beszélgetések meg a kockulás. Didu figyelmébe ajánlom ezt a részt, bár itt még nem derül ki az a fontos dolog Patrikról, de a közeljövőben mindenképp! Kitartást a sulihoz! *Bia*

Emma szemszöge:

Az ágyamon fekve bámultam a plafont, igyekeztem nem elkeseredni, amiért ilyen hosszú időt egyedül kell töltenem. Az unalom két perc után kezdett eluralkodni rajtam, így nyögésekben törtem ki. Mindig utáltam az unalmat. Ekkor azonban kopogtattak az ajtómon.
- Elmentek - dugta be a fejét a szobámba Patrik.
- Akkor most az én szobámban kockulsz tovább? - pillantottam fel rá lesajnálóan, ami nehezemre esett, nagyon meg kellett feszítenem a hasam.
- Ez a tervem - bólogatott hevesen, egyre beljebb merészkedve a szobába.
- Kerülj beljebb! - intettem, mivel úgyis bejött volna. - Mit játszol? - kérdeztem tőle felülve, mikor kényelmesen helyet foglalt az ágyamon.
- Minion Rush - mutatta felém egy pillanatra, majd már vissza is fordította maga felé, mert éppen futott a kis sárga figura.
- Ez az a Gru-s dolog? - érdeklődtem visszaemlékezve a film előzetesre.
- Igen, ez pont az.
- Mi lett a vonatokkal? - érdeklődtem továbbra is, bár egyáltalán nem hozott lázba a dolog. Viszont legalább mindketten elfoglaltuk magunkat valahogyan.
- Subway Surf? - ráncolta a homlokát. - Nem lett vele semmi, még mindig király - vigyorodott el szélesen, sárga fogait felém villantva. Úgy tűnt, hogy ő a fogkefére szánt pénzét kütyükre költi.
- Temple Run? - faggattam tovább.
- Kezd lejárni - legyintett flegmán, majd vissza is rántotta kezét a hatalmas telefonra, nem tudta egy kézzel tartani a készüléket és még játszani is rajta.
- Cut the rope?
- Kijátszottam - vágott büszke képet, még mindig a képernyőre meredve.
- Minden pályát három csillagra? - döbbentem le, mivel én egyszer próbálkoztam vele a telefonomon, és nem vált a kedvencemmé, számomra kifejezetten nehéz volt.
- Pontosan - vigyorodott el. - A francba, meghaltam! - csapott a combjára idegesen, mintha az élete múlt volna a játékon. Véresen komolyan vette.
- Add ide! Tudni akarom, hogy mi olyan jó ebben! - téptem ki a kezéből az iPhone-t egy laza mozdulattal.
Megnyomtam pár gombot, és már indult is a játék. Valami utcán kezdtem rohanni, ahol mindenféle buszok meg autók jártak, kerítés vett körül, és banánokat meg más minionokat gyűjtöttem be. Néha kivillant egy narancssárga felirat, de nem volt időm arra figyelni, mert időközben bementem egy házba, fel az emeletre, utána pedig lecsúsztam valamin, és egy medencébe érkeztem, ahonnan folytatódott tovább az utcai rohanás, járművekkel meg hasonlókkal. Aztán az egyik busz nekem jött, úgyhogy sikeresen meghaltam.
- Na, most már add vissza! - kapta ki a kezeim közül, mikor végre esélye nyílt erre.
- Érdekes játék - jegyeztem meg. - De nem vagyok hajlandó órákig azt figyelni, ahogy játszol - szóltam rá, mikor ismét rányomott a play gomra.
- Nézzünk körül - vetette fel rám pillantva, én pedig a homlokomat kezdtem értetlenül ráncolni.
- Mármint itt? - mutattam körbe, a szállodára célozva.
- Nem, a városban - magyarázta úgy, mintha ez teljesen természetes lenne. Nekem ez korántsem volt az, sőt, meglehetősen furcsának találtam. - Sétálhatnánk, fagyizhatnánk...
- Randi szagú a dolog - vágtam közbe ellenkezve, mielőtt oda kerülünk, mint tizedikben.
- Neked van barátod - közölte velem a nyilvánvaló tényt -, és én is járok valakivel. Amúgy pedig Alex megölne, ha bármi történne köztünk.
- Jársz valakivel? Mióta? - tapintottam rá a dolog lényegére.
- Inkább menjünk - vágta zsebre a telefonját, ami egy ritka pillanat volt, így valamiért különlegesnek éreztem magam.
Így hát két ember nekivágott Fürednek. Úgy döntöttünk, hogy megvárjuk az osztályt a sétánnyal, szóval azt kihagytuk. Császkáltunk az utcákon, ettünk egy-egy hot-dogot, fagyit, és beszélgettünk. Patrikkal megtaláltuk a közös hangot, ami azért is volt furcsa, mert ő nem az a csevegő fajta.
- Milyen érzés közénk tartozni? - érdeklődött komolyan, mikor leültünk egy padra. Autók suhantak el előttünk, de minden olyan békésnek tűnt, olyan vidékinek, de mégis forgalmasnak. A nap majdnem kiszúrta a szemem, de akkor még ennek is tudtam örülni. Szerettem volna kiélvezni a pillanatot, de Patrik kérdése megzavart ebben. Ez így kimondva olyan durván hangzott.
- Furcsa. Nem szerettem Brigiéket, de egy kicsit hiányoznak - ismertem be először neki, hisz ezt talán még magamnak se mertem.
- Tényleg? Miért? - szaladt fel a szemöldöke, láthatóan lesokkoltam ezzel. Őszintén? Magamat is.
- Akármennyire gonosznak mondhatók, attól még ott voltak nekem, mikor szükségem volt rájuk. Csak egy üzenetbe került, ők máris nálam termettek és meghallgattak. Flóra nagyon aranyos, de még nem vagyunk olyan régóta jóban. Az egész életem más volt, mielőtt Alex elkezdett korrepetálni. De ezt tudod. Kicsit hiányzik a régi életem.
- Márk is hiányzik? - csodálkozott hátra hőkölve. Mintha egyenesen megrémült volna ettől a ténytől.
- Nem úgy, mint a pasim - állítottam le, mielőtt rosszra gondol. - Hanem mint a barátom. Csak egy hónapig jártunk, viszont az előtte lévő kapcsolatunk sokkal jobb volt. Akkor olyan haveri szinten voltunk, ugrattuk egymást a szünetben, leveleztünk matekon, és órákat beszéltünk a neten. Mikor kiderült, hogy mi van köztük Brigivel, akkor annyira dühös voltam, hogy azt hittem nem érzek iránta semmit. Visszagondolva, ebben már nem vagyok biztos - elmélkedtem elmerengve, minden erőmmel azon voltam, hogy visszaemlékezzek arra az estére. Furcsa hogyan működik az agyunk, azt a sokkos élményt valamiért eltüntette. - Az viszont tuti, hogy most nem érzek iránta semmit. Tudod mi hiányzik nekem igaziból? Egy fiúbarát - esett le a tantusz.
- Szia! - intett vigyorogva, arra célozva, hogy az ő lehetne.
- De veled nem lehet beszélni! - vágtam hozzá talán kicsit sértőn, de az igazság ez volt. - Azon is csodálkozom, hogy most itt vagy velem.
- Nem tehettem mást - vont vállat úgy, mintha ez lett volna a kulcsa a túlélésnek.
- Hogy érted? - ráncoltam a homlokom, nem értettem mire gondolhat.
- Alex megfenyegetett, hogy behajítja a telefonomat a Balatonba, ha hagylak egyedül unatkozni.
A mondata megdöbbentett, de ugyanakkor annyira megörültem neki. Akartam, hogy Alex szórakozzon és jól érezze magát. De ugyanakkor szerettem volna ha tölt velem egy kis időt, isten tudta mennyi szabadidőnk lesz a sok program között, és, hogy Peti mikkel áll elő. Viszont attól, hogy hagyott nekem egy unalomelűzőt garantáltan biztosított afelől, hogy legszívesebben két helyen lett volna egyszerre.
- Tessék? - nyíltak tágra a szemeim. - Komolyan beszélsz?
- Halál komolyan! Nagyon szeret téged - nyelte le a tölcsérje utolsó darabját. - Na, de most már beszéljünk fontosabb dolgokról. Mi lehet a kód a tanai wifihez? - pötyögött a telefonján. Ez Patrik.
- Nem hazudtolod meg magad - közöltem mosolyogva, bár a vigyor inkább Alex tettére irányult, nem a kockára.
- Nem szokásom. És... megvan! - mutatta felém a felkapcsolódást, csillogós szemekkel és büszke képpel.
- Ennyi idő alatt? - csodálkoztam a telefont bámulva.
- Mióta itt ülünk, ezen dolgozom - legyintett, ezzel aztán végleg kiütve a ledöbbenési mérce tetejét.
- Hihetetlen vagy! - fogtam a fejem. - De nincs net a mobilodon?
- Van, de ez így érdekesebb - vigyorodott el.
Üzengetni kezdett valakivel, arra gondoltam, hogy talán a barátnőjével. Ekkor megszakadt köztünk a kommunikáció, tehát jobb híján gondolkodtam. Brigi és Jenny beszédstílusa, viselkedése és tettei egy alapos mosásért kiáltanak, de sajnos van, amit nem lehet eltüntetni nyomtalanul. Ennek ellenére, minden nyavalygásom és sopánkodásomtól eltekintve barátnők voltak, a jobb fajtából. Nem mondtak nekem mindig igazat, sok mindent eltitkoltak, de ha szükségem volt rájuk, akkor megjelentek. Nekik bármit elmondhattam. Flóra nagyon kedves meg aranyos, de még nem olyan erős a kapcsolatunk, mint a másik két lánnyal volt. A Márkkal volt viszonyunk pedig a járás előtt valóban hiányzik az életemből. Egy fiúbarát, akivel hülyülni lehet. Bár jobban belegondolva előfordulhat, hogy Alex töltötte be ezt a helyet is. Furcsa, hogy mennyire megváltozott az életem.
Ekkor azonban megcsörrent a telefonom, anyu keresett, mivel elfelejtettem felhívni a vonatút után. Ehhez az egyhez ragaszkodott, és én ezt is elfelejtettem!
- Szia, anyu! - vettem fel a telefont kissé bizonytalanul.
- Emma, a cigid belelóg a sörödbe! - üvöltötte a fülembe Patrik ezt a már-már unalmassá váló mondatot. Általánosban is ezzel ugrattak a fiúk, kezdett lejárni. Igen, csakhogy nem anyunál.
- Tessék? Emma? - sipította. A szüleim nem aggódnak sokat miattam, tizenhét vagyok, (szerintük) tudok vigyázni magamra, nem féltenek. De ha anyu ilyet hall, attól a plafonon van.
- Csak Patrik volt, azt hiszi vicces - néztem a srácra szúrós szemekkel, mire ő csak harsányan röhögött, az egész utca minket bámult.
- Világosítsd fel! - utasított anyu, mivel tényleg megijeszthette. Egy hatalmasat ütöttem Patrik kockulástól gyenge combjába, aki erre hangosan felszisszent és dörzsölni kezdte a fájó pontot.
- Pipa - vigyorodtam el.
- Akkor most azt magyarázd el, hogy miért nem hívtál? - váltott át szidó-üzemmódba. - Már biztosan megérkeztetek!
- Ne haragudj, megfeledkeztem róla... - haraptam a számba félőn.
- Reggel váltál el anyádtól, és máris megfeledkeztél róla? Szép, mondhatom! - Szinte biztos voltam benne, hogy fejcsóválva forgatja a szemét.
- Sajnálom!
- Semmi gond, elvégre lassan már felnőtt vagy. Érezd jól magad, édesem! Szia! - köszönt el, amiből arra következtettem, hogy éppen dolgozik, és csak meg akart bizonyosodni, hogy még élek.
- Köszi, szia! - tettem le. Imádom a laza-anyut! Igen, apuval ez nem volt ilyen egyszerű. Ő arra kért, hogy a nap folyamán hívjam valamikor, ezért úgy döntöttem, hogy fel is hívom, mielőtt róla is megfeledkezem. Apu egy irodában dolgozik, lényegében e-maileket ír, bár sosem értettem, hogy milyen cégnél van és, hogy pontosan mi a munkája. Sokszor tárgyal ügyfelekkel, ezért is nem vette fel, éppen nem ért rá. Később, mikor Patrikkal (illetve Patrik testével, a lelke bent rohangált a telefonjában, vonatok között) elindultunk a szállásra, akkor hívott vissza.
- Szia apu! - köszöntöttem.
Patrik szóra nyitotta a száját, de elég csúnyán néztem rá, jobbnak látta ha elnémul.
- Mi a helyzet, kisasszony? - érdeklődött, hallottam a hangján, hogy éppen siet valahova, szokásához híven.
- Minden rendben, épp Patrikkal vagyok, a többiek kalandparkban vannak - újságoltam a fiúra pillantva, aki még a nevére se kapta fel a fejét.
- Patrikkal? Ki az a Patrik? - kapta fel a vizet máris.
Franc...
- Osztálytárs - vágtam rá gondolkodás nélkül, mielőtt apu elkezd feltételezni és történeteket kreálni, alaptalan tények alapján.
- És Alex? Nem szeretném ha úgy járnál, mint Márkkal! Mondd, hogy Patrik csak egy barát! - kérte, szinte könyörgött, hogy nyugtassam meg.
- Apu, ez természetes, Patrik egy barát - válaszoltam, 'csak' nélkül. Még emlékeztem, hogy mennyire fájdalmas szócska.
- Most le kell tennem, de erről majd még beszélgetünk! - figyelmeztetett. - Egyél rendesen, vigyázz magadra, szia! - morogta nekem a telefonba.
- Igen apu. Rendben apu. Szia apu - tettem le végül. Miért volt olyan érzésem, hogy többször jelentkezni fog a tábor folyamán?
- Szülők! - vágtam zsebre a telefonom felhorkanva.
- Tudom... - bólogatott Patrik.
A szállásra visszaérve furcsamód a teljes csapatot ott találtuk.
- Már itt is vagytok? - csodálkoztam. Nagyon elrepült az idő, szinte észre se vettem, hogy ennyi ideig kolbászoltunk Patrikkal.
- Igen, és nagyon élvezték a gyerekek - mosolygott az ofő, láthatóan büszke volt magára, hogy ilyen csodás programot szervezett az osztályának.
- Nem látta Alexet? - kérdeztem, mivel ő nem volt a szállás előtt állók között. Azonban az így is feltűnt, hogy a kapcsolat némelyek között nem éppen volt rózsásnak nevezhető.
- Bement - bökött az ajtó felé, egy sejtelmes mosollyal az arcán.
- Köszönöm! - kiáltottam vissza, mivel már bent is voltam. A szobájához siettem és kopogás nélkül berontottam. Egyedül volt, ezért megragadtam az ingje gallérját, és annál fogva húztam magamhoz egy hosszú csók erejéig.
- Patrik elmondta - értette meg, miután engedtem levegőhöz jutni. Mosolygott, fülig ért a szája és örültem, hogy elküldtem a kalandparkba, jól kellett érezni magát.
- El bizony! - túrtam a hajába, mivel nem úgy állt, ahogy kellett volna, valószínűleg a széltől. - Milyen volt?
- A veszekedés nem maradt el, de amúgy csodás - mesélte örömmel a hangjában.
- Minek örülsz ennyire? - csodálkoztam, mivel azért pár kötéltől meg karabinertől az ember nem szokott vigyorogni.
- Neked - adott egyszerű, de annál jobban összezavaró választ.
- Miért is? - ráncoltam a homlokom aznap már sokadjára, Patrik mellett sokszor adódott helyzet, mikor erre adott okot a viselkedése.
- Csak úgy - vont vállat még mindig mosolyogva. - Nem örülhetek neked csak úgy? Örülök neked, örülök magamnak, örülök nekünk, örülök az egész tábornak! - lelkesedett megállás nélkül. Kissé furcsálltam ezt az örömkirohanást, de előfordul, hogy az ember néha ok nélkül boldog, vagy éppen szomorú. - Szóval, milyen volt?
- Hát... - kerestem a megfelelő szót. - Szokatlan.
- Gyerekek, vacsora! - kiáltotta el magát a folyosón Varga.

10 megjegyzés:

  1. Most viszont tényleg ráhibáztam :D
    Nagyon tetszett ,imádtam,kirápy volt ...stb <33

    VálaszTörlés
  2. Nagyon SZUPER lett!!!! :) Fura volt Patrik, de jó értelemben. :D <3 És még mindig tart a tábor, szupiiiii!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, ezt jó hallani!! Hát, ő már csak ilyen, ilyen is marad :)
      Ó, nem kell aggódnod, még jó ideig tartani fog <3

      Törlés
  3. Koszi, hogy gondoltal ram ! :)
    Patrik megcsalsz? Szegyentelen!!! XD
    Nagyon jo resz lett! JUJJ MAr nagyon varom mikor derul ki Patrikrol .........
    Siess a kovivel
    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen! :)
      Ó... na, várd ki a végét!
      Köszönöm! <33 Igyekszem a következővel.
      Puszi

      Törlés
  4. MINYON RÁÁÁÁÁÁSSSSSSSSSSSSSSSSSS

    VálaszTörlés
  5. Patrik....Patrik...... Patrik...... barátnő? az nem lesz egyhamar, vagyis inkább soha xD
    STBesty

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó, hát te már előre tudsz pár dolgot... :)

      Törlés