2013. december 8., vasárnap

98. rész: Imádlak

Emma szemszöge:

A suliba menet sok minden foglakoztatott. Először is megpróbáltam minél lejjebb húzni a rövid szoknyámat, amit csak azért vettem fel, mert otthon nem volt másik. Aztán ott volt még a hajam, ami égnek állt, azt lapítgattam, mert úgy néztem ki mint egy kakadu. Nagy erőfeszítéseket kellett tennem, hogy ne nyúljak az arcomhoz, mivel a jobb fajta sminkem elfogyott, a gagyit kellett felkennem, az pedig egy érintéstől is képes elkenődni. És ha ez még nem lett volna elég, akkor ott volt a cipőm. Brigi választotta nekem, a sarka eszméletlen magas, anyu cipőjét szoktam ilyen alkalmakkor felvenni, de abban éppen ő tipegett valahol a városban. Úgyhogy bukdácsoltam a járdán, alig bírtam megállni a lábamon, szóval összességében a megjelenésem ijesztően festett. Ettől persze az egész kiállásom kapott valamiféle bizonytalanságot, így nehéz volt kinézni valahogy, mikor befordultam a suli utcájába. A gyerekek az iskola előtt gyülekeztek, tervezgették a nyári programokat. Az osztályból senkit nem láttam, Péter bá biztos betoborozta őket a terembe. Tudtam, hogy késésben vagyok, ezért sietősre fogtam a lépteimet, aminek persze az lett a következménye, hogy egy hatalmasat estem az ostoba cipőmben.
- A franc essen belé! - nyögtem. Megpróbáltam feltápászkodni a betonról, szerencsére nem ütöttem meg magam nagyon, de a térdem azért fájt egy kicsit. Egy kéz nyúlt felém, úgyhogy gondolkodás nélkül belekapaszkodtam, és már a lábamon is voltam. Ebből arra következtettem, hogy egy felnőttel van dolgom, mivel tényleg erős volt az a bizonyos kéz. Felnéztem a megmentőmre, rendkívül magas volt, egy negyvenes évei körül járó férfi, sugárzó mosollyal.
- Köszönöm szépen - hálálkodtam.
- Semmiség. Vigyázz ezzel a cipővel - bökött a lábamra, oldalra billentette a fejét, és láthatóan nem értette, hogy miért ragaszkodtam ehhez a sarokmérethez.
- Tudja mit? Le is veszem - léptem ki belőlük, és talán először életemben nem érdekelt, hogy hogy nézek ki. Békén hagytam a hajam, nem törődtem a szoknyámmal, és magasról tettem a sminkemre. Még egyszer megköszöntem az úrnak, és mezítláb közelítettem meg a sulit, kezemben a cipőimmel.
Felértem a terembe, ahol már vártak rám, rajtam kívül mindenki a helyén ücsörgött.
- Elnézést a késésért - mormogtam az orrom alatt, mivel Péter bá egy gyilkos pillantással méregetett. Nem tűri a késést.
- Foglalj helyet - biccentett a padom felé, úgyhogy szófogadóan engedelmeskedtem, leültem és vártam.
- Hé - szólt hátra Flóra. - Mi van veled?
- Hagyjuk - legyintettem, mivel nem volt kedvem veszekedni vele, ugyanis a késésemért igazából ő volt a hibás. Körülbelül ötször mondtam neki a telefonban, hogy mennem kéne, mert nem leszek kész, de neki szómenése volt. Érthető, ha valaki órákig meg sem szólal, utána kikívánkoznak belőle a szavak.
- Tehát, néhány perc múlva lemegyünk, és elfoglaljuk a helyünket az udvaron - ecsetelte a menetrendet az ofő. Kipillantottam az udvarra, ami igazából csak egy hatalmas betondarab néhány paddal, aztán egy széles és magas lépcső vezet fel egy füves területre, ahol a műfüves pálya is van, mögötte meg a salakpálya.
Szóval néhány perc után felkerekedtünk, lesétáltunk a lépcsőn, és kiléptünk az udvarra. Kellemes volt az idő, tűzött a nap, lágy szellő tört utat magának a gyerekek között, mialatt mi a helyünkre sétáltunk, a lépcső legaljára. Néhány alsóbb éves már ott álldogált a fokok legtetején, de csak egy bő tíz perc után foglalta el mindenki a neki szánt helyet.
- Egy, kettő, három - hallatszott a körülöttünk elhelyezett méretes hangszórókból. A beton közepén álló igazgatónőre, meg a körülötte (tisztes távolságban) álldogáló pedagógusokra pillantottunk. Addigra már Péter bá is ott volt, miután meggyőződött róla, hogy nem lesz velünk nagy gond. - Köszöntök mindenkit az ez évi tanévzáró ünnepségen - nézett végig a diákjain Kelety. Egy mesésen unalmas beszéd után átengedte a szót néhány kollégájának, akik szintén cseppet sem érdekfeszítő dolgokról hablatyoltak nekünk. Pontosan úgy folyt az egész, ahogy mindig szokott. Néhány bátrabb gyerek megkísérelte a leülést, de az igazgatónő szikrákat szóró szemeit rájuk szegezte, és rögtön elment a kedvük a kényelmesebb pozíciótól.
Eltelt fél óra, és őszintén azt éreztem, hogy elhagyja a lelkem a testemet, és eltávozom az élők soraiból. Azonban Kelety belekezdett abba a mondatba, amit mindenki várt. Lezárta a tanévet. Illetve lezárta volna.
- Ezennel a...
- Khm, khm! - köhögött bele valaki a reményt adó mondatba. A dologban az volt a furcsa, hogy a köhintés mikrofonból jött, viszont nem az igazgatónőjéből. Kíváncsi tekintetek pásztázták körbe az udvart, én is így tettem, miközben a körülöttem álló osztálytársaim vigyorogni kezdtek. Ahogy körbefordultam, megakadt a szemem a lépcső másik oldalán lévő korláton. Mert azon bizony ült valaki! - Kérnék egy kis figyelmet, mielőtt befejeződik ez a tanév - folytatta a rendbontó. Alex!! Fekete nadrágot viselt és elegáns fehér inget, a haja kivételesen össze-vissza állt, de a kinézete úgy ahogy volt tökéletesen festett. Bele se mertem gondolni, hogy mire készül. - Talán ismertek engem, hiszen ez egy apró iskola, de ha nem, az sem tragédia. Walter Alex vagyok - mutatkozott be. - Viszont van a tömegben valaki, akit biztosan észrevetettek már, ha másról nem, akkor a világító fehér fogsoráról, amit annyit látni a sok mosolygása miatt. - Néhányan bekiabáltak pár nevet, de ami a legfurcsább volt az egészben, hogy egyik tanár sem próbálta megállítani. Igaz, Keresztes néhányszor megindult felé, de Péter bá és Kelety visszatartották. Még ők is kíváncsiak voltak, hogy mi lesz a végkifejlet, ráadásul kedvelték is a srácot, ahogy a legtöbb tanár is. - Nem, még véletlenül sem Pelle Brigire gondolok - szólta le az egyik tizedikest. - Szalay Emma - kacsintott rám, én meg teljesen elpirultam. Szerencsére a tömegben csak páran találtak meg, de azért néhány 'jaaaa' felhangzott. - Ki ismeri? - nézett körbe Alex, mire egy csomó kéz felkerült a magasba, ami örömmel töltött el. - Na, szóval szeretem - folytatta Alex, nekem pedig elkerekedett a szemem. - Ő is szeret, de most nem ez a lényeg. Biztosan hallottátok már, hogy összevesztünk a táborban, itt minden futótűzként terjed. Hülyeségek miatt felhúztam magam, ebben teljesen igaza volt. Szóval szeretném bebizonyítani neki, hogy száz százalékig biztos vagyok magamban, benne, és a kapcsolatunkban. Benne vagytok? - tudakolta a közönségétől. Néhány határozott 'nem' is elhangzott, de a legtöbben benyögték, hogy 'ja'. - Rendben. Ne nézzetek nyálas balféknek, de írtam egy verset - ismerte be. A fiúk fújoltak, a lányok viszont aranyosnak találták ezt a gesztust. - Elmondanám, ha nem esik nehezetekre meghallgatni. Összesen három versszak, nem több - felidéződött bennem az az este, mikor átlógtam hozzá, és kinn ültünk a tetőn.

Mikor megismertelek,
Csak egy szép lány voltál,
Azóta sok minden változott,
Még a szívembe is betolakodtál.

Hogy mi fogott meg benned?
Látod, ezt nem tudom.
Jellemed, szemed, eszed?
A válaszolásban elbukom.

De ettől még szeretlek,
Nehogy azt hidd, hogy nem.
Ha nem tudom megindokolni,
Az az igazi szerelem!

Könny szökött a szemembe, amit a mellettem álló Olivér törölt le, miközben Alex folytatta.
- Nem lett egy Petőfi. Vélemény? - mosolygott a diákokra. Sokféle dolog felhangzott, ennek köszönhetően pedig semmit nem lehetett érteni, de biztos voltam benne, hogy csupa pozitívum. - Itt talán meg is állhatnék. Elég lenne pár sor ahhoz, hogy megnyerjek magamnak egy lányt? Nem, szerintem ez bőven kevés - vont vállat, amitől majdnem le is zuhant a korlátról, de sikerült visszanyernie az egyensúlyát. A lányok erre a kijelentésére éljenzésbe kezdtek, pár srác is örült a dolognak, a tanárok mosolyogtak, amolyan 'én is újra húszéves akarok lenni' mosolyokkal, de akadtak akik megelégeltél a dolgot, és szitkokat szórtak Alexre, aki ezekkel cseppet sem törődött. - Úgyhogy most megkérnék egy kolleginát, hogy hozza ide a segédeszközömet. - Tőlem nem messze állt Emily, aki erre a kérésre megmozdult, és egy fának támasztott gitártokhoz lépett, felkapta azt és a korláthoz sétált vele. Akkor leesett, hogy miről beszélgettek két nappal előtte. Alex Emily segítségét kérte! - Na, szóval - vette el a gitárját, amit időközben a lány ki is szabadított a tokból. - Ki ismeri a The Script nevezetű együttest? - érdeklődött Alex, és szerencsére a bekiabálásoktól nem lehetett hallani, ahogy hangosan felnevettem. Emlékezett! - Nagyon jó, és ki hallotta már a The man who can't be moved című számukat? - Erre is rengeteg válasz érkezett, a nagy részük 'én' volt, ami jót jelentett. - És ki tudja kívülről a szöveget? - tette fel a sokadik kérdést a srác. Erre is rengeteg 'én' érkezett, amit Alex egy mosollyal díjazott. - Arra kérnék mindenkit, hogy amikor szólok, akkor kezdjen énekelni, megtudjátok csinálni? Nagy szükségem van a segítségetekre - nyomatékosította a kérését. Ezután megpengetett pár akkordot, és bele is kezdett a számba. - És... most! - adta meg a jelet, mire először csak az osztály, később azonban pár lelkesebb alsóbb éves is bekapcsolódott. Azt se tudtam, hogy mit érzek. Mondtam neki, hogy játsszon a suliban valamilyen rendezvényen, mert nagy sikere lenne. Hallgatott rám, nem is akárhogy. Ettől, és persze az egész helyzettől mérhetetlen boldogság járta át a testem, izzadtam az amúgy is meleg időben, kiszáradt a torkom és össze-vissza mászkált a gyomrom. Szerintem a mellettem álló Patrik, a nagy hangzavar és éneklés ellenére is tökéletesen hallotta a szívem dübörgését.

Going back to the corner, where I first saw you,
Gonna camp in my sleepingbag, I'm not gonna move

Így fejeződött be a dal, elhajítottam a cipőimet, és rohanni kezdtem. Átverekedtem magam néhány makacs tizedikesen, akik nem voltak hajlandóak megmozdulni, páran jól meg is taposták a csupasz lábam, de pillanatnyilag nem érdekelt. Az addigra a földön álló srác nyakába vetettem magam, aki ennek köszönhetően felnevetett, azzal az angyali nevetéssel, amit annyira imádok. Megragadta a tenyerem és a mellére helyezte, érezhettem, hogy a szíve mennyire hevesen vert. Elmosolyodtam.
- Van itt neked valami - suttogta a fülembe, majd előhúzott a zsebéből két papírdarabot. Rájuk meredtem, és nem is értettem, hogy mik azok. Aztán elolvastam a rajtuk díszelgő hatalmas betűket. Bruno Mars koncert!
- Úristen!! - visítottam önfeledten. Azt sem tudtam hova legyek örömömben, ez már tényleg túlzás volt. A vers, a dal, a jegy, ő maga... Csak egyetlen dolgot éreztem: boldogságot.
- De - állított le -, a saját jegyedet szépen ki fogod fizetni! Hisz attól nem szeretsz jobban, ha drága ajándékokat veszek neked - idézett engem, én meg úgy éreztem, hogy egyre jobban szeretem.
- Imádlak! - vigyorodtam el, mialatt a keze lecsúszott a derekamra és közelebb húzott magához.
- Mondd még egyszer - kérte.
- Imádlak - ismételtem, de nem vettem észre, hogy közben ravaszul az orrom alá dugta a mikrofont. Imádlak. Ez visszhangzott minden hangszóróból.
- Tehát - sóhajtotta az igazgató, aki, mint később kiderült, ha akart volna se tudott volna megszólalni, mivel Alex a kapcsolatainak köszönhetően kikapcsoltatta arra az időre az ő mikrofonját. - Ezennel a tanévet lezárom! - jelentette be ünnepélyesen, mire hirtelen mindenki elfelejtette Alex kis mutatványát, és üdvrivalgásban tört ki. Én inkább csak megcsókoltam a srácot. Rájöttem, hogy a négy versen kívül valami sokkal fontosabbat is megtanított nekem. A nyomiság nem számít, ha olyan emberek vesznek körül, akik szeretnek és becsülnek. És abban a pillanatban engem éppen ilyen emberek vettek körül. Jó érzés volt.
Vége volt az évnek, kezdődhetett a nyár. Egy eszméletlen nyár!

Sziasztok! Na, hogy tetszett?
Itt még a dolognak nincs vége, hiszen ahogy volt prológus, lesz epilógus is, ami majd holnap érkezik. Utána pedig jön egy kis utolsó bejegyzés, ami leginkább köszönetnyilvánítás, utolsó szavak, kulisszatitkok... ezzel együtt pedig szívesen várok tőletek kérdésetek, komiban írjatok le bármit, amit szeretnétek tudni. Ami felmerült bennetek az olvasás közben, amire kíváncsiak vagytok, amiről többet szeretnétek hallani... bármit! Mindenre válaszolok az utolsó bejegyzésemben.

26 megjegyzés:

  1. Fantasztikus mint az összes többi nagyon imádtam. Zseniális író vagy, büszke lehetsz magadra. Már várom a következő blogodat. ♥♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, mindent, hogy végig itt voltál velem! Annyira aranyos vagy, hálás vagyok neked! Érkezik februárban! <3 Puszillak, nagyon!

      Törlés
  2. szia nem lesz véletlen 2.évad? imádom ezt a rész is és az egész blog egybe :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem lesz sajnos, már unalmas lenne és erőltetett, de azért örülök meg jólesik, hogy így véled. Köszönöm szépen, én meg téged imádlak! <3 Puszi!

      Törlés
  3. Tudtam!!
    Éreztem, hogy az előretekintőben Alex apjáról van szó! Tudtam! Bár már mondtam neked, hogy sejtem ki lehet az, de most megbizonyosodtam benne, hogy tényleg igazam volt.
    Annyira aranyosak. :) Mármint Alex és az apukája meg persze Dóré és hát az egész család beleértve Margót is. :)
    Viszont Emma és Alex imádnivalóak. :) Sejtettem, hogy ilyesmit csinál Alex és, hogy Emma ,,odarohan" hozzá. :) Egyszerűen nagyon csodálatos ez az egész történet. A sok földrajztól a félreértéseken át a boldogságig. :)
    Egyetértek az előttem szólóval. :) Szívesen olvasnék én is egy 2. évadot, de gondolom, hogy te úgy érzed ennek így jó a vége.
    Ez a blogod szerintem sokkal jobb mint a legelső. Azért az is tetszett. :D
    A vers nagyon aranyos volt. :)
    Azért még most is sokan olvassák a blogodat (szerintem). Az biztos, hogy egy valaki még olvassa és izgatott, hogy mi fog történni. ;)
    Írnék jó hosszú kommentet, de szerintem azt az epilógushoz fogok már ha összejön.
    Gondolom, (én legalábbis) hogy az a férfi (40 év körüli) aki felsegítette Emmát az Walter Alex édesapja volt személyesen. Aztán lehet, hogy ez csak az én agyam szüleménye...
    Nem tudom, hogy te szereted-e a sorozatokat vagy sem, de a Disney Chenel-en nemrég kezdődött el. A címe: Violetta
    Ha érdekel leírhatom a lényeget, de az is lehet, hogy eggyáltalán nem izgat vagy már nézed.
    Nem tudom mennyire érthetőek a szavaim, de azért remélem kivehetőek.
    Sok sikert.
    (Én most megyek törizni.. :/ )
    Bogi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondoltam, hogy erre gondoltál, azt talán mondtam is, hogy szerintem jól sejted. De ha nem, akkor magamban ezt megjegyeztem.
      Ez egy szerető család, ez már sokadszorra kiderült. Bonyolult, de szerető.
      Kapsz egy mentalista díjat, ha mindent ilyen szépen kikövetkeztettél :). Köszönöm szépen a kedves szavakat, aranyos vagy!
      Nem is tudnék ennél többet facsarni a történeten, hisz mi történhetne még? Márk megint Emma kegyei közt köt ki? Alex meg Emily között izzik a levegő... nem, ennek itt kellett meghúzni a végét, én úgy vélem. Ennek ellenére jólesik, hogy még olvasnátok. De tényleg erőltetett lenne már.
      Az első blogom az amolyan első próbálkozás, de ez azért már sokkal jobban sikerült, szerintem is.
      A verset Horvátországba menet firkantottam, ahogy a kocsiban ülve tervezgettem ezt a jelenetet.
      Biztos vannak olyanok, akik nem olyan régen találtak rá, hiszen a feliratkozók száma egyre csak növekszik *-*. Bár nem tudom, nekem nem lenne erőm és kedvem ennyi részen átrágni magam, de csodával tölt el, hogy másik megteszik, méghozzá itt, nálam. Hisz ezt én is csak akkor vinném véghez, ha nagyon megfogna egy sztori.
      Azért ez is elég hosszú lett, ne szerénykedjünk ;)
      Hm... várd ki a végét ezzel a 40 év körüli dologgal.
      Tudok a Violettáról, a sorozatokat egyébként pedig imádom, de nincs most időm rá sajnos. Pedig biztosan jó.
      Tökéletesen értettem minden szavadat, ne aggódj! :)
      Sok sikert hozzá - én utálom a törit...
      Puszi!

      Törlés
  4. SZUPER rész lett, ahogy az összes többi is az. Nekik itt a nyár és mindenki boldog. :) Nagyon örülök neki hogy Emmáék kibékültek. :) <3 Remekül sikerült az évzáró is.
    ui.: Ezt a verset te írtad??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. KÖSZÖNÖM! Ők szerencsések, nekünk meg itt a nyakunkban a tél... meg a hó, meg a hideg. Bár a hóval semmi bajom, azért a hideg nem a kedvencem. Örülök, hogy tetszett! <3
      Ui.: Ezt Alex írta... xD
      Viccet félretéve: igen, én :)

      Törlés
  5. Juuuuj neeeee nemsokara vegeeeee!!!!!!!! ouuuuuu :(
    Nagyon jo resz lett es olyan jo ,hogy Alex es Emma kibekultek! <3
    Sokat fantazialtam arrol,hogy vajon mi lessz ha megse jonnenek ossze!! De ennek mar vege! Alex bator volt ! Szerintem egy fiu se allt volna ki az egesz iskola elott!
    Hiperszuperul orulok ,hogy igy alakultak a dolgog!
    Sies a kovivel!
    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos, én is sajnálom :(
      Köszönöm szépen, igen, most már teljes a kép! Megmakacsolta magát, igyekezett nem foglalkozni semmivel, és így sikerült neki megoldania a helyzetet :). Hiszen ő Alex <3
      Köszönök mindent, puszillak!

      Törlés
  6. Az egész blogoz imádtam!!!!!!!!!!!Vedd úgy,hogy a kövi blogodra már van is egy felíratkozód <33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg téged imádlak, nagyon köszönöm! <333 Rendben, már látom is a kis képed a jövőbeli blogon!

      Törlés
  7. Úristen... hát asszem ez nem a nekem való rész :D de mindenesetre jól van megírva (mint mindig) és az a lényeg hogy neked és a többségnek tetszik a nyáladzás :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondoltam, hogy ezt fogod mondani, szinte éreztem. Nem baj, nem vagyunk egyformák. Köszönöm! <3

      Törlés
  8. Wow Hát ez eszméletlen *.* Imádtam <3 <3 Csak így tovább :3

    VálaszTörlés
  9. Jó lett a versed!!! Méltó befejezése lett ennek az egésznek, és különben is rendelnék egy ilyen pasit.
    Nagyon várom már az epilógust!
    Puszi!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, igyekeztem :). Emlékszem, mentünk nyaralásra és a kocsiban írtam. Holnap érkezik! <3
      Puszillak!

      Törlés
  10. na így a végére még írok neked egy jó hosszút.Hogy mi a váleményem erről a történetről.Elkezdtem olvasni valamikor és mikor elolvastam a már meglevő részeket féltem,hogy nem lesznek újak.Minden nap szakítottam magamnak rá időt és olvastam.És először nem tudtam milyen véleményen legyek.Azt hittem az első pár résznél hogy majd az ötvenezredik Szent Johanna Gimi mésolatot olvashatom.De nem.Egy idő után rájöttem,hogy nem erről van szó.Voltak olyan részek amik nem tetszettek de az írás a részek mindig összefüggőek voltak de nem unalmasak.egy idő után már nem is tudtam eldönteni, hogy hogy lehetséges az hogy ezt nem egy könyvben olvasom.Mert az szent igaz, hogy némelyik unalmas sablonos könyvnél ez ezerszer jobb.Egy letisztult sztori a való életről és kész.És most így a befejezésnél látom,hogy ennek a történetnek igazi vége lett.Le tudtad zárni és az nagyon komoly dolog.Köszönöm,hogy olvashattam és a még egy pár hátralévő részt is olvashatom.És majd remélem közzéteszed az oldalon ha írsz új blogot annak mi lesz a címe :)

    Üdv:annabeth

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm neked ezt a kifejtett megjegyzést. Őszintén örülök, hogy meg tudtam változtatni a véleményed és ki tudtalak rántani ebből az illúzióból. Nem is tudok mit mondani, köszönöm minden támogatásodat és a kedves szavakat. Természetesen ha meglesz a következő blog, akkor ti fogjátok legelőször tudni. Még egyszer nagyon köszönöm! <3 Puszi!

      Törlés
  11. Köszönöm szépen, drága vagy! <3

    VálaszTörlés
  12. Nagyon szép és romantikus lett ez a rész *-*
    Csodálom, ahogy megírtad ezt az egész blogot, rengeteget fejlődtél az előző óta, persze az is eszméletlen jó volt :)
    STBesty

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! Itt voltál velem végig, köszönöm! <3
      Puszillak!

      Törlés
  13. Egyszerűen imádtam!!! :D:D
    Nagyon szuper rész lett!!!!
    Gratulálok! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, ilyen hatást vártam! <3
      Puszillak!

      Törlés